Összes oldalmegjelenítés

2011. május 5., csütörtök

Gyógyszerek

Terhesség alatt nem javallott semmilyen gyógyszer bevitele a szervezetbe!
Ez olvasható mindenhol.
Én, aki 10 éve semmilyen gyógyszert sem szedek, kivéve régebben a Nolicil S nevűt a felfázásaimra, most három bogyóval kell megküzdenem. Tegnapi napig vártam a dokim által, hétfőn felírt gyógyszerek - mely az erős folyást hivatottak megszüntetni - kiváltásával, hátha elvesztem, elhagyom, eláztatom a recepteket. Nem tágítottak a táskám legjobban látható részéről. Máskor mindent el tudok süllyeszteni benne évekre. Mindegy, szóltam tegnap Krisznek, hogy váltsa ki, mert ha rajtam múlik nem fogom. Hazaért az uram este. Szépen kikészítettem az ő napi adagját, majd az enyémet is. Drukkoltam neki, hogy vegye be, én meg csak szorongattam a tabikat, folyt a tenyeremről a víz és nem tudtam megemelni a kezem. Lebénultam. Krisz ugrott a segítségemre, belém erőszakolta a gyógyszereket a konyhában, a pultnak támasztva; mint egy rossz gyereket sarokba szorított. Először csak szépen mondta, aztán tudományosan, aztán mint férj, utána mint szerető, majd jött a "...  bazd meg enélkül nem lesz jó ..." és a légyszi... légyszi... légyszi szép szemekkel s bevettem. Az nyugtat, hogy legalább küzdöttem... igaz, csak fél órát, a csatát elvesztettem. 
Fél óra múlva rosszul lettem. Hol fáztam, hol melegem volt, hol vert a víz, hol kiszáradtam. A kocka helyett kört láttam, elnyomta a fejem, utána felpörgetett, majd jött a végső stádium, a vacogás, amivel már le tudtam zuhanyozni és sikerült ágyba kerülnöm. Az elmúlt 17 hétben ilyen sokat és mélyen egyhuzamban nem aludtam. Fél 10-től fél 4-ig sikerült! Álom, álom, álom! Ma pocsékul voltam délelőtt. Fájt a fejem, a gyomrom égett, lassú voltam, Pötty leszedált állapotban. Megfogadtam, hogy leszarok mindent, a gyógyszereket megtartom, majd egyszer jók lesznek valakinek valamire. Inkább elmegyek minden héten ecsetelésre, mint hogy mérgekkel tömjem magam. Nyilván a dokim nem akar rosszat és tényleg úgy vigyáz rám, mint egy hímestojásra, de azt nem vette/vettem figyelembe, hogy nagyon régóta nem szedek gyógyszernek minősített készítményeket s nem is vagyok hajlandó. Úgyhogy találjon ki valami mást, mégis csak ő az orvos. Holnap reggel közlöm is vele mindezt. Nem fog neki örülni, hogy megint elmebajos vagyok.

A nátha még mindig jelen van, de már csak orrfújás és reggeli köhögés szintem. Viszont jelentem... sikeresen végigfertőztem mindenkit, aki a környezetemben dolgozik és él. 

Hajrá betegség, hajrá Pötty!

1 megjegyzés:

  1. Aliz, folyásom nekem is volt. vettek kenetet, s negatív lett, úgyhogy hormonális, azt mondta itt az orvos. otthon meg emiatt belém verték az ideget meg kaptam egy kúpkúrát, ami nem felszívódós...feleslegesen...

    VálaszTörlés