Másnaposok, avagy az éj leple alatt született gondolatok

Úgy érzem magam, mint a Másnaposok c. film főszereplői, csak én nem drog hatása miatt nem emlékszem a tegnap történtekre hanem a sokkhatás okán vagy legalábbis most fogom fel mi is történik velem, velünk. Pár dolog, amit tegap az éj leple alatt gondoltam ki: nem félek az előttem álló nagy feladattól. Nem vagyok már beszarva és nem tud már senki sem elriasztani ... bármennyire sokan próbálták, próbálják most is. Nem misztifikálom túl sem a szülés sem a gyereknevelés kérdéskörét. Nem leszek depis szülés után. Nem akarok a legjobb lenni, csak elég jó. Kizárólag a gyermekemnek és magamnak akarok megfelelni. Ennyi.

Krisz arca van előttem tegnap óta, melyről olyan pánikot, félelmet és közben iszonyú boldogságot olvastam ki, amit emberen még nem láttam. Olyan zavart volt szegényem estig, ha Majára jutalomfalattal a kezemben rászóltam volna, hogy fekszik, az uram is levetette volna magát a földre és fekvés után szépen nézett volna a jutifalatra. Mára ez a helyzet realizálódott. Az én-képe teljesen helyreállt, már tud 2 összefüggő mondatot mondani és ha nagyon odafigyel, akkor kötőszóval magyarázó mondatot is képes állítani ... miközben én visítani tudnék. Fülig érő szájjal, mosolyogva járom a világot. Ha nem lennék 77,5 kiló, még szökkelnék is, mint Dorka az Erdő kapitánya című mesében. Bogi írt ma facen, s a válaszírás közben jöttem rá valamire: bassza meg! Lehet, hogy 2 hét múlva a kezemben foghatom Édeskénket! Másrészt, hogy el kell mennem a fotókért holnap - Bogi! Örök hála! Simán elfelejtettem!!!

Szóval lehet, hogy 2 hét múlva mindörökké ... anya leszek. Azért ez belémhasított és nagyon durva érzés ám! S tudjátok mi a legfurcsább? Hogy míg születés után mások ünnepelnek és a sárga zöldig isszák magukat, vagy totálon vannak, nekem az lesz a legnagyobb öröm, hogy a kezemben tarthatom. Ez nem olyan, mint egy diploma vagy egy sikeres évzárás, hogy utána 2 napig buli van. Kézzelfogható, de mégsem. Még nem érzem át teljesen, de kezdem.

Hivatalosan még 4 hét van vissza a szülésig. S ha eszembejut, hogy akár 2 hét is lehet belőle. Ebben az a legjobb, hogy gyerekkoromban ilyenkor már utáltam arra gondolni, hogy vége a nyáriszünetnek; 2 hét s kezdődik az iskola. Ez a 2 hét mindig olyan gyorsan eltelt. Most is így fog?! Még csomó mindent el kell intéznem. Még van pár dolog. Még a 4 hét sem elegendő ... Újra végig kell néznem a babakelengyét ... minden megvan-e ...tudom, hogy nincs, de majd hazaérkezés után Krisz rohangál az elmaradt cuccokért.

Ma kimostam az utazóáskámat, amire a kórházi ottlétemre - és egy másik kézitatyót, melyben a vajúdásra és a szülésre pakolok. Eddig húztam, halsztottam a rakodást s most már nem a kiságyat kell terhelni a rengeteg holmival, hanem a táskák térfogatát kell növelgetnem.

Egy ostoba gondolat jár a fejemben a pakolás miatt s amikor Krisznek elmondtam, ahelyett, hogy kiröhögött volna - amit vártam -, csak átölelt és hatalmas energiát adott. Kétszer pakoltam kórházi látogatásra eddig. Nőgyógyászatra mentem két Pöttyel, hogy végleg lezárják a közös jövőnket. A szívem szakadt meg a kórház bejáratánál s kijöveteleknél a szívem és a lelkem egy-egy darabját hagytam ott a kapuban örökre. Most újra készítem a csomagot ... ha kijövök, ne hagyjak ott senkit s Dorkával egyetemben azt a két kis darabot is magammal hozhassam. Kellettek ők, hogy Édeskémet a karomban tarthassam, s kellettek ők, hogy ezen a rögös úton végigérve értékelni tudjam a gyermekáldás örömét, félelmét és minden velejáróját. Akinek egyszerre sikerül gond nélkül, nem ért minket. Nekünk valamiért a jó Isten ezt az utat adta, hogy így legyünk boldogok, vagy segíteni, erőt adni tudjunk másoknak. Én már tudom, hogy a mi kis angyalkánk kinek/kiknek a hírnöke és segítője volt s lesz.

Krisz szokta mondani: kinek a pap, kinek a paplan :-)