Összes oldalmegjelenítés

2012. január 3., kedd

Éjféli csoda

Tegnap éjjel lefekvéshez készülődve megigazítottam az ágyam, Krisz elrakta Maját a helyére, közben még elpakoltam a mosogatóból, lezuhanyoztam, fogat mostam, majd Krisz nyugovóra tért. Csend lett a lakásban, csak a Hold világított be a tetőablakon és érdekes fényt vetett a karácsonyfán keresztül a virágaimra. Néztem egy darabig, mert nagyon érdekes formák keletkeztek ezáltal, majd észrevettem egy szívecskét az egyik nagy levelű virágomon. Ebből az inditatásból benéztem Dorka szobájába. Elfelejtettem lehúzni a rolót a tetőablakán és pontosan a csemetémet világította meg a Holdsugár; pont olyan szélességben és hosszban, ahogy Dorka feküdt. Olyan édes és békés volt, olyan nyugalom volt rajta. Lehajoltam hozzá a kiságyba és elmondtam neki, mennyire szeretem, az életem értelme, hogy mennyire vártam és mennyire nagyon örülök, hogy megérkezett hozzánk. Majd felemelkedtem és egy angyali mosoly ült ki a babám pofijára. Olyan tündéri volt a lányom és amikor kiléptem a kisszobából 0:00 mutatott az óra. Kirázott a hideg.

2 megjegyzés: