Összes oldalmegjelenítés

2012. január 25., szerda

Éjszakai ügyelet

Dorka ismét - mint egy-két hetes korában - egyszer felkel éjjelente. Nincs előzménye, egyszer csak kinyílik a szeme, fülig ér a szája és elkezd beszélgetni, majd ha nem veszem ki és nem szoptatom meg, a sírási fázisa következik. Fél órát van fent maximum és szopás után vissza is alszik szépen, egyedül, de én egyre nehezebben megyek le alfába ismét. Reggel fél 8-kor kel, mint mindig, hétvégén általában még jobb kislány, akkor fél 9-ig is elalszik. Tudom, sokan mondhatjátok, hogy kezem-lábam tegyem össze, hogy csak egyszer kel fel majdnem 4 hónaposan, de annak, aki hozzászokott az egész éjszakai pihenéshez, nagyon nem esik jól a fél órás éjszakai ügyelet. Gondolkoztam azon is, hogy lehet nincs elég tejem ahhoz, hogy az esti 8 órás szoptatásnál teljesen jól lakjon és így pótol ... nem tudom. Napközben egy szoptatást, a fél ötöset a héten teljesen kiváltottuk, ekkor már nincs cici, csak trutyi. Olyan jóízűen eszi és nagyon érdekli minden újdonság. A héten a cukkini került terítékre burgonyával s nagyon ízlett neki. Mégis úgy érzem, hogy van elég tejci, sőt, így, hogy kiváltottam az uzsonnát, mintha több is lenne ... vagy nem is tudom. Dilemma most ez, mert jó lenne, ha a kisasszony visszaszokna az egész estét alvásra. Fél 5 után nagy játék következik és olyankor nincs már munka, nincs semmi más, csak Dorka maximálisan, teljesen le is fárad, mert rendszerint fél 7-től 3/4 7-ig, 7-ig  elájul ott és akkor, ahol éppen van és van egy kis sziesztája, úgyhogy erre sem lehet fogni az éjszakai felkelést. Lehet csak szimplán éhes s én bonyolítom túl a dolgot. Mindenesetre megbeszéltem vele, hogy ezek az éjszakai fent létekkel várhatott volna addig, amíg anya befejezi ezt a tendert, amivel dolgozik most ... tuti, ha vége a munkának, vége Dorka nemalvásának is ... Murphy törvénye alapján. 
A többi alvásával nincs gond, hiszen délelőtt is pihen rendesen és a délutáni 2 alvása is megvan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése