Összes oldalmegjelenítés

2012. június 1., péntek

A csajom bepasizott

A csajom bepasizott ... szó szerint. Annyira komolyan nyomta Dorka végig a babaklubos délelőttünket, hogy ámultam-bámultam. Ma mesélős, mondókázós, verselgetős, játszós nap volt, nagyon-nagyon élveztük mindketten. 
Mindenben részt vettünk, Dorka imádja magát produkálni, énekelt és természetesen megmutatta, hogy milyen ügyesen csinál mindent. Minden alkalommal van nálam egy pléd, amit magammal viszek, csak leterítem, ráültetem a lánykám és azon eljátszik. Itt kezdődött a történet. Leültettem, egy kis csajjal kezdett el ismerkedni legfőképp a csillogó csatjai miatt, majd jött Benedek, csupa-csupa nagybetűvel. Mintha egy rózsaszín fátyol szállt volna Dorka köré, csak nézte hosszan, le nem vette a szemét a fiúról. Közben szégyenlősen mosolygott rá, majd rám is vetet egy-két huncut pillantást, mintha kérdezni akarná, hogy ugye jó lesz nekem ez anya?! Ha tényleg megkérdezte volna, heves tiltakozást váltott volna ki, mert aranyos volt - ezt tudjátok mit jelent: nem szép -. Természetesen nagy lány módjára maga választja a partnereit. Láttam a pasiban is az érdeklődést, de nagyon félénk volt, így Dorkának jutott a kezdeményező szerep - nagyon nyitott gyerek, abszolút nyit bárki felé egyből -. Odamászott hozzá, leült vele szemben. Megsimogatta a karját, majd az arcát. Jött a fiú haja, ami tejesen elbűvölte a csajom. Majd fogta magát és jól agyonverte egy építőkockával a gyereket és csak hogy ne tűnjön nagyon brutálnak a dolog, a másik baromira élvezte a helyzetet. Gyorsan leszedtem a lányomat a pasijáról, mielőtt átcsap szado-mazóba játékuk, sűrűn elnézést kértem, majd folytatódott tovább a színjáték. Dorka nem bírt leakadni Benedekről, így most mellé ült és nekiállt sikogatni, mire a fiú válaszolgatott neki szintén sikítva. Annyira édesek voltak, kissé megakasztották a foglalkozást, de élvezet volt hallgatni őket, amint nagyon fontos dolgokat beszélnek meg, miközben fülig ér a szájuk. A nap csúcspontja számomra a következő volt. Vége a foglalkozásnak, nekiálltam összeszedni Dorka cuccait, a lányom odasomfordál a fiúhoz, két kis dundi kezébe fogja annak arcát és kétszer szájon puszilja. A kis pasi is viszonozta és megsimizte Dorka arcát érte. Annyira édesek voltak. 
Igen, bepasizott a csajom.

8 megjegyzés:

  1. Liz ha ez a bejegyzésed a facen lenne lájkolnám ezerrel!(ahogy a mai fiatalok mondanák:D:D)

    Olyan érdeklődő és tényleg nyitott a világra Dorkátok!Fantasztikus kis csaj:)
    És szivesen ott lettem volna hogy én is láthassam ezt a tuti kis flörtöt:P:)
    Cukik lehettek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most az egyszer nem vittem gépet ... hát persze, hogy ilyenkor történik meg minden :(((

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Annyira helyes volt az első szárnypróbálgatás, hogy nem tudtam sírjak, vagy nevessek :)

      Törlés
  3. Édes kis Drága :)
    De azért Dorka megmutatta ki a fönök a párosban :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen ... annak ellenére, hogy pörgős szoknya volt rajta, ő hordta a nadrágot :))

      Törlés
  4. :) Ez nagyondenagyon édi sztori volt! Kíváncsi leszek, folytatódik-e legközelebb a románc!! :D A nászasszonnyal meg igyekezz összebarátkozni! :)

    VálaszTörlés