Összes oldalmegjelenítés

2012. június 4., hétfő

No cici, no para

Tegnap este már nem kapott Dorka cicit. Hát mit mondjak ... engem nagyon megviselt a dolog, Dorka nem foglalkozott vele annyira egyenlőre. 
Sokat tanakodtam, hogy oldjam meg, hogy az esti rutinban ne legyen nagy változás, aztán csak kiokoskodtam: szépen megkapta szokásos időben a vacsiját, ami tejpép volt, ezt már én csinálom neki búzadarából, kecsketejből és tejpépes innivalót kap hozzá, vagy bele. Jött a fürdetés, hajmosás, esti bohóckodás, mint mindig, ugyanabban a sorrendben, ezt követte a kakaó. Nem tudtam, hogy bent a hálóban, nagy ágyban adjam neki, ahol eddig a cicizést oldottuk meg vagy inkább a saját helyén, aztán az utóbbi mellett döntöttem. Szépen leültem vele a puffra a szobájában, megölelgettem, odaadtam neki a poharat és édesen elkortyolta a laktató innivalót. Először szopni próbált, aztán rájött, hogy ez nem a megszokott buli és váltott ivászatra. 1 decit sikerült meginni, majd jó éjt vers, jó éjt puszi, irány a kiságy, elmondtam neki mennyire szeretem, mint minden este és kijöttem. Pár perc múlva aludt. Féltem, hogy felkel éjjel, mivel váltás volt, de szépen végigaludta az éjszakát és reggel kelt fél 7-kor. 
Mit tagadjam, sírtam, nagyon sírtam. Eszembe jutott, hogy már soha többet nem lesz az az édes keresés a mellkasomon, többet nem cuccog a nyakam alatt senki, nem simiznek szopi közben ... el voltam keseredve, de én döntöttem így és azt hiszem Dorkának sem volt már feltétlenül szüksége a szoptatásra. Nagyon kevés tejem van már, ennek ellenére a nagy siránkozások és önsajnálat közepette azért csak bedurrant, így fejtem le egy kicsit, de tényleg nagyon keveset, hogy a kereslet-kínálat elv ne boruljon, ma elmegyek veszek Urtica Urens homeós bogyót és megoldom az apasztást a segítségével. 
Kíváncsi leszek, várok pár napot, hogy Dorka ráeszmél-e a dologra, hogy nincs többet szopi ... Zsu mondta, hogy a fia 2 nap után kereste, de ügyesen megoldották. Bízom benne, hogy a csajom jól veszi az akadályokat.
Nagy dillemám volt, hogy adjak-e neki cumisüveget, hogy azzal azt a látszatot keltsem, mintha ... aztán úgy döntöttem eddig sem volt rá szükség, 8 hónaposan már nem vezetem be neki, lehet egyébként sem sikerülne, mert sosem kellett neki. Na most hazudtam, minden nap kell neki, ezzel náspángolja el Maját, vagy ezzel kergeti, játékra tökéletes. Egy hete megpróbáltam, vizet öntöttem bele, hátha megissza belőle, mihelyst megérezte a víz izét játék közben az üvegben, elhajította egyből és két napig felé sem nézett. Érdekes ez nála. 
A nagy leválasztás örömére elszívtam egy szál fahéjas-mentás cigit, ami közel sem esett annyira jól mint amennyire remegtem már érte. Elég rosszul lettem ... a mohóság ára.
Úgyhogy jelentem Dorka leválasztva - egyenlőre -, lassan kiházasítva ...
Íme egy fotó Dorka első nem cicizős napjáról:



9 megjegyzés:

  1. Ügyesek vagytok nagyon! Megértem, hogy megviselt. Örülök, hogy Dorka jól vette az akadályt. tuti nem lesz gond később sem. :))) Nálunk nem tudom, hogy lesz a leválasztás és mikor.... :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én már örültem őszintén szólva a függetlenedésnek, de mégis fura. Viszont észrevehető, hogy másabb lett a kapcsolatunk már most, ebben a két napban is. Sokkal szorosabb :)

      Törlés
    2. Én nem tudtam szoptatni Fannit... illetve Ő nem akart... de 8 hónapig volt anyatejes, fejtem neki... az első cigi nekem sem esett jól... mondjuk én nem remegtem érte... hál' istennek terhesség és szoptatás alatt sem kívántam... de amikor a leválasztás után rágyújtottam, nem volt megállás... szóval óvatosan! :)

      Nekem ugyebár sosem szopizott Fancsi, de mindig is szoros volt a kapcsolat (még jó :P), ráadásul nagyon kis bújós-ölelgetős kiscsaj... semmi köze egymáshoz a két dolognak, szerintem...

      Egyébként nemrég olvaslak, bocsi, a köszönést elfelejtettem. :)))

      Törlés
    3. Köszöntelek az olvasók között Babi!!! :)
      Nálunk megvolt a bújósság eddig is, de most valahogy másabb. Már nem a cici miatt tolja a fejecskéjét, hanem szereti-szeretni. Eddig ha bújt és megérezte a tejszagot, már indult a mellem felé, ez most változott. Csak bújik és imádjuk egymást. :)

      Törlés
  2. Én nem tudom még mikor és hogyan lesz a no cici,de már most hiányzik:(:D
    Nekem ugye még éjjel is többször cicizik Martin és valószínű nehezebb lesz:S
    De ti nagyon ügyesek vagytok!:)

    Cigi:Amikor apával összejöttem nagy dohányos voltam.Aztán kaptam egy érdekes mondatot apától:Vagy cigi,vagy puszi!:D
    Ehhhh nem is kell részleteznem melyiket is választottam.Ennek már talán 8éve is van,és így nem kellett letennem a terhességek előtt/alatt :D
    De nekem már nem hiányzik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most, hogy megvolt az első cigi, már nem hiányzik nekem sem. Vettem egy dobozzal, de ott van, pár szál hiányzik belőle, nem esett jól. Nagyon erős dohányos voltam terhesség előtt, sokszor napi 2 doboz is elment. Aztán egy héttel tesztelés előtt volt egy megérzésem, abbahagytam a dohányzást és pár napra rá megjelent a zebracsík.
      Nálunk mindenki dohányzik ... sajnos ...
      Egyébként a ciciztetés hiányzik nekem is, jobban mondva űr van egy kicsit, de ha elkezdődött a leválasztás és úgy néz ki, hogy sikeres, akkor már nincs visszatáncolás :)

      Törlés
    2. Egyébként majd a fogzásnál leszek kíváncsi ... ezért is hagytam abba most és nem a fogzás közepén. Legalábbis ez is szempont volt.

      Törlés
  3. Aliz te hogy altattad még egészen kicsiként Dorkát? Letetted a kiságyba és magától elaludt szopi után? Mert tök jó h. magától elalszik. Nekem csak a fiam aludt a kiságyába.

    VálaszTörlés
  4. Nekem fura meg ez amit irsz, mert ugye mi meg nem szopizunk regota de neha nagyon "idegesi" ez biztos az en hibam, de mit tegyek...bitos nem vagyok egy osanya...szoval en feleves koraig tervezem. Szeretem ahogy szuszmakol meg minden, de ongyilkos akarok lenni tole...

    VálaszTörlés