Összes oldalmegjelenítés

2012. június 16., szombat

Somlói mamiéknál

Hét elején a somlói mamiékhoz mentünk látogatóba, ami nagy fejtörést okozott a múltkori sírós utazás alapján. Féltem, hogy a csemetém újra előveszi a kegyetlen oldalát és megmutatja hogyan kell egy órán keresztül torkaszakadtából visítani ezer ember előtt. No, a mostani utunk nagyon klasszul sikeredett. Odafele Dorka a nagy-nagy magyarázás és nevetgélések közepette beájult, így gyakorlatilag végigaludta szinte a távot. Apám eljött elénk, így nem kellett az átszállással bajlódni. Így 8-kor indultunk és fél 11-re otthon is voltunk. Baromi jól éreztük magunkat. Természetesen igyekeztem minden erőmmel valakire átpasszolni a gyerekem, hiszen itthon non-stop én vagyok vele, így jó volt egy kis Dorkátlan időt eltölteni, még ha sokszor csak negyed óráról is volt szó. Én is kipihentem magam, hiszem a mami mindent az ég egy adta világon megcsinált helyettem. Nekem gyakorlatilag az altatás jutott, amit nem is bántam, mert nagyon nem szeretném, ha újra visszajönne a nagyon anyás korszak. Keresztanyámék is átjöttek látogatóba, mi is mentünk, majd Dorka  keresztapja is megkukkantotta a csemetéjét, úgyhogy teljes volt a boldogsága mindkettőnek.
Ami újdonság volt: Dorka aludt, aludt, aludt és még egy kicsit aludt is ... a jó levegő, az állandó udvaron lét megtette jótékony hatását, gyakorlatilag néger babát hoztam haza Hófehérke helyett. Az idő is nekünk kedvezett már mondhatni túlon-túl is, mert azért a napon lévő 35 fok már durva volt egy kicsit és elnézve az időjárás jelentést, ez csak tetőzik jövő hétig. Hinta volt a minden. Játszáshoz, altatáshoz, mindenhez tökéletes célszerszámnak bizonyult. olyannyira, hogy amíg Dorka aludt, apám a füle mellett felfúrta a kis hintát, a szomszéd lenyírta a füvet, a kutyák ugattak, de Dorka csak aludt. Nagyon édes volt, bár kevésbé gondoltam ezt így, amikor csak Dorkám volt árnyékban, én a napra szorultam totálisan lezsibbadva, izzadva, úgy, hogy már alig éreztem, kezem-lábam. Volt egy alkalom, amikor anya vette ki a kezemből, mert annyira elgémberedtem, amikor felébredt, hogy nem tudtam megmozdulni, a csajom meg csak csúszott ki a kezemből és totális bénaságomban még nyúlni sem tudtam utána.
A másik újdonság az állat siserehad ... ami eddig is megvolt, de most bővült 4 baba cicával, egy őzikével. úgyhogy szegény anyum amellett, hogy az unokájára készített mindent elő, még a csemetéivel is küzdeni kellett, hiszen 3 óránként esznek a picik ... akik kisebbek Dorkánál. Sajnos nem találom a feltöltő kábelt, így a fotók elmaradnak most, de pótolni fogom, mert érdemes megnézni őket. Dorka csata sorrendbe állította a macskákat majdhogynem méret szerint, majd úgy megszeretgette őket, épp hogy nem a fenekükön jött ki a bélrendszerük. Játszott a kis fekete cicával, anya adott neki egy apírgurigát, azzal bohóckodott Korminca, Dorka elvette tőle, a szájába tömte, majd a macska szerezte a galacsint, szóval jól elvoltak. Másztak egymás után, a cica gyakorlatilag hülyére vette a csajom, mi meg jókat nevettünk rajtuk. Meg kell említenem mindenképp, hogy a másik 3 macskusz Ruditól született, aki kanmacska ... legalábbis annak hitte anyám, majd amikor leellett, megdőlt ez az állítás is. :) Imádta őket az őzzel együtt, amit apu talált az erdőn. Abszolút semmi félelemérzet nincs Dorcban az állatokkal szemben, az őzikét is egyből a szívébe zárta, megsimogatta párszor, majd úgy döntött, hogy már nagy a haverság, rámászott, megszeretgette a szemét, a fülét, de ugye szegény gida pár napos lehet, így nem bírta a kiképzést, elvitte apu a helyére és Dorka csak a következő etetésnél 'kapta' meg.
Édesen mutatja a gyere-gyerét a kezével, ami egyben a kaja követelést is jelenti. Tegnap reggel megébredt 5-kor, kakaót készítettem  villámgyorsan, addig anyu szórakoztatni próbálta, de a gyerekem csak bömbölt és közben turbó gyorsasággal nyitotta-zárta a kezecskéit, ezzel jelezve, hogy ő bizony baromira éhes. Megitta a reggelit, visszatettem aludni és ár másodperc alatt szent volt a béke álomországgal. 
Ma reggel indultunk vissza, természetesen  elég későn ébredt a csajom, így legalább meg tudtam reggelizni, el tudtam készülni. A visszaúton volt egy kis pityergés, de gyorsan orvosoltam egy kiflivel, amin aztán bealudt. Krisz nem tudott kijönni értünk, hasmenés okán így taxival jöttünk haza. Kb 5 km-ért fizettem 2000,- Ft-ot. Azért nem gyalogoltam, mert púpra volt rakva az utazótáska, Dorka a kezemen, így nehézkes volt magassarkúban. Hozzáteszem helyi járattal akartam hazajönni, de nem közlekedtek, csak 45 percenként, Győr belvárosa totális káosz a lezárások és koncertek miatt, úgyhogy a 30 fokos hőségben elcaplattam magamon közel 40 kilóval a taxi állomáshoz és leintettem egyet. Drága út volt, de ez van.
Nagyon jó éreztük magunkat, Dorka is szuperül viselkedett, szépen végigaludta az éjszakákat is ... nagyon büszke voltam rá, a papával sétáltak és szomszédoltak is, persze engem kihagyva full szutykosan. Hát ha most nem szólnak meg, akkor soha.
Kajálásilag: sok újdonság nem volt. A karalábéval ismerkedtünk meg, semmi gondja nem volt tőle,  most már jönnek a ká betűs ételek.
Reméltem titkon, hogy hozzám hasonlóan megindul a napokban, de nem tette. Én ennyi idősen kezdtem el járni. Az egykezes séta flottul megy viszont.
Köszönünk mindent még egyszer, egy hónap múlva ugyanitt keresztelőre készülünk.


2 megjegyzés:

  1. Már mondom, beírok valami aggódóst, de látom, megvagytok :)
    Jár egykezesen a Dorka? Álldogál is? Na, akkor dobhatod le a magassarkút lassan, Anya :)

    VálaszTörlés
  2. Hát hiszen ez az, most, hogy pár hónapja újból előkerültek a 20 centis tűsarkúk, vissza kell cserélnem futós cipőre, mert nem érem utol sem úgy, ha négykézláb mászik, sem ha tipeg az ágy mellett ...
    Megvagyunk, csak nem voltunk itthon :)
    Mentünk töltődni és rossz szellemeket elűzni.

    VálaszTörlés