Összes oldalmegjelenítés

2012. július 31., kedd

Szúnyogszigeten, a nyugalom szigetén

Szúnyogszigeten voltunk Dorkával tegnap hármasban, egy baráti meghívásnak eleget téve jutottunk el csónakos-ladikos utunk után a szigetre. Amikor kiszálltunk a vízi járműből, azt sem tudtam hova legyek örömömben, nyugalmamban, ámulatomban és egyik szépség tárult a másik elé egymás után. Tőlünk 2 km-re sincs, de egy totálisan más világ, egy olyan rejtett sziget, egy olyan csoda, melyet érdemes volt látni, átélni. Hangfoszlányok sem jutnak el a város zajából, a Duna erős sodrása, a madarak csicsergése, a fák suhogása, a méhek zümmögése, a csodás virágok még csodásabb illata ... ilyet csak mesében tudtam elképzelni. Dorka is egyik ámulatból a másikba esett, nem tudta eleinte hova tenni azt a hihetetlen szín- és illatkavalkádot, ami ott volt. Mivel ártérben van, minden évben elönti a szigetet a víz, így olyan buja növényzet van szépen meggondozva, ápolva, amit füvészkertekben sem láttam még soha. Olyan virágok nyílnak, olyan magas és egészséges fák adnak árnyékot, azt hittem behalok ... tényleg csak mesében ...
Dorka ámult-bámult, minden lépésnél kérdezte: "Mi?" Mindenre mutogatott és Krisz barátnője Anikó igyekezett minden kérdésre válaszolni. A sziget közepén van a házuk, mely árvízbiztos, muskántli erdős kis csoda. Hol ide kaptuk a fejünk, hol oda. Közben a házigazdák már halat sütöttek, a háziasszony gyümölcsöt hozott, vizet, Dorkának játékot, Majának innivalót. Totális kényelem, teljes kiszolgálás. Majd Dorka megbarátkozott a helyzettel, az emberekkel, elindult felfedező útra, jobban mondva indult volna, ha második kéztámasz alkalmával bele nem tenyerel egy darázsba, aminek a fullánkja kisebb túlzással, de majdnem átszúrta a kezét, akkora állat volt. Nagy sírásra lettünk figyelmesek, szaladtam oda, gyorsan kicsíptem a fullánkot, megszívtam a sebet, majd jegeltem neki, aztán megnyugodott és minden visszatért a régi kerékvágásba. Pár perc elteltével arra lettem figyelmes, hogy Maja furcsán megy, majd nem tudott menni ... összeesett és őrült rángatózásba kezdett, csapkodta a fejét a földhöz, az egész állat egy merevség volt, a lábujjai szanaszét álltak és mozogtak. Krisz gyorsan az ölébe kapta, próbálta nyugtatni, majd letettük a földre, hagytuk, had múljon a roham, nehogy eltörje valamelyik végtagját, s mikor már láttuk, hogy csillapodik a görcs, hideg vízzel rásegítettem egy kicsit, majd próbáltam minél gyorsabban kimasszírozni az izmait. Először epilepsziás rohamra gondoltunk, de aztán elvettük az ötletet, mert alapvető tünetek nem voltak meg, majd hívtam az orvost, hogy mit csináljunk és azt mondta, hogy valószínű a nagy játékban izomsokkot kapott, figyeljük az állatot egy hétig, hátha újra előjön, kíméljük, pihenjen sokat, majd meglátjuk mi lesz. Dorka teljes transzban volt, annyira segíteni akart. Ölelte Maját, puszit adott neki, hívta, hogy "gyeje-gyeje", de szegény nem tudott megmozdulni sem, nemhogy odamenni ... nagy nehezen összeszedte magát Maja, aztán úgy döntöttünk, hogy a csodaszép környezet tragikus helyzeteiből elég volt, rakattunk el kaját és visszacsónakáztunk az autónkhoz, hazajöttünk. Azóta a csajunkat el sem lehet Maja közeléből rángatni. Vele van, vigyáz rá, ma még egy lázmérőt is kapott majdnem a szemébe szerencsétlen eb, rettenetesen oda van Dorka. Vele alszik, mindegy hol, csak a közelébe lehessen. Hihetetlen, mennyire megérzik ezek a pindurkák az állatok rezdüléseit.
Egy igazi csoda ez a sziget és hatalmas szerencséjük van, hogy itt élhetnek, hogy itt tevékenykedhetnek a házigazdák, ám nekünk a szépség mellett a rossz is kijutott.
A csónakázásról még annyit, hogy baromira féltem tőle, hiába tudok úszni, hiába nem volt 2 méter sem a Duna itt, mégis para volt rajtam, amíg benne ültünk. Ugyanis egyszer egy jósnő azt mondta, hogy 28 éves koromban fogok meghalni egy vízi baleset következtében, csak akkor azt nem látta, hogy hajóból vagy csónakból esem ki ... hát csónakból már biztosan nem :)

2012. július 23., hétfő

Dorka változásai

Dorka egy hét alatt annyi mindenben változott, hogy leírom gyorsan, mielőtt elfelejtem, bár mindent számon tartok és írom a babakönyvébe is, de biztos, ami biztos.
Szóval:
  • Egy ujjal mutogat ... bármire
  • ... ezzel párhuzamosan kérdezi, hogy "Mi?" - közben majd megzabálom, annyira édes
  • Másik állandósult kérdése a "Mér?" - ford.: miért?-. Egy hete leszidtam, hogy nem szabad a vegyszerekhez nyúlni. Gondolom már hozzászokott, hogy bármilyen tiltást nálunk magyarázat követ, tehát olyan, hogy csak tiltok és nem fűzök hozzá semmit sem, nincs. S ezen - talán közös életünkben először - elfelejtettem hozzáfűzni, hogy mert veszélyes és belebetegedhet vagy bele is halhat, ha megissza, vagy lemarhatja a kezéről a bőrt ... egyből kapott az alkalmon s visszakérdezett, hogy "Mér?"
  • Kapaszkodás nélkül guggol, guggolásból feláll és szintén kapaszkodás nélkül egyensúlyoz egyre hosszabb ideig, ráadásul minden egyes alkalommal valami van a kezében, ami nagyobb biztonságérzetet ad neki.
  • 2 lépést megtesz egyedül.
  • Élvezettel játszik. Már 2 tárggyal elvan egyszerre. Egymáshoz érteti őket, játszatja őket egymással.
  • Majával a kapcsolatuk über szuper. Eddig is nagyon szerették egymást, de ez a mostani állapot már túllő mindenen. Együtt alszanak délután Maja kosárba, amit eddig a kutya nem díjazott nagyon, de most kívülre fekszik, nehogy Dorka kiboruljon belőle, így folyamatosan moshatom a kutya helyét is. Ha utazunk Maja a gyerekülésben ül Dorkával, a csajom keze mindig a kutyán pihen, fogja és a kutya Dorka ölében alszik.
  • A társas kapcsolatai is változnak. Imádja a gyerekeket. A mini babákról átpártolt a 2-3 évesekre, velük van el a legjobban. Megfigyeli őket, utánoz.
  • A fiúknak küld puszit úgy, hogy a kezét csókdobásra használja közben. Zabálni való.
  • Tud indiános csatakiáltást. Sikít, miközben a tenyerével veri a száját.
  • Mindent eszik, így nagyban könnyebb lett az életünk. Amit főzök magunknak - kevesebb fűszerrel -, azt eszi ő is, nem kell külön pepecselnem.
  • Sajnos nem tudom máshogy írni, de olyan kibaszott akarata lett, hogy iszonyat nehéz nem teret engedni neki és sokat küzdök most a természetével. Érted a küzdést heti egyszer mondjuk előjön és akkor baromi nehéz olyan következetesnek és keménynek lenni, hogy megértse, hogy miért nem szabad a fiókokat kihúzkodni - úgy, hogy gyerekzár van rajta, simán kinyitja - és ne fejet parkettába csapkodás legyen belőle hisztiből a végén. Ilyenkor jön a gondolkozó kiságy, beteszem, majd ha lecsillapodott  kiveszem. Elmagyarázom neki még egyszer, miért volt butus, majd nagyon megszeretgetjük egymást. Szerencsére a fejbeverős, 'ágybaberakós', gondolkozós hisztiig eddig 4 alkalommal jutottunk el, de engem is nagyon megvisel lelkileg, mert felnőttől sem tudom elviselni a hisztit és kezelni sem tudom, inkább otthagyom, ám a gyerekem mégsem hagyhatom. Szerencsére sikerül még időben elfojtani az akaratát a normális keretek között. Értsd.: sokszor észrevettem, hogy akarattal akar érvényesíteni valamit, amit máskor tök normális módon - mondjuk mutatta, hogy szépen kéri - tett meg. Ilyenkor muszáj fölé kerekedni. Szóval baromira oda kell figyelni, hogy ne egy akaratos hisztis picsa legyen belőle, mert az nagy csalódás lenne.
  • Nem tűri, ha irányítani akarják. Anyósom olyan, ha náluk vagyunk és le akar mászni a földre leterített plédről, visszahúzkodja, elállja az úját, pedig semmi baja sem lesz, ha a füvön mászik s azt hiszem ezzel már Dorka is tisztában van. Terelgetni akarja s Dorka ilyenkor nagyon nyűgös tud lenni. Tök  igaza is van :)
  • Napi kétszer alszik többségében már csak a három helyett. Vele kell lennem a napi alvásoknál, amíg elalszik, viszont az esti alvásnál már nem igényli a jelenlétünket. Vacsi, fürdés, kakaó, összebújás, megbeszéljük, mi történt aznap, leteszem és alszik, vagy ringatja még magát pár percig a kiságyban, aztán alszik. Úgyhogy most változik egy kicsit a napirendünk is, hiszen az alvás helyett most játszóterezés van minden alkalommal, rossz idő esetén pedig itthoni játékidő, vagy igyekszem úgy főzni, sütni, hogy tudjon 'segíteni' olyankor.
  • Heti 1 alkalommal nélkülem van délutánonként 3-4 órát, ez már 3 hete megy. Hol apával van csavargós programjuk, hol a győri mamáéknál hesszel, addig nekem van időm minden másra.
  • Ha köhögünk, kicsúfol s irtó aranyos hangon köhécsel ő is.
  • Tüsszentésnél, szintén utánzásból 5 esetből 3-szor a szája elé rakja a kezét. Sokszor észreveszem, hogy néz minket, mit hogyan csinálunk és igyekszik utánozni. Hozzáteszem Dorka hasonló, mint a nagypapám. Papa akár 50-et is képes volt egymás után tüsszenteni. Igaz Dorkus még csak 10-15-nél tart, de sokszor azt hiszem, ennek sosem lesz vége.
  • 80-as ruhákat hord, hirtelen sokat nyúlott, viszont szerintem súlyra kevesebb lett. Szerdán megyünk védőnőhöz, majd meglátjuk mit mutat a mérleg.
  • Tartja a könyveit - már amelyiket lehet, mert vannak a játszós könyvek, amiket nyúzhat és vannak a szép könyvek, amikből csak mesélünk és amit csak megnézünk -, közben mutogatja a rajzokat, beszél, elmeséli mit gondol, nagyon élvezem ezt a negyed órát. Ilyenkor belekucorodik az ölembe és úgy csinálja ...
  • Magára vonja a figyelmet teljes mértékben akárhol. Buszoztunk szombaton - szakadó esőben - és nagyon magyarázott az első ülésről a hátunk mögött ülő összes utasnak, tapsolt, táncolt mellette és egy idős bácsi bambult kifele az ablakon. Majd rászólt szigorú pofival, hogy "Teisz!" -. Ford.: Te is figyelj!
  • Güngyörke lecserélődött Zsuzsi babára, egymás kezét fogva alszanak :)
  • "Mit csinál a cica a Macira?" - anyósomék egyik kutyája - kérdésre úgy fúj, ahogy a Kópétól, a macskától látta.
  • "Hogy pihen a Dorka?" kérdésre hanyatt csapja magát és szuszog vagy rikkant egyet hangosan. Imádom!
  • A lakásban már több mindent meg tud mutatni - ablak, ajtó, szobája, laptop stb ... - a keze és lába hollétével is tisztában van.
  • A táncnak és az éneklésnek valami egészen elképesztő párosát fejlesztette ki szombaton: olyan hamis hangon énekel, megkockáztatom, rosszabb hangja van, mint nekem, pedig az már tudomány. A seggét olyan körkörös és egyben egyenes mozgással rángatja, hogy még ilyet nem láttam.
Mindez egy hét történése.


2012. július 21., szombat

Dorka és anya kapcsolata

Ez a bejegyzés olyan régóta készül mind fejben, mint tevékenységileg, hogy az hagyján, hogy a gyerek lepicsáz, de hogy lassan el is ballag, az már túlzás.
Szóval most elhatároztam magam, hogy apa-anya kapcsolata után ez a bejegyzés is véglegesítésre kerül, s tuti nem lesz rövid poszt, csak győzzétek olvasni.
Iszonyatosan vágytunk Dorkára, nagyon készültünk rá, minden lehetséges módon igyekeztünk vele kontaktot tartani már pocakban is. Lelkileg még többet készültem a feladatra, aztán amikor megérkezett jött a nagy bumm, amit addig tudtam, olvastam, mindent vagy elfelejtettem vagy Dorkánál nem úgy működött, ahogy kellett volna. Ehhez hozzájött egy jó nagy adag egoizmus is és Krisszel való nehézségek is, szóval döcögősen indult a történetünk.
Kezdődött azzal, hogy Dorka születése előtt 4 héttel megérkezett a szomszédék babája, Bori, aki hasfájós volt a köbön, vagy inkább az ezrediken, ami maga után vonta, hogy éjjelente tízszer minimum felkelt és egy hét után már Bori ébredése előtt én is fent voltam pár perccel vagy nem is aludtam az álmatlanság miatt vagy mert itt fájt, ott fájt, szóval totálisan ráhangolódtam a gyerekre falon keresztül. Megérkeztünk Dorkával és az első 3-asban - anyával együtt 4-esben - eltöltött hét alatt egyszer sem keltem fel Dorka nyöszörgésére, viszont Borit baromira éreztem. Ha nem lett volna anya itt, nem tudom mi lett volna ... szóval iszonyatos lelkiismeret-furdalásom volt, hogy nincs meg a gyerekem felé az anyai ösztön, mi lesz most, hogy fogok éjjel etetni. Aztán Dorka megoldotta a dolgot, hiszen 2 hetes korától kezdve végigaludta az éjszakát. Anya rengeteget segített. Mindent, az ég világon mindent megcsinált s amikor elment - emlékszem épp a kanapén a mellkasomon szuszogott Dorka, amikor indult - rám tört egy nagyon - szó szerint - szívszorító érzés, mégpedig a kérdés, hogy fogom életben tartani ezt a gyereket? Mi lesz most? Potyogtam a könnyeim, a kezemben volt a telefon és hívni akartam anyámat, hogy jöjjön vissza, ne hagyjon egyedül ezzel a csöppséggel, de erőt vettem magamon és túlléptem a dolgon. 
Az első pár hét, azt hiszem 6, nagyon gyorsan eltelt. Csúnya ilyet írni, tudtam, hogy el kell látni, tudtam, hogy nagyon féltem, de ennyi. Valahogy az igazi anya vagyok és szeretem a gyerekem nem volt meg. Sétáltunk egyszer, Dorka a babakocsiban aludt, amikor megszólítottak az utcán, hogy anyuka megnézhetem a babáját? ... s továbbmentem, mert nem gondoltam, hogy nekem szól, hiszen valahogy ez az anya vagyok ... hát nem jött egyből. Meghatározó momentum volt, hogy Dorka 6 hetes koráig minden áldott este fél 6-tól fél 8-ig sírt, üvöltött, rángatózott és bármit csináltunk vele, nem csillapodott. Eljött a fürdetés, mint egy kis angyal, úgy viselkedett és onnantól nyugodtan telt az este. Napközben nagyon jó baba volt és mivel hamar elkezdett kommunikálni a maga módján, jól éreztem magam vele. Szívből gyűlöltem már a fél 6-os időpontot és 5-kor gyomorgörcsöm volt, hogy na, jön az újabb zenebona. Utáltam az érzést, hogy sír és nem tudom megvigasztalni. Ekkor volt - már írtam -, hogy Dorka a kiságyban, én a konyhában, Krisz a szobában bőgött és totál tehetetlenül álltunk és néztük egymást. Nem volt igazán hasfájós, talán kétszer volt gond vele ilyen szempontból. Aztán egyik este, tisztán emlékszem a Híradó kezdődött, Dorka már egy órája visított, megráztam, hogy miért utál ennyire, mentem a hálóból a konyha fele és mondtam Krisznek, hogy én ezt nem akarom csinálni, nekem ebből elegem van, most kibaszom ezt a gyereket - totálisan komolyan is gondoltam abban a másodperben - és akkor, amikor kimondtam, megfordult velem a világ. Átadtam Dorkát apának, elmentem hányni a wc-be és azt gondoltam, hogy ilyen nincs, ezt akartuk mindenáron, hogy mondhattam ilyet, milyen ember vagyok én? Álltam a csap előtt és nem tudtam tükörbe nézni, rosszul voltam szó szerint magamtól, a helyzettől. Ekkor nem hallottam sírást és ezzel együtt be is fejeződött a fél 6-tól fél 8-ig tartó őrület. Megkezdtük a hozzátáplálást és Dorkának mindennemű panasza elmúlt, még angyalibb lett, mint előtte volt.
Az első pár hónapban nem nagyon tudtam túllépni a saját egómon sem. Meghíztam baromira terhesség alatt, hiába nem ettem többet, mint előtte, mozogtam, dolgoztam, mégis plusz 33 kilót mutatott a mérleg szülésnél. Az első 2 hét alatt lement 20, majd visszajött jó pár és végül 20 kiló lement az első 4 hét alatt, a többi fokozatosan távozott, még 5 mindig van rajtam, de ez már állandósulni látszik és egyáltalán nem zavar. Hibáztattam magamban mindenkit. Magamat, anyámat a genetika miatt, Dorkát, Kriszt ... mindenkit, viszont érdekes, hogy a fogyókúra még csak véletlenül se jutott eszembe a szoptatás miatt, vagy mert volt, hogy emiatt a szaros miatt hetekig vajas kenyéren éltem, nehogy gond legyen a pocakjával. Szóval semmit sem tettem meg, csak sipárogtam. Aztán, ahogy olvadt le a súlytöbblet, az én lelkem is megnyugodott. Legalább ebből a szempontból ... mert ugye ott volt az éjszaka kérdésköre.
Nem volt a környezetemben olyan, akinek a gyereke 2 hetes korától végigaludta az éjszakákat, mindenkitől azt hallottam, hogy 2-3 alkalommal kel a gyerek, milyen kimerültek. Sosem éreztem fáradtságot, pedig 12 hetes kora óta dolgozom - na jó, talán egyszer - s ebből a sulykolásból fakadóan volt, hogy 10-szer keltem és néztem Dorkát annak ellenére, hogy a légzésfigyelő be volt kapcsolva, hogy tuti lélegzik-e, nincs-e gond? Az elején piszkáltam, hogy tuti alszik-e, amire persze megébred, de vissza is aludt. Aztán beszeretünk egy kislámpát, amivel már csak rávilágítottam és ellenőrizni tudtam. Másrészt amúgy is keltem sokszor, mert nem tudom ki hogy volt vele, de nekem szülés után a pisilhetnékem ugyanúgy elég sokáig megvolt, mint pocakosan. Úgyhogy róttam a köröket. Aztán az állandó derékfájdalom miatt kiköltöztem a földre a nappaliba, ami azért volt rossz, mert minden rezdülésére megriadtam, úgyhogy visszabútoroztam a hálóba, a  földre. Aztán ugye ott voltak a lemondások, mert hogy egy gyerek azzal jár, akárki akármit mond. Második lettem magam számára is. Nem volt a gondolok egyet és megyek valahova, nem volt egyedül töltött idő, amikor volt, akkor is sokszor Dorka járt a fejemben. Elmaradtak az ismerősök telefonjai, akiknek csak addig voltam vagy voltunk érdekesek, amíg a nagyon gyűlölt "még egyben vagy?" vagy a "még nem szültél meg?" kérdések sorozata záporozott. Fura volt, de hiányzott az érdeklődés vagy inkább a társaság. Krisz egyszer szólt, hogy elmegy szombat este bulizni, tök megörültem, s nekiálltam készülődni én is, amikor is belém hasított, hogy asszem ez így nem fog menni ... hiszen itt van a gyerek.
Sokszor elegem volt a napi rutinból is. Mindig ugyanaz ... untam baromira. Emlékszem egyszer, etetési idő következett, pár hetes volt Dorka, megkérdeztem tőle, hogy nem akar-e inkább valami mást csinálni? Mondjuk szaladni a mezőn vagy pillangókat kergetni vagy mindegy mit, csak valami mást? Hát 3 órás éhezés után baromira nem akart semmit sem, csak cicit. Amikor megjött az érzés, hogy anya vagyok és felelősséggel tartozom egy élet iránt, hogy valóban szeretem ... mit szeretem, imádom a lányom ez az unalom is átváltott. 
Dorka nőtt, egyre több mindent lehetett vele csinálni, a nagy ragaszkodás, a szerelem, az együtt megélt pillanatok, azok a dolgok, amiket csak nekem csinált ... nagyon szerettem érte és elképzelni nem tudtam, hogy maradhatott ki ez a rajongás az elején ennyire, vagy egyáltalán milyen érzés volt helyette? S a mai napig nem tudom megfogalmazni. Egyik jó barátom mondta egyszer, hogy Dorka megdolgozott a szeretetemért és akkor nagy marhának tartottam, mert hát miért kellett volna ... s igaza volt.
Krisszel való rögös családdá válásunk is kellett ahhoz, hogy ennyire tudjam értékelni az életünket, amit élünk. Megéltük és túljutottunk rajta szerencsére.
Nem mondanám, hogy nagyon pityergős anyuka lennék vagy lettem volna, de azért volt pár alkalom s legtöbb az "ELSŐ" dolgokhoz tartoztak. Amikor megszületett, amikor először mosolygott vagy kommunikált velem. Amikor először megölelt, megpuszilt, amikor először megismerte az arcom. Sosem felejtem el ezeket. Minden rezdülését, minden kis dolgát igyekeztem átélni, mindennek tudtam egy idő után örülni, minden átértékelődött és átformálódott, legfőképpen én, mi, az életünk és vele együtt az egész családunk bővebb körben. Az elején sokszor elnéztem anyát Dorkával, beszélgetett neki, játszott vele, pedig még aranyom semmit sem fogott fel az egészből és tök hülyén éreztem magam sokszor, hogy eleget foglalkoztatom-e, hogy van-e elég idő rá. S volt, bőven ... Mindig beszélgettünk, ez nagyon ment. Sokszor a világ legnagyobb marháját csináltam magamból színes papírzacskóval a fejemen, seggel az égnek meredve, pörögve a szoba közepén egy mosolyért. Asszem innen kezdődött minden. Innen lettem 'lazaanya', mert nem lehetett ezt másként csinálni. Rágörcsölni, állandóan parázni meg végképp nem lehet. Nem nagyon foglalkoztam az okosok véleményével, amikor tanácsot kértem, kaptam, szelektáltam és kész. Anya, ő volt a példakép és a mai napig az. Minden tanácsa bevált a cumit és a cumisüveget leszámítva. Épp hétvégén kérdeztem tőle, hogy ugye felnő gyerek ezek nélkül is? - persze poénból.
Itt a blogban nagyon sok segítséget kaptam. Már csak a pozitív visszajelzések is sokszor baromi nagyot lendítettek rajtam, amit külön köszönök nektek!

2012. július 20., péntek

"Vigyázz, mert Ő MÁS!"

... hangzott el ma ez a mondat a játszótéren és legszívesebben felrúgtam volna azt az anyukát, aki ezt így ki merte mondani. S csak annyit válaszoltam neki, hogy a te gyereked is más!
Játszóteret váltottunk mind térben, mint időben. Most délelőttönként járunk le, ilyenkor vannak a jó fej anyukák jó fej gyerekekkel, ráadásul mindenkit ismerünk, így szuper a közösség az új játszin, viszont ma délután mentünk le a rossz idő miatt és ekkor találkoztunk faszfej anyukával, buta gyerekkel.
A "más" gy fogyatékos gyerekre, Julira vonatkozott, aki egy tündérien aranyos Down-szindrómás csajszi, 3 éves csajszi, akinek aranyból van a szíve és még nagyobb karáttal foglalva a lelke. Odamentünk természetesen egyből hozzájuk, eléggé kiközösítve nyalta a homokot a kis család. Dorka egyből rávetette magát Julcsira, imádta, puszilgatta, beszélgetett neki, amikor be akarta venni a homokot a szájába, a csajom ráütött a kezére és hangosan rákiabált, hogy "nem, nem nem" - hűha, mondom milyen okos a gyerekem, aztán rájöttem, hogy igazából csak azért szólt rá, hogy inkább az ő szájába rakja. Odaadott neki minden játékot, építettünk homokvárat macifejekből, nagyon élvezték, sikogatott, énekelt neki a repedt fazék hangján és fél óra múlva Julcsi teljesen feloldódott Dorka és az én társaságomban. Igazából azt hiszem az ének volt az a pont, amikor a csajszi nézett, hogy azt a kurva, lehet, hogy én vagyok beteg, de ez a csaj sem épelméjű, az biztos ... és tényleg őrültekházát rendeztek ott 2 óra alatt. Annyira édesek voltak és én annyira szerettem érte Dorkát. Ennyire jószívűen, ennyire emberbarát, humánus módon hozzáállni egy kislányhoz még nem láttam. Vigyázott rá nagyon, okosan puszilta meg, nem volt vele durva, még a homokot sem szórta, mint máskor. Azt hittem, hogy ez ösztönből jön és azt gondolom, ez így is van, csak ezek a butábbnál butább szülők rontják el az egész kapcsolatot. Amikor még be sem ér a játszótérre vagy egy közösségbe és azt sulykolja egy pár éves gyerekbe, hogy az a lány "más", nyilván ő is másként fogja kezelni a hasonló gyerekeket és nyilván eleve előítélettel áll hozzá. Julcsi anyukája eleinte köpni-nyelni nem tudott attól, hogy velük játszottunk, sőt azt hiszem nagyon zavarban volt, pedig ez annyira szörnyű. Szégyellnie kellene magát a gyereke miatt? Na ne!!! Egyszer Zsu mondta, amikor telón beszéltünk, hívott már többször, visszahívtam és mondtam neki, hogy bocs, de etettem ... jól lebaszott, hogy ne már elnézést kérjek ... és nagyon igaza volt. Erre már nagyon figyelek. Első a gyerek.
"MÁS" ... nem értem ezt a szót, jobban mondva azt nem értem, hogy miért a fogyatékosokra használják. Minden ember más, minden gyerek más, mindenki más, nincs két egyforma. Sajnos vannak olyanok, akiknek az Élet ezt osztotta, de ezzel együtt lehet vagy muszáj együtt élni. Számomra sosem volt egyik fogyatékos sem más. Én vele nőttem fel. Édesanyám testvére is fogyatékos, emellett siket-néma, mégis teljes értékű életet él. Háztartást vezet, bár baromi lusta sokszor, de megcsinálja. Kommunikál, ahogy tud,de úgy, hogy mindenki megértse. Sosem volt ciki. SOHA! Minden fontos eseményen ott volt, sosem volt szégyenérzetem, sosem gondoltam, hogy nem oké, hogy velünk van, vagy mellettem sétál az utcán és kézzel-lábbal mutogatunk közben, hogy értük a másikat. Dorkának is természetes a fogyatékos ember jelenléte és nagyon jó ez. Nem másak ők, ugyanolyanok, mint mi. Ugyanarra képesek, sokszor igaz nagyobb erőfeszítéssel, de ugyanolyanok. Sosem használtam másra ezt a szót, bármilyen rendellenessége volt, hiszen ember. Egy 3 lábú kutyára sem azt mondjuk, hogy fogyatékos, vagy más, hanem azt, hogy egy kutya ... és állatról beszélünk. S nem sajnálom őket. Egy diszlexiásra miért nem mondjuk, hogy más?!
Nyilván, ha egy olyan tolószékes, izomsorvadásos, oxigénpalackos embert látok, aki sosem volt és nem is lesz képes ellátni önmagát ... azt félve megnézem, mert valljuk be őszintén nem meri senki sem megbámulni, pedig szívünk szerint alaposan szemügyre vennénk, de inkább kikerüljük, vagy csak elkapjuk a tekintetünk vagy átnézünk rajta, mintha természetes lenne. Na, őket én is már sajnálom és nem csak őt, hanem a szüleit, a családot és mindenkit, aki bent van ebben az őrületben.
Emlékszem nálunk is felmerült a kérdés, ha a Down-szűrésen nagyon nagy baj lenne, ha konkrétan Dorka baromi beteg lett volna, akkor mi lett volna. Mi szűrés előtti estén leültünk Krisszel, és még mielőtt bármit mondott volna és kijelentettem, hogy akkor nem tartjuk meg. Meg lehet kövezni ... és pont most hoztam fel az ellenérveket ... mégis így döntöttem volna és nem tudtak volna megakadályozni semmivel sem. Úgy gondoltam, hogy ha tudják biztosítani azt nekem millió százalékra, hogy nem kell 70 évesen azon gondolkoznom, hogy ki fogja innentől nevelni, ki fogja gondját viselni ... akkor talán ... egyébként nagyon nehéz, de nem vállaltam volna be. Úgy gondoltam, ha már 4 évet vártunk, ha már ennyit kínlódtunk, muszáj, hogy minden rendben legyen és egy olyan gyerekem legyen, aki így áll hozzá, minden fenntartás nélkül, hatalmas szívvel és szeretettel, barátsággal ... olyan büszke voltam rá ismét.
Amikor jöttünk el a játsziról, az ajtó mellett állt a nő, aki a bűvös mondatot mondta és megjegyeztem neki, hogy "az én 9 hónapos gyerekemnek több esze van baszd meg, mint neked!" - s hatalmas megelégedéssel jöttünk el a játszótérről. Beszélgettem Julcsi anyukájával, kérdeztem, hogy miért nem viszi oda a lányát a többiek közé játszani ... eleve fél az előítélettől. Kérdeztem tőle, ha Dorkának lenne egy a fél fejét eltakaró  baromi nagy búbos, szőrös anyajegy, akkor vele se játszanának Julcsival? Mondta, hogy dehogynem ... na itt a válasz és sajnos azt gondolom, hogy anyuka hibája is, hogy eleve ennyire tart az előítélettől és beilleszteni sem próbálja a gyereket, pedig totálisan normális a csaj. Vigyázni kell rá, kicsit jobban, mint a többeikre, de egy kéz törött gyerekkel is óvatosan játszunk.

2012. július 19., csütörtök

Gyermeksebészeten ismét

Tegnap meglátogattuk a háziorvost, mert ismét úgy láttam, hogy Dorka szeméremajkai össze vannak nőve ismét. Egyszer 3 hónaposan látogatást tettünk már emiatt. Az össze van nőve alatt értsd: alig tudott már pisilni, de halogattam, mert azt hittem még szét tudom feszegetni, ahogy javasolták, hát nem ment, fájdalmat nem akartam okozni a babámnak. A dokinő helyett egy édes pofa 60 év feletti bácsika volt, aki annyira tüneményes volt, hogy mosolyogtam végig, amíg bent voltunk, egyszerűen ezt váltja ki az emberekből, s mivel mi voltunk az egyetlen "fehérruhások", így egyből minket invitált be a rendelőbe. először Canesten kenőcsöt akart írni, hogy majd ez helyrehozza, mert szerinte a strandolástól van ez, jobban mondva a víztől, majd szóltam neki, hogy akkor az csak hártya lenne, nézze csak meg jobban, itt a bőr van összenőve. Majd amikor Dorka lába között végeztünk a mustrával írt egy beutalót. 
Ma reggel meg is ejtettük a gyermeksebészeti osztályt. C épület, földszint, 14-es ajtó. Akinek ide kell menni, ezt keresse. Fél órás buszozás után leszállva Dorkán úrrá lett a hiszti, ami pár perc alatt elmúlt, nem tudom mi volt a gondja, majd mire beértünk az ajtón újra tündér lett. 2,5 órát várakoztunk csak arra, hogy beadjuk a papírokat. Kell sorszámot is húzni, ha van beutaló, ha nincs. 5-ös. Gondoltam, innen már gyorsan megy. A várakozással a beadásig csak az volt a gond, hogy tök tuti játszóház van az rendelő mellett, de ha elmegyek, tuti akkor jönnek ki iratszedésre és biztos lemaradok, így addig el sem mertem mozdulni a bejárattól. Dorka addig kukit evett, elénekelte az összes ismert dalt, mondókát, verset a lehető leghamisabb és legordenálébb hangon, nagyon drága volt, majd megmutatta tánctudását is és hogy hogyan kell egyensúlyozni. Aztán megkínált mindenkit kukaccal, ha kért, ha nem. Megszeretett mindenkit, ha akarta, ha nem. Összecsókolta az összes pasit természetesen akartuk ellenére, aztán miután beszedték a cuccokat, megetettem tökfőzelékkel és beültünk a játszóházba. Olyan transzba volt a sok-sok gyerektől, a játékoktól, hogy újabb 2 óra csak úgy elsuhant nagy vigyorgások, beszélgetések közepette ... majd behívtak minket. Jött a nagy felmordulás, hogy ők már egy órája itt várnak, és mi előbb sorra kerülünk stb ... visszaléptem az ajtóból és közöltem üvöltve, hogy "bazd meg én a 9 hónapos gyerekemmel NÉGY ÉS FÉL ÓRÁJA vagyok itt, te majom és az enyém baszod nem veri magát földhöz 5 percenkét, mint a te hülye gyereked!" Baromira a szívemre vettem, de ez már a fáradtság volt, majd bementem. Dorka megkapta a kenőcsét, ami csípős mivolta miatt nyugtalanságot keltett benne, de mire kijöttünk újra vigyorgott. Annyira aranyos, gyermekbarát, emberséges dokik, ápolók vannak itt, hogy elmondani nem lehet. Mindent részletesen elmagyaráztak, szóltak, hogy fél óra múlva kopogjak be és megejtik a beavatkozást, plusz kap még Dorka érzéstelenítőt tekintettel arra, hogy busszal megyünk haza. Baromi rendesek voltak, tényleg!
Amikor kijöttünk az ajtón, néma kuss várt, majd odajött a két hisztérika és elnézést kért. Peluscsere után ismét a játszóház felé vettük az irányt és Dorka elmerült ismét a nagy játékba, ekkor hozzáteszem már a második alvása maradt ki. Alig látott már, esett kelt, de édesen elmókázott közben. Hol magát, hol mást szórakoztatott. Volt egy kisfiú, aki minden áron el akarta venni a játékát, akármivel játszott Dorka. Megelégelte a csajom, kiabált, hogy "nem, nem, nem" és fejbe verte egy játék kalapáccsal csórikámat, szóval lerendezte. Direkt nem avatkozom sosem ilyen játszmákba bele, el kell tudnia rendezni ezeket a helyzeteket és ha a másik van fölényben, akkor megalkuszik normális keretek között. A fölényt itt értsd: idősebb jóval, de azt, hogy bántsák, nem hagyja ... persze én se hagynám, de nem kellett még közbeavatkozni sosem. S a megalkuvást sem alá-fölé rendelt helyzetet takar, hanem belemegy abba a játékba, amit a másik diktál és szuperül jól érzi magát.
Fél óra múlva újra bementünk, 2 perc alatt végeztünk, addig pont elmesélte a könyvét a doktor bácsinak. Nagyon komálták bent.
Baromi büszke voltam rá, hogy egy zokszó nélkül tűrt mindent, hogy egy buta mozzanata sem volt, hogy végtelen türelemmel, bizalommal és megértéssel állt a helyzethez, az 5 órás hercehurcához plusz a kétszer fél órás úthoz. A buszra még várni kellett negyed órát, addig kiosztotta a járókelőket és a helyi járaton gyakorlatilag elájult és aludt még itthon is, úgyhogy 3 órát szunyált egybe. Délután jó kedve volt, már amikor nem fájt a vágás helye. Ült aranyom, fogta a fenekét és mutatta, hogy fáj. Elmentünk sétálni egy nagyot, hintáztunk, majd vacsi, fürdés. Megölelgettem, adtam neki a kenceficéből és este fél 8-kor már aludt is. Nagyon elfáradt és baromira büszke voltam rá.
Volt egy édes történet, direkt a végére hagytam. Amikor mentünk be a kenőcsre, volt egy kisfiú, aki iszonyatosan sírt. A papírokat, hogy el tudjam rendezni, Dorkát az ágy mellé állítottam, már megáll egyedül és egyszer csak arra lettünk figyelmesek - a nővér szólt, hogy nézzünk oda - Dorka rátette a fiú lábára a kezét és 'mondta neki', hogy "nesíjjáááá". Patakokban folyt a könnyem, annyira édesek voltak így együtt. Még mindig nem mondom, hogy beszél, még mindig nem hiszem, hogy érti a dolgokat, de meggyőződésem, hogy utánoz, legalábbis igyekszik.

2012. július 17., kedd

Keresztelő

Mint mindenhol, aki fontosnak tartja, nálunk is eljött a keresztelő ideje.
Vasárnap negyed egy helyett fél egykor, egy keresztelő helyett tömegáldás, ugyanis 3 babát kereszteltek egyszerre, ami valahol tetszett is, meg nem is. 
Gőzerővel készültünk rá. Anyám megfőzött, biztosították a helyet, meg mindent. Én megsütöttem, anyósomék bevásároltak a sütikhez, így nekünk gyakorlatilag nulla forintba került a történet. 5 félét sütöttem, abból egyet úgy basztam ki, de Krisz még idejében rávetette magát a kuka és a kezemből kirepülés közben és anyósoméknak elvitte, egyék meg. Annyira megharagudtam a sütire, hogy bosszút álltam rajta. Mindegy, a többi 4 tökéletes lett és baromi finom. Anya az egy fogásos kaja helyett persze 10-zel készült, így mindenki azt evett, amit akart, totális ízkavalkád és annyira, de annyira finom lett. 
A keresztelő idejével csak annyi gond volt, hogy Dorka ilyenkor szokott enni és aludni, egyébként semmi gáz ... na akkor ezt most vetítsük le egy hasát imádó 9 és fél hónaposra, aki már az egy órás autóút és a sok-sok újdonság hatására gyakorlatilag alig tudta nyitva tartani a szemét, emellett az állandó huzavona, egyik kézről a másikra menés már nagyon sok volt neki, hiába szóltam, hogy hagyják békén, nem tették, úgyhogy elvonultam Dorkával egy üres szobába, ahol csak Sári volt és ott teljesen megnyugodott ... hát gondoltam, az enyém fog a legjobban üvölteni, szerencsére nem így lett.
Rajtunk és a nagyszülőkön kívül a keresztszülők és Kati és Erzsi volt jelen. Kereszt szülők: Zsu, már ismeritek, Áron anyukája és Gábor, az én babakori barátom. Gyakorlatilag születésünk óta ismerjük egymást és sosem választott el minket egy utcánál vagy egy háznál több az életben ... valahogy így alakult.
Egy szempont volt a keresztszülők választásánál, ha velünk bármi történik, akkor legyen Dorka mellett a nagyszülőkön túl két olyan ember, akikre tűzön-vízen át számíthat, legyen szó bármiről. 
Amiket kapott Dorka:
Katitól egy 15.000,- Ft értékű Mülleres vásárlási utalványt. Mi mindent itt vásárolunk, össze sem lehet hasonlítani a bolti árakat a Müllerével. Bocs, kivéve a pelust, mert azt anyósom veszi, a 72 darabos Pamperst 2.400,- Ft-ért a Marcalon.
Győri mamáéktól egy arany nyakláncot szív alakú medállal.
Vásárhelyi mamiéktól: játékokat, millió ruhát és használati cuccokat, pelust, törlőt stb ...
Zsuéktól: élete első babáját, aki Zsuzsi baba lett stílusosan és arany karkötőt, melyen Dorka neve látható.
Gábortól: a képen is látható csodajárgányt, Dorka első biciklije, amit teker, mint az őrült azóta is, csillog-villog, zenél és Tominak igaza volt, amikor megkérdezte, hogy tudjátok mit fogtok nagyon várni? Hogy kifogyjon az elem ... és valóban.
Képekben a történet:
3 generációs gráciák. Anyukám, én, Dorka a csodajárgányban

Egy ágyban az ellenséggel ... mégsem ... Áron a nyugalom szigete volt Dorkának a nagy napon, mellette mindig megnyugodott és jót játszottak, sokszor már-már ágyjelenetbe illő pózokkal :)

Anya leharcolt feje és édes Dorka

Anyukám, aki kifőzött mindent és nagyon hálásak vagyunk nekik mindenért, plusz Árnyék kutya, Dorkus nagy szerelme.

Gábor, a keresztapa, Apukám és mi.

Az előző kép kiegészülve Katival, lilában és Zsu Tomival és Áronnal.

Dorka ünnepi menüjének egy része: töltött pipicomb rizzsel és krumplipürével, ezelőtt tejszínes-tárkonyos ragulevest evett.

Tünérkém

Karcsi papával

Kereszt anyu, Dorka és a "pabbácsi".

Kereszt apu fog, a többiek ismerősök valahonnan ...

A 3 babából kettő ...

Zsuval

Zsuzsa mamával és Árnyékkal

Sanyi papával a világ végére is elsétálna, csak valaki enni és inni adjon neki közben.



Babatorta


Dorka megmondta első és második felvonás

Anya ül a laptop előtt, próbál posztolni, ám mivel anya tervez, Dorka végez címszó alatt élünk, így nem tudom befejezni a két hete elkezdett írást, de ezt a rövid nüanszot most meg kell osztanom veletek:
Szóval anya ül a laptop előtt. Dorka a térdemen keresztül mindenképp fel akar mászni az ölembe, ám akadályozom gonosz trollanya létemre. 
Kiabál torkaszakadtából, hogy "néni, néni, néni, néni, néni" - minden nőnemű, vagy általa annak gondolt dolog "néni" -. 
Mondom neki, idefigyelj te cafka, apának tudod mondani, hogy "Áphú", a mamáknak, hogy "mama" a papáknak, hogy "papa", még basszus Majának is van neve: "Mamu", akkor az anyát miért nem tudod kimondani? Mond szépen anya, anya, anya, anya, anya, anya. 
Na ki vagyok én?
Dorka: "Picsa"
Erről ennyit! Azt hittem ezen túllépett már, de úgy néz ki mégsem.

Másik történet szintén Dorka megaszonta címen:
Anya és apa hevesen vitatkozik egy céges dolgon, valami olyan nagy dolog, hogy hány tollat használtunk el és miért nem lett leírva ... szóval tök hülyeség, de mi ilyenen is vérre menő harcot vívunk.
Erre Dorka felpattan ülő helyzetből, csípőre teszi mindkét kezét - kapaszkodás nélkül áll szottyos seggel a szoba közepén, összeráncolt homlokkal - és közbekiabál:
"Apánakigazavan" így egybe.
Azt hittem rosszul hallok, rámordulok Kriszre, hogy hülye vagy, mit beszélsz? Már nézem az arcát, erre újra Dorka leosztott: "Apánakigazavan". Azt hittem megszakadok annyira röhögtem, közben azt se tudtam hova legyek a döbbenettől. Szóval ilyen hangokat használunk egymás után, ami lassan kezd értelmet nyerni.

2012. július 14., szombat

Kósza gondolatok

Lehet ez a bejegyzés olyan össze-vissza lesz, a gondolataim szárnyalnak jobbra-balra.
Ma délután mérges voltam Dorkára, mert nem akart aludni, itt a hidegfront, ilyenkor a lányom egy totális őrült jelenséggé változik, majd Krisz is hazaért és eljátszott vele, amíg én befejeztem a sütést, ugyanis holnap nagy nap lesz, megkeresztelik Dorkát.
Eljött az este, már totál nyűgös volt a fáradságtól, még a kakaóját sem itta meg mindet, bele-belekortyolt, csak aludni akart, aztán persze átesett a holtponton és mint egy búgócsiga, úgy pörgött még nyolckor is, én pedig egyre feszültebb lettem. Szólt Krisz, hogy menjek ki rágyújtani, elaltatja Dorkát ... neki sem ment, sikongatott, nevetgélt, addigra én is lenyugodtam, bementem hozzájuk, kivettem a kiságyból, az ölembe raktam, nekem háttal, felhúztam a lábait, ahogy szoktam és ringattam. Természetesen ez sem használt. Megfordult, a mellkasomra rakta a fejét, abbahagytam a ringatást és csak szuszogtunk együtt halkan. Egymás szemébe néztünk, mondtam neki, hogy mennyire nagyon szeretem és ne haragudjon, hogy feszült voltam és mérges, de anya butus is tud lenni. Néztük még egy darabig egymást, lecsukta a szemét és elaludt. Néztem, néztem és ahogy fogtam, eszembe jutott, hogy egyszer feküdt már így, ugyanebben a magzatpózban az ölemben, ugyanígy volt a fejecskéje, csak akkor 4 kiló volt és 8 hónappal fiatalabb. Elkezdek folyni a könnyeim, ahogy visszapörgettem az időt, amikor mini volt még, amikor ugyanígy szuszogott a mellkasomon, annyi különbséggel, hogy kisebb volt a haja, kisebb volt mindene. A lábain a kis gödrök ugyanazok, csak nőttek vele együtt. Ugyanúgy csücsöríti a száját és amikor mosolyog álmában, csodaszép. Aztán végiggondoltam az elmúlt 9 hónapot, ahogy megszületett, hogy mennyire nagyon akartuk, amikor legelőször magamhoz fogtam, éreztem újra a magzatmázas illatát. A kezei ugyanabban a helyzetben pihentek a vállaimon és annyira, de annyira szép volt, mint most. Néztem a kézfejét, ahogy szorította a kis takaróját és eszembe jutottak azok a szoptatós pillanatok, amikor a mellkasomon pihent ugyanígy a keze a feje mellett. Beleszagoltam a hajába és annyira Dorka illata volt. .Figyeltem a lélegzését, szagoltam a kakaóillatú száját, ahogy csücsörítve félig mindig nyitva van alvás közben és potyogtam a könnyeim.
Jó anyja vagyok? Szeret biztosan? Meg tudok neki mindent adni? Jól érzi-e magát velem, velünk?
Itt most a társadalmi elvárások vannak, mert azok nem érdekelnek, hanem maga Dorka és a kis gondolatai számítanak. Persze, mindenki mondja, hogy kiegyensúlyozott, jól nevelt, boldog baba és én is ezt látom, de ez sem számít igazán. Ő jól van-e ott, ahol- és akikkel van? Jól csinálom-e azt, amit teszek? 
Persze, hogy jól, mégis kételyek merültek fel bennem. Amikor hisztizik, eddig szerencsére nem sokszor volt ilyen, leültetem, megvárom, amíg végez vagy észbe kap és csak akkor engedem magamhoz, akkor jól megölelgetjük egymást és megy minden tovább. Viszont amíg ott sír egyedül, addig mi történik benne? Nyilván sosem fogom megtudni, ha csak egyszer el nem mondja ... utál olyankor? Érzi-e, hogy akkor is imádom, csak igyekszem következetes maradni ... szóval nehéz dolgok ezek és lehet hogy felesleges kérdések, de most, ahogy ott feküdt rajtam, megfogalmazódtak bennem.
Folytak a könnyeim, igazából nem tudom megfogalmazni miért. Akkora szeretet és féltés árasztott el, emellett olyan jó volt újra átélni, jó volt újra vele együtt lélegezni. Jó volt érezni az illatát, ahogy a vizes haja a bőrömhöz ért. Olyan jó volt ... megköszöntem neki, hogy van nekünk, hogy minket választott szüleinek. Kértem a jó Istent, hogy vigyázzon rá, amíg csak lehet és ne történjen vele baj.
Közben eszembe jutottak a nehézségek, majd amikor legelőször mosolygott, amikor legelőször gagyogott, amikor először kaptam puszit tőle. Eszembe jutottak a reggelek, hogy kiveszem a kiságyból, megpuszilgatom, megölelgetem és mindezt viszonozza egész addig, amíg készítem a kakaóját. Ahogy apát ébreszti puszival, öleléssel. Annyi, de annyi szeretet van ebben a kislányban, elmondani nem lehet. Olyan nagyon tud ölelni, bújni, csüngni az emberen, annyi hála van benne, pedig nincs miért, igazán mi vagyunk szerencsések, hogy velünk van és örömmel tölti be a mindennapjainkat és a kezdeti nehézségek ilyenkor feledésbe merülnek, vagy nem tűnik olyan nagy problémának.
Azt hiszem, jó anyja vagyok ... vagy legalábbis ezt kapta szegényem :)
Nagyon szeretjük és azt gondolom, hogy ennél többet nem is tehetünk.
Sok blogot olvasok, mellette rengeteg anyukával beszélgetek. Több helyen tapasztalom, hogy siettetik az időt, hogy mikor tartunk már itt, vagy ennek a gyereke ezt tudja már, az enyém nem, vagy az egyik így fejlődik, a másik nem. Nem értem ... én annyira megéltem Dorkával minden pillanatot, annyira együtt akartam lenni vele, olyan gyorsan nőnek, annyira pörög az idő, hogy két és fél hónap múlva az első szülinapját ünnepeljük, miközben a szívem szakad meg, hogy megállíthatatlanul telnek a napok, a hónapok. Én úgy élveztem, amikor minike volt, amikor csak feküdt, mint egy szargombóc, mert annak is megvolt valahogy a varázsa és sosem akartam az időt gyorsítani, sosem hasonlítottam a gyerekem máséhoz - na jó, talán az első egy hónapban, aztán túlléptem és nagy butaságnak tartottam, hiszen minden gyerek egyedi, úgy, ahogy mi felnőttek sem vagyunk egyformák, ők sem, mégis valahogy elvárjuk tőlük -. Minden rezdülését élveztem, minden fejlődési lépcsőjére büszke voltam, minden kis dolga a mai napig a szemem előtt van és bánom, hogy ilyen gyorsan megy az idő ... azt hiszem azok még jobban fogják bánni, akik sürgeti akarják, vagy nem elégszenek meg azzal, ami van.
Egyik blogban olvastam egyszer, tanácsként kapta az író, hogy mindig tűzzön ki maga elé új célokat - amivel nincs is baj - így jobban telik az idő, mert a megvalósítás is gyorsítja az időt ... miért kéne? Nekem két célom van, volt: az egyik hogy Dorkának, ha nagyobb lesz, el tudjam mesélni, mi történt vele, én nagyon szerettem anyától hallgatni ezeket a babás sztorikat. Ehhez viszont az kell, hogy mindig abban a pillanatban együtt kell lélegezni a babával. A másik, hogy boldog legyen. S tényleg nem vágyom ennél többre. Másoktól hallottam, hogy túl kell élni az első időszakot, sőt ostoba fejemmel még én is írtam valakinek ... aztán rájöttem, hogy de butaság. Miért kellene túlélni? Hiszen akarta ezt a gyereket, vele akart lenni és nem túlélni kell őt, hanem vele együtt létezni, a problémákat megoldani, a jóknak együtt örülni és kiélvezni minden helyzetet, mert sosem jönnek vissza azok a pillanatok.
Ez nem azt jelenti, hogy minden elé helyezem Dorkát, hiszen van életemnek egy olyan része, ami nélküle zajlik, mert kell, sőt azt hiszem ez 2 hetes kora óta így van, mégis valahogy meg kell teremteni az egyensúlyt a kettő között.
Pityeregtem és amikor betettem Dorkát az ágyába, még néztem egy darabig. Olyan békésen aludt, olyan szép volt a pöttyös hálórucijában. Még egyszer halkan elnézést kértem tőle a feszültségért, majd jó éjt puszi és kijöttem. Lezárult egy újabb nap, holnap új kezdődik ...

2012. július 12., csütörtök

Anya vagyok

... és azt hiszem ez a montázs tökéletesen bemutatja az egész jelenséget:


Dorka és a házimunka

Dorka imád házimunkát végezni. Édesem annyira "segít" mindenben, hogy amit máskor 20 perc alatt csináltam meg, az most 2 óráig tart, de legalább tanul így is.
Minden nap takarítok. Több okból is: szeretem a tisztaságot és a rendet. A rend nálunk mostanság relatíve fogalom, ugyanis mindig Dorka játékaitól szalad a lakás és mindig elcsodálkozom, hogy más gyerek 2 négyzetméteren nyugodtan eljátszik, addig az én gyerekemnek 40 is kevés. A napi takarítás a portörlést - 2 homokozó van 4 ablakunk alatt és ha 2 napig nem porszívózok, roszog a lábunk alatt a homok a parkettán - ugyanebből az okból kifolyólag törölgetek és fertőtlenítővel felmosok a kutya miatt. Sokszor elgondolkoztam azon, ha egy hónapig nem takarítanék, Dorkának saját bejáratú homokozója lenne a lakásban és ha még tovább megyek, saját bejáratú homokos tengerpartot is tudnék neki varázsolni. Társasház átka, ez van.
Ez a napi tevékenység 20 perc volt Dorka nélkül, gyorsan, reggel, miután felkelt. Beszállt Dorkus is. Törölget ruhával és a porszívózás is nagyon megy neki akár porszívó nélkül is, annyira tökélyre fejlesztette. Tolja a fejet ha be van kapcsolva, ha nincs és nagyokat tapsol magának, mennyire ügyes. Van, hogy elhagyja az eszközt, ilyenkor a kezeivel porszívózik. Nem számít, "nagyon hálás" vagyok neki a segítségért.
Mosogatás, ami nélkül nem múlhat el nap. Leültetem a mosogató széléhez, odaadom neki a szivacsot, én fogom a szennyest, ő mosogat. Leöblítjük, beletesszük a szárítóba, majd miután Dorka lefekszik, elmosogatok rendesen.
Mosás ... na ez a nap fénypontja. Általában 2 naponta mosok, ha Dorka egyedül eszik, van, hogy napi kétszer. Különválogatom a ruhákat színek szerint, betöltöm a mosószert és az öblítőt, mert Dorkának tilos vegyszerhez nyúlni, még a szertartó polchoz sem mehet közel, sőt tovább megyek, a fürdőbe tilos egyedül bemennie, amit már okosan megért. Szóval szortír, betöltés, bepakolás Marisba, majd mikor indítanám el, látom, hogy a fehérek között több, mint fele fekete és kb 20 százaléka színes, ilyenkor már vágom, hogy Dorka is válogatott, amíg nem figyeltem és közben észreveszem, azért, hogy beférjenek Dorkus által kiválogatott ruhák, a fehérek a mosógép mellett hevernek. Eleinte marha vicces volt, de amikor a fehér bugyim szürke, jobb esetben rózsaszín lett a figyelmetlenségem és a segítségem miatt, nem voltam olyan marha büszke. Általában az előkészület minimum egy óra. 
Seprés naponta a lépcsőházban előttünk, ami Dorka feladata lett, kis seprűvel, kis lapáttal, nagyon ügyes, rettenetesen megdicsérem érte ... persze amikor alszik, én újra megcsinálom.
A játékait természetesen nem rakja el, hiába a mese, a mondóka, a kérés és a minden, hogy legalább egyet dobjon bele abba a kibaszott kosárba ... mosolyog és közben rámol, pakol, mert nagyon szeret. Hatalmasakat kurjongat közben. Persze nem elvárás, félreértés ne essék, de olyan jó lenne ezért is megdicsérni.
Főzés: amikor előkészülök, szelek, olajozok stb ... akkor nem lehet ott, mert saját magam is megégetem az esetek 99 százalékában s Dorkára is fröccsent már olaj, ezért csak a forrást, a kevergetést nézzük, közben elmesélem neki mit eszünk majd, kóstolunk, ezt nagyon szeretjük mindketten ... majd a fakanalával, az edényével és a kanalával eljátsszuk a főzést a padlón. Ha sütök és tésztát gyúrok, mindig kap belőle, nagyon szeret vele játszani, ő is gyúr, szaggat. Sodrófát akarok venni neki valahol, nekünk is volt, imádtuk ... a nagy sodrófát használja rendeltetésszerűen, Maját kergeti vele, aki két infarktus után menekül, ahogy tud. 
A sütő nálunk mumus ... eleinte csavargatta a tekerőket, szerencsére elektromos sütőnk van, így nem tud sok kárt csinálni, de mégsem szerettem amíg abba kapaszkodott fel. Mindig el kellett zavarni, hisztizett miatta, nem volt más választás, akkor kapaszkodj Édesem, majd megégeted a kezed. Így is lett, egy jó darabig kikerülte, pedig a bejárati ajtónk mellett van, hatalmas ívben jött-ment, még ránézni sem mert. Aztán egyszer ismét felkapaszkodott rá, s mikor kiült a pánik az arcára, leesett neki, hogy hopp, ez most nem meleg, akkor szabad a pálya - ekkor épp kivételesen nem sütöttem semmit - azóta ismét tekerget.
A fürdő takarításában nem vehet részt, akkor apa vigyáz rá, amíg én megcsinálom, hiszen baromi erős vegyszereket használok és én is megfulladok két levegővétel között.
Szobája: szent és sérthetetlen. Ott mindig rendnek kell lennie. Minden este végignézi, hogy megvannak-e a dolgai és csak akkor hajlandó elaludni, ha minden a helyére került. Az az érdekes, hogy ez a szokása egész pici kora óta megvan. Nem számít, ha fut az egész lakás, de a kuckójának tip-topnak kell lenni.
Szóval jól alakulnak a dolgok, minden tízszer annyi időbe telik most, de így is végzünk mindennel, s van időnk arra, amire akarunk. Sokakat nem értek, akik azt mondják, hogy nincs idejük a gyerek mellett semmire, főleg miniként ... akkor mi lesz később ... az egy dolog, hogy szalad a lakás, de hogy egy baba mellett tisztaságnak kell lennie, ez alap. Én úgy, hogy dolgozom Dorka 3 hónapos kora óta, mindent meg tudok csinálni, naponta főzök, takarítok, hetente legalább 3-szor sütök és a gyerekem sem szenved semmiben hiányt. Jövő hónaptól megyek vissza főállásba dolgozni, úgyhogy lehet én is a semmire sincs időm anyukák táborát fogom erősíteni.
Szerencsés vagyok, hogy Dorkus ennyire aktív, ennyit segít, remélem megmarad ez nála később is, ha nem, majd figyelmeztetem, hogy 9 hónaposan több esze volt, mint pár évesen :)))

2012. július 11., szerda

Nomádia

... így hívjuk a nyaralónkat a másfél hetes kiruccanásunk után, amit valahol pihenésnek szántunk, aztán végül kedden már alig vártam, hogy visszaérjünk a lakásunkban normális körülmények közé.
A hőség elől menekültünk ki a hegybe, ahol napközben katasztrofálisan meleg volt, éjjel katasztrofálisan hideg. Napközben épp hogy egy bugyi volt rajtam, Dorkán semmi, éjszaka nadrágban, pulcsiban és vastag takaróval takaróztunk. Igaz, hogy szuper klíma volt a teraszon, mi Krisszel minidig kint alszunk, Dorka bent a házban, igaz van alsó rész is, de nagyon nyirkos volt.
Dorcus átállásával semmi gond nem volt, hatalmasakat aludt, napi háromszor két és fél órát, emellett az éjszakákat is végigpihente. A maradék időben a medencében hesszeltünk, ahol Dorka medencetiszta lett, már írtam az előző posztban, hogy addig nem ment bele a vízbe, amíg nem végzett a pisivel, kakival. Imádja a vizet, biztosan áll benne kapaszkodás nélkül, ha hasra fordítom ösztönösen megindul a kutyaúszás, nagyon édes. Közben beleiszik, lebukik, pancsol, vagy csak kiáll a szélére és onnan kiabál egy fűszálnak, vagy egy levélnek.
Bilit nagyon szuperül használta egy hétig, majd valamin nagyon összebalhéztak, Dorka belepisilt, majd úgy vágta ki a teraszról, csak úgy csattant hugyostól, mindenestől az akkor lemosott, szép, tiszta autó tetején. Apa nem örült annyira, de a derültség sokkal nagyobb volt, mint a harag, így gyors ismétlés és helyre állt a rend. Összességében pelusból szinte csak este fogyott, akkor mindig ráadom. Aztán a csajomnak ismét sikerült elrendeznie a teraszt természetesen kakival, vagy inkább ezt már szar ügynek nevezném, mert a 20 négyzetméter és a hozzátartozó kilépő lépcsőstül, szőnyegestül felkenődött és az sem zavarta, ha megkóstolta, miközben villámsebességgel igyekeztem összetakarítani, menteni a menthetőt. Mindent bevesz a szájába, s a minden alatt tényleg mindent értek. A szartól a kavicson át a snittig a szigetelőgumiig a szögön keresztül MINDENT! S ahogy megjegyeztem, ááááá, nem a kisebb darabokat, hanem amitől biztos a fulladás. A múltkori eset óta nekem nagy parám ez és minden áldott pillanatban figyelni kell rá, mert folyamatosan valami rosszaságon töri a fejét.
Sokat hintáztunk, sétáltunk, közben bejöttünk a mamáékhoz is, aki minden nap főzött nekünk, odakint nincs lehetőség rá, vagyis lenne, de nem szarakodtam a rezsóval. Sokszor nehezen oldottuk meg a tisztálkodást és a wc-s dolgokat is, hiszen minden a felső szinten van, viszont Dorka is ott aludt. Sokszor nem volt idő arra, hogy előtte megfürödjünk, mikrózzunk, vacsizzunk stb ... így lavór, vödör, meleg víz és kint tisztálkodtunk, hiszen alvás közben nem akartunk zavarkolódni. Egyébként Dorka is vödörben fürdött este, amit kifejezetten élvezett, alig lehetett kivenni belőle esténként. Pár nap volt gondunk az esti altatással, hiszen Dorka 8-kor alszik itthon, ám ott kint ekkor még full világos van, no redőny, ám annál hangosabb gyerekek, szám szerint 11, akik természetesen a mi odunk előtt visítottak, így Dorka alvása 8 helyett fél 10-fél 11-re tolódott ki ezen a napokon. Majd szerencsére elhúztak nyaralni, s visszaállt a rend.
A szomszédokkal szerencsére nagyon jóban vagyunk, így beszélgetni is tudtunk velük esténként, amíg Dorkánk aludt. Dorka minden reggel keltette a hegylakókat. Kiállt a teraszra és osztotta az észt a lehető legnagyobb hangerővel, ha valaki arra járt és véletlenül nem figyelt, megállította és addig kiabált vele, amíg elmondta a véleményét a figyelmetlenségéről. Persze pár nap alatt látványosság lett a Hitler intős, éneklős, mindenről megvan a véleményem típusú csemetém és csodájára jártak. A postás néni minden nap hozott neki csokit, amiért Dorka olyan hálás volt, mintha életében nem látott volna még édességet, hatalmas puszikat osztogatott érte, ám mivel nem szereti az édességet, megállt a csomagolás kibontásának élvezeténél.
Reggelente kakaó után felöltözést követően kivittem magunk közé a szivacsra, ahol jó reggelt pusszancsokat kaptunk; milliót, ha számban kellene mérni. Nagyon édes volt.
Aztán pár nap alatt annyira megbátorodott, hogy úgy gondolta a baromi meredek sok lépcsővel is bepróbálkozik, így le kellett zárni a teraszt egy lehetséges katasztrófa elkerülése érdekében. 
Édes sztori a teraszról osztós mellett:
Szomszéd kis csaj este fél 10-kor: 
- Anya, odamegyek Dorkához játszani boltosat.
Anyja:
- Édesem, már késő van, Dorkát anyjáék a hintában altatják, mert te nem tudod befogni ... meg hát Dorka még nagyon kicsi a boltososdihoz.
Kis csaj:
- Hát azért annyira nem kicsi, számolni csak tud már ...
Ezen annyira besírtam, hogy nem bírtam köpni-nyelni a röhögéstől ...
Dorka egyébként jól összespanolt a szomszéd gyerekekkel, rengeteg apróság, mind külön egyéniség és totálisan más habitus. Jól beleillett a minimum 4 éves apróságok közé.
Itt állt Dorka először egyedül, azóta akár egy percig is áll, mint a cövek egyedül, kapaszkodás nélkül.
Apával jutott némi romantika kettesben végre, amíg Dorka horpasztott fent, addig mi duhajkodtunk lent. Másnapot inkább nem írom le, de alig vártuk, hogy este legyen reggel 8-kor, hogy aludhassunk. Ez is belefért most.
Pihenni mentem ki, mégis hulla voltam, mikor hazaértünk. Sokkal nehezebb kint, állandóan figyelni, résen lenni kint, bent. A komfortérzet egy idő után nagyon rossz lett, mert hiányoztak az itthoni dolgok, a normális kád a zuhany helyett, hogy tiszta, rendes ruhánk legyen, hogy normálisan hajat tudjak mosni, hogy végre tiszta legyen a talpam 2 óra után is stb ... és egyébként egy hét után Dorkán is észrevettem, hogy már sok neki az állandó napsütés, az állandó kint lét, féltem is, hogy mit fogok vele kezdeni itthon, a négy fal között, de azt a szuszogást, kacagást és örömet, amit akkor művel, amikor beléptünk a lakásunk ajtaján, nem láttam még. Sokszor hiányzott a térerő mind telefonhoz, mind nethez. Tv, rádió, semmi, ami nem is volt baj, mert így sokkal többet tudtunk az urammal beszélgetni, ám egy idő után nem a bambulás hiányzott, hanem az információ.
Mindenesetre nagyon puccba vágtuk a helyet, szépen rendbe raktuk, kitakarítottuk, kertet rendeztünk és délutánonként nagyokat fürödtünk.
Maja teljesen megkavarodott, nem érezte a helyét, többször volt büntiben, mint egész eddigi élete során, úgyhogy kellett, hogy időben hazajöjjünk, még mielőtt még mindenki elkanászodik, vagy még mielőtt végképp nomádiában ragadunk.
Pár kép így a végére, mert természetesen a  fényképezőgépet kivittük a kamerával együtt, de nem használtuk őket érdemlegesen:

Dorkát tömegkatasztrófa érte, magára borított egy egész dömpernyi játékot és közben annyira édes volt.
Emellett az orrszívót is már csak játékra használja, mert hát aki orrot tud fújni, az nagy lány kérem szépen.

Amikor kimentünk, természetesen vittük magunkkal a fél, vagy inkább az egész lakást, hogy mindenünk meglegyen kint porszívóstul, játékostul, mindenestül, mégis amikor jöttünk haza, háromszor annyi cuccal érkeztünk meg. Krisztől kérdeztem, hogy melyik este törtünk be álmunkba a szomszédoktól és hoztuk el a dolgaikat, mert egy bőröndnyi ruhával mentünk és 7 adagot mostam itthon ... holnapra visszaáll a rend, kitakarítottam itthon is, visszakerült minden a helyére és kész a káosz.

2012. július 10., kedd

Dorka 9 hónapos

No lássuk, hol tartunk 9 hónaposan és pár naposan?!
A már megtanult okosságok mellett a következő újdonságok jöttek be az életünkben:
Dorka énekel olyan repedt fazék hangon, hogy a röhögőgörcs kerülget, amikor hallom, de nem merek még mosolyogni sem, mert ugye apa egyszer kiröhögte kaki közben és elbújt a kanapé mögé szarni sérelmében.
Bilizik, amiből még messzemenő következtetéseket nem vonok le, hiszen nem az a cél, hogy szobatiszta legyen 9 hónaposan, hanem hogy összeismerkedjenek. Másfél hét alatt egy hétig használta rendeltetésszerűen, aztán összebalhéztak valamin a célszerszámmal, kivágta a teraszról és azóta szóba sem állnak. Helyesbítek azóta csak egyszer ment bele pisi, mindenesetre nagyon nagy dicséretet kapott érte Dorka.
Tud orrot fújni. Tartjuk a pézsét, ő fújja, nagyon drága, mindent megtesz azért, hogy az orrszívó porszívós dolgot elkerülje.
A gagyogás átváltott valami egészen elképesztő nyelvezetbe, ahol a magánhangzók olyan értelmetlen módon kapcsolódnak a mássalhangzókhoz, hogy elképesztő. Olyan érdekes nyelvezetet kezdett el használni Dorka, hogy nagyon sokszor halandzsázik, viszont annál többször teljesen értelmes szavakat mond ki. Sokszor észrevesszük, hogy figyel minket beszélgetés közben és próbál utánozni. Igazítja a száját, majd számára teljesen érthető dolog sül ki belőle.
Új szavunk van a PICSA! Anya mocskos szájának köszönhetően - meg hát őszinte leszek azt sem gondoltam, hogy 9 hónaposan értelme totális fejletlenségében kimondva ezt a szót utánam ismétli -. Beszéltem telefonon, miközben a kezemben volt Dorka és mondtam, hogy hülye picsa, erre a csajom totális örömben ismételgeti azóta is bárhol vagyunk, utcán, boltban, séta közben és hatalmasakat mosolyog. Hozzáteszem akkor ég a legjobban a fejem, amikor séta közben egy idős néni odajön, megdicséri, etyerem-petyerem, Dorka rámutat és lepicsázza, miközben édesen mosolyog rajta. Én voltam a hülye, mert amikor legelőször utánam mondtam mosolyogtam rajta és ő ezt bátorításnak vette, másodsorban most már hiába ostobázom, szidom le, azt is bóknak veszi. Anya azt mondta, hogy hagyjam elmenni a fülem mellett, majd abba hagyja. Szóval nagyon kell figyelni már. Másik újdonság a beszédében a NEM másfajta használata. Tudja, hogy butaságot, csinál, közben mondja, hogy nem-nem-nem, de azért csak megcsinálja. Pl. tilos Maja táljában nyúlkálni. Megy a tál felé, mondja, hogy nem-nem-nem, miközben már nyúl a víz felé pancsolni. Most már bárkivel leáll beszélgetni, nem szégyenlős, mutogat, szemöldököt ráncol, simán leoszt akárkit, véleménye van mindenről ... ja és a legédesebb, amikor valamit megtiltok neki, elmagyarázom miért nem szabad, ő pedig felesel vagy megmagyarázza a dolgokat olyan mimikával, hogy szinte érthető a válasza.
Áll, egyedül, kapaszkodás nélkül. Sokáig csak vízben vagy ágyon állt, olyan helyen, ahol nem sima a talaj, aztán már a Föld is biztonságos számára. Ülésből feltolja magát, megáll, de lépni hajlandó. 
Ezzel párhuzamosan guggol is kapaszkodás nélkül.
Rájött, hogy a vízszintes helyzet nem csak alvásra szolgál és el mer feküdni játszáshoz, már tudja, hogy ilyenkor nem kell minden esetben lefekvéshez készülni. A kezeivel, lábaival játszik, hempereg, pörög-forog, közben kacag, eszközöket von be a játékában, amivel elszórakoztatja magát, vagy ha nincs ott semmi, akkor velünk bohóckodik.
Kukuccs játékozunk bármivel, amit a fejére tud húzni, nagyon szereti. Ezt egyébként Majával is játssza, csak Maja baszik rá, megnézi, közben Dorka azt hiszi, hű mekkora játékban vagyunk, de látszik a kutyán, hogy már alig várja, hogy elmenjen a helye elől Dorka, mikor un már bele a játékába?! :)
Egyébként a durva kutyamarcangolás megszűnt, az állandóan a hátán akarok lógni helyzet is csillapodni látszik, Majának már sokszor elege volt, de nagyon nagy türelemmel állt hozzá, amiért mi nagyon hálásak vagyunk neki. Jó kis állat. Rengeteg puszit kap Maja is és Dorka már meg tudja mutatni melyik a kutya fájós lába. Azt csak megharapja.
Egy kézzel sétálunk, mert anya mindkét kezét fogni már nagyon ciki. A szabad kezében minden alkalommal kivétel nélkül tárgy van ... vagy kaja.
A társas kapcsolataiban is változás állt be. Nagyon barátságos baba lett mindenkivel. Eddig sem félt senkitől, de volt minden ismerkedés előtt egy kis helyzetfelmérése ... most bárkire mosolyog, bárkivel leáll beszélgetni, azt hiszem nagyon élvezi, hogy kommunikálhat sajátos módon. A gyerekekkel jóban van, főleg a fiúkkal - puszit kap minden férfi nemű, vagy annak induló pasas -, a lányok is érdeklik, de őket csak megsimizi.
A győri nagyszülőkkel is javulni látszik a tendencia, el van velük már, ha ott vagyok és negyed óra, fél órára egyedül is marad velük. A somlói mamáékkal mindig is elvolt, megbízik bennük, imádja őket. Az idősektől, vagyis a ráncos emberekkel kezd megbarátkozni. Érdekes, hogy ha ember és állat - bármilyen - áll egy helyen, először az állathoz megy oda és vele kezd ismerkedni. Semmilyen félelemérzet nincs benne.
Apával való mérhetetlen szerelem, amit én azt hittem már nem lehet fokozni, de mégis ... akármennyi időre együtt hagyhatom őket, mindent meg tud csinálni Krisz és Dorka ezt ki is használja rendesen. Abszolút tisztában van azzal, kit lehet totál hülyére venni a cukiságával.
Minden reggel puszival nyitja a napot, mind nekem, mind Krisznek. Ezt követik a nagy ölelések, bújások. Nagyon ragaszkodó kislány és őrülten szerelmes belénk azt hiszem. Legalábbis a szeretetét már nagyon egyértelmű módon kimutatja. Kis tenyerébe fogja arcunkat, fülünket, épp, amit elér, megsimogatja, puszit kapunk és közben mosolyog. Nincs is ennél szebb.
Evés: most nagyon össze-vissza vagyunk. A napirendet tartjuk benne, de hogy épp mit eszik meg, nagyon változó ebben a nagy melegben. Volt most 2 nap, amikor semmit sem evett, csak másfél liter kakaót ivott egész nap. Aztán helyreállt a rend. Mindent eszik, azt, amit mi. A pürésítés már nem minden esetben játszik, de anyósom, ha főz, még összeturmixolja, én nem. Például hétfőn tejszínes fokhagymakrém levest evett, pizza feltéttel, majd roston csirkét krumplipürével. Hozzá őszibaracklevet kóstolt víz híján, de egyáltalán nem jött be neki az ivólé. Dinnyét próbáltuk utoljára, de abszolút nem tetszett neki. Gyümölcsöt nem eszik, bárhogy, bármilyen formában adom neki, viszont zöldséget, húst, halat töménytelen mennyiségben képes elfogyasztani bárhogy elkészítve. Tejtermékeket fogyaszt, mindent. A joghurtot is megeszi, abból csak a Könnyű és finom jöhet szóba, a többi kiütötte. Ezen belül citromos a favorit, majd az epres és a barackos. Tejet imádja, a túrót csak citromosan, tejszínt csak flakonból. Fagyi csak csoki és citrom. Az édességet nem szereti. Csak és kizárólag vizet fogad el a kakaó mellett. Napi 2 litert simán megiszik ebben a nagy melegben. Kéri okosan, ahogy az ételt is. A kezeivel jelez, ha éhes, vagy szomjas.
Ha azt mondjuk neki, hogy csüccs, akkor leül. Ez főleg étkezéseknél fontos, ha nincs etetőszék. Ilyenkor mondjuk neki, hogy csüccs, most eszünk, nem játszunk és szépen eszik. Azt mindig elfelejtettem írni, hogy Dorkánál 6 hetes kora óta alakult az a szokás, hogy csak akkor töröltem meg a száját, arcát, fülét, mindenét, ha végzett az evéssel- Mára észrevettem, ha véletlenül étkezés közben véletlenül meg merem tisztogatni, mert már a lábujján folyik a főzelék, akkor abbahagyja az evést ha jól lakott, ha nem. Érdekes szokás.
Kezeivel tudja mutatni a nincsen, a gyere-gyere, a kérek enni-inni, a pá-pát, tapsol és a legfontosabb, hogy táncol. Bármilyen zene, főleg a bumcli zene, mert mi azt hallgatunk töménytelen mennyiségben, már a pocakomban is erre ropta ... bárhol megszólal, kinyílik a szeme, és rázza magát. A fenekét tekeri, miközben tapsol vagy épp a feje mögött mutogat, csápol.
Biztosan közlekedik mászásban, kúszásban, állva-kapaszkodva. Bármennyi ideig képes, nagyon kitartó. Mászik előre-hátra és bárhova feljut, ugyanis apa megtanította lépcsőzni, ezzel párhuzamosan megszűntek a magaslati akadályok. Képes földről, kanapén keresztül, háttámlán át, függönyön lógva sikogatni örömében, miközben engem az infarktus kerülget attól, hogy a fenébe képes ilyen gyorsan feljutni és ilyen pózban a karnison lógni.
Szerencsére nem elfajzott gyerek, mert minden Halász Judit dalt ismer, szereti is, mielőtt még azt hinné bárki, hogy milyen nevelési elvet vallunk, szerencsétlen csórikám csak egy stílust ismer. A népzenét kifejezetten szereti. Sőt, erre aludt el nagyon sokáig.
Alvás: hát ezzel gondban vagyunk most. Jobban mondva én. Elbasztam ... igyekszem helyre hozni, de lassan haladunk. Azért, hogy a nagy melegben könnyebben elaludjon, rásegítettem egy kis ringatással. Az ölemben van, nekem háttal és ringatás van énekkel. Így max. 9 perc alatt alszik a gyerek nálunk bárhol, bármikor vagyunk. Na, most erről próbálunk leszokni, ami elég nehézkesen megy, de igyekszem vagy ő? ... hát nem is tudom. Éjszakákat szépen végigalussza, reggel 7-kor kel, este 8-kor teszem le aludni. Napközben 3-szor alszik még. Betakarózik magától, ha éjszaka fázik, bárhol elalszik.
Imádja, ha cirógatjuk.
Szőrösödik keze, lába, nagyon kis pihés édes szálak.
Imádja a vizet, s másfél hét alatt ha nem is szobatiszta, de medencetiszta lett, ami nálunk azt takarja, hogy fürdőpelus nélkül, meztelen fenékkel pancsol és addig nem megy bele a vízbe, amíg nem volt pisi, kaki. Ugyanez vonatkozik a fürdőkádra is. Inkább előtte tol, vagy kikéredzkedik a vízből és elintézi a dolgát. Vízbiztos csak akkor lesz tudom, ha már úszni tud, mégsem tart sem a mély víztől, ahol nem ér le a lába, ösztönösen feltolja magát a víz tetejére és hasra fordítva kutyaúszásban evickél. Nagyon ügyes.
Nagyon nem szeretem, de mindent, az ég világon MINDENT a szájába vesz s lehetőleg nem kis szarokat, amit simán le tud nyelni, hanem fulladásbiztos méretű darabokat. A kutyaszartól a döglött bogárig a kavicsokon, a snitten, a szigetelőgumiig a zoknin át bármit bekóstol a másodperc ezredrésze alatt. Nagyon féltem a múltkori sztorink óta, de egyszerűen hiába tiltom, hiába veszem el a kezét, hiába magyarázok, beveszi. Csak remélni tudom, hogy ezzel a hülyeséggel felhagy előbb utóbb ... ha valakinek van valami jó ötlete erre, kérem írja meg, mert már az őrület határán vagyunk ettől.
Iszik újra egyedül, viszont a kanál használatot elfelejtette, amit remélek gyorsan visszatér.
Minden érdekli, mindenhez nagy figyelemmel áll hozzá, ha nagyon koncentrál, beszívja a felső ajkát.
Eljutottunk odáig, hogy egy perc nyugtom nincs, állandó figyelem, fegyelem és vasszigor ... na jó, ez túlzás, mármint az utolsó, de az első kettő valóban megállja a helyét.
Rafkósabb ... egyre jobban. Rászólok, hogy nem markolunk bele a virágföldbe kézzel és toljuk tele a szánkat vele, erre a következő pillanatban a fa papagájával túrja a földet ... erre most mit mondjak ... mégsem baszhatom le, hiszen a papagáj nem szerepelt a kitételek között. Tudja kit hogyan lehet levenni a lábáról és kit hogyan lehet hülyére venni.
Sokszor dobálózik, szerencsére erről leszokóban látszik. Ugyanis amit egyszer ledob, azt egyszer visszakapja, ha másodszor is ledobja, elveszem tőle.
Tudja hol a keze, a lába - bár ez ment ezelőtt is - tárgyakat tanulunk most, illetve ha megkérdezem hol van Maja, megkeresi és megmutatja. Imád labdával foglalkozni és kézilabda meccset nézni. Szurkolunk itthon csörgővel, citerával, mindennel, ami hangosan zörög. Eljátszik két játékkal. Pl. a fa játékokat nagyon szereti. Két állatot a kezébe fog és magyarázva játszik, egymással szemben állítja őket, vagy csak agyonveri egyiket a másikkal.
... és mutogat, mindenre, mindent meg kell magyarázni neki. 
Mindent hurcol magával a lakásban.
Még mindig csak két foga van és hiába jön hónapok óta mellette több is, még mindig nem szakították át az ínyt. Ennek ellenére mindent megeszik. 10 kiló körül van. Eljött az az állapot, amikor már baromi nehéz fogni, de egyedül még nem jár ... szóval kicsit nehézkesebb most a történet, de mivel egyedül megáll, remélem hamarosan megindul.
Abszolút kétkezes a gyerek. Mindkét kezével csinál mindent, bár azt mondják a domináns kéz később alakul ki.
Segít mindenben: teregetni, mosógépbe bepakolni, porszívózni - ezt egyedül is gyakorolja már -. Nagyon kis ügyes. Mosogatni imád, szeret tésztát gyúrni velem, állatot etet. Persze így minden dupla vagy tripla annyi időbe telik, de annyira élvezi és így tanul.
Kezet mos. Odarakom a csaphoz, nyomunk közösen a kézmosóból, majd megmossa a kezét úgy, hogy közben fogom a csap fölött, aztán tartja törlésre a mancsait. Ezt már én csinálom.
Megismeri az ismerősöket, a helyükre is teszi őket.
Akárki jön hozzánk, beleharap a lábujjába, rosszabb, mint egy kutya. 
"Röviden" ennyi, bár még millió apró dolgot tudnék írni ...

2012. július 4., szerda

Dorka és a bili

Tegnap Dorka megkapta élete első bilijét, amit hiper-szuper ügyesen meg is töltött a nap folyamán háromszor. Kétszer csak pisi volt, egyszer kaki és pisi is. Természetesen ebből nem fogok levonni messzemenő következtetéseket,hiszen tegnap volt csak 9 hónapos, mindenesetre volt örömujjongás, konfettieső, tűzijáték és öröm óda is. Az volt a legszebb az egészben, hogy nem csak mi voltunk mérhetetlenül büszkék rá, hanem ő saját magára is. Volt tapsi-tapsi és tánci-táci a mérhetetlen nagy "ezt most nem értem" arckifejezés mellett. Vizsgálgatta a biliben lévő dolgokat, mellette viszont nagyon örült annak, hogy mi örülünk :)
Egyébként onnan jött a gondolat, hogy alá tolom a bilit, hogy Dorka tegnap délelőtt pelus nélkül volt és lepisilte a lábát nagy játék közben, amit méla undorral és "segíts anya" nézéssel viseltetett. Lezuhanyoztam, majd belepisilt a tusba is és fejvesztve menekült a sárga léből. Ekkor elmentünk a Müllerbe, 1200,- Ft-ért vettünk sok más mellett bilit is és délután már ezt használta.
Nagyon büszkék vagyunk rád kicsi lány!  
Ha végre egyszer hazakeveredünk és lesz normális internetkapcsolatom is és a nomád életmódot felváltja a rendes zuhanyzó, rendes lámpa, rendes konyha, kettőnél több tiszta ruha ... akkor jövök egy csomó mindennel, de úgy gondoltam, hogy ezt akkor is megírom, ha közben száznyolcvanhatszor kell újraindítanom és szarakodnom a nettel.