Összes oldalmegjelenítés

2012. október 23., kedd

Hétvégi egyveleg

Pénteken még olyan távolinak tűnt a szerdai munkakezdés ... és már csak órák kérdése s indul a munkahét. 
Szombaton Dorka fél 10-es alvásánál akartunk Tatára indulni a halas napok okán, ami jobbnál-jobb programmal kecsegtetett, aztán mivel délben még mindig csak az ablakból lestük a felszállni nem akaró ködöt, így megvártuk, amíg Dorka felkel és utána vágtunk neki az útnak. Aminek unalom miatt a negyedén nyűgösködött a csajszi. Még hátul ülök vele, de ezen változtatás lesz, ugyanis totál hányingerem van már és ez csak fokozódik a Dorka-lefoglalások során, így a fél óránál tovább tartó utak során alig várom, hogy célba érjünk, mert annyira rosszul vagyok.  
2 körül értünk az Öreg-tóhoz, ami fantasztikusan szép volt. Az erődben ekkor már zajlottak a programok. Hien - vagy kicsoda - koncertezett, halászlé főtt mindenhol, halak sültek, így nekem nem csak az autózástól kevergett a gyomrom, hanem a szagoktól is. Utálom a halat és mindent, ami vele kapcsolatos. A halászlé szagától herótom van. Nálunk a karácsonyi készülődés is úgy zajlik, hogy anyám és anyósom is úgy készíti a halászlevet, hogy mire odaérünk, ki legyen szellőztetve, még halovány emléke se legyen az ételnek.
Millióan voltak. Ezen kívül tiszta búcsúi feeling uralkodott, kirakódó vásár volt, Szamos marcipán stand, ahol persze kisebb vagyont hagytunk ott a különlegesebbnél különlegesebb ízű marcipánok okán, Krisznek ez a gyengéje. Dorka is evett egy szamócás-marcipánosat, rettenetesen ízlett neki. Úgyhogy ez a gyerek tuti Krisztől van, mert a halat is szereti - azt uzsonnáztak apával - és a marcipánért is odavan ... csak akkor azt nem tudom ki az anyja. Mert engem ezekkel simán ki lehet kergetni a világból. Pár órát maradtunk, sétáltunk, beszélgettünk, Dorka nem aludt el fél 3-kor, mert annyira túlpörgött a sok-sok látnivalón, a hangokon és persze a kutyasimogatásban, hogy csak hazafele aludt be a kocsiban fél 6-kor.
A tó, amikor eljöttünk csodaszép volt. Mint egy elvarázsolt hely. Amikor jöttünk el, akkor kezdett a nap lemenőben lenni, így vörösen világította meg az amúgy kissé ködbe és párába burkolózott helyet. A fák sárga-vörös színben pompáztak és amikor indultunk el, akkor készülődtek a halászok újra kiteríteni a hálójukat. Dorka közben találkozott Jancsi bohóccal, akit először nem tudott hova tenni és azt hiszem kicsit be is volt tojva tőle, de a lufi virágot simán elfogadta tőle, majd mindenkinek azt mutogatta. Én langallót ettem, hozzáteszem minden nagyon olcsó volt a marcipánon kívül.
Hazaérkezés után jött Moncsi barátnőm, míg Dorka vacsizott és apa fürdetett, beszélgettünk, majd letettem a csajszit aludni és folytatódhatott a traccs party. 
Vasárnap apáé volt Dorka délelőtt, így tudtam sütni-főzni, kicsit pakolászni, majd együtt ebédeztünk, délután vasaltam, pihentünk, majd átmentünk Zsuékhoz, ahol nagy játék volt és Dorka totál beleszerelmesedett az óriás labdába. Majd vacsiztunk náluk és negyed 8-kor eljöttünk haza. Szokásos esti program, majd apával TV-t néztünk. Nem is tudom utoljára mikor néztem meg egy filmet elejétől a végéig ... nagyon régen. Nem csak Dorka miatt, hanem mert általában nem köt le. Jobban szeretek olvasni. Hétfőn alma szedés volt, anyósoméknak vagy 50 fájuk van, ez most volt szezonális. Dorka olyan édesen pakolta az almákat a vödrökbe, amiket a kezébe adtam ... gumicsizma volt rajta ... annyira fazon volt benne. Közben a talicskával mindig valaki tolta, hogy ne kelljen sokat bukdácsolni a nehéz terepen, ha épp nem volt talicska, akkor valaki ládába vitte. Jól elszórakozott. 
S végre szolizhattam. Húúúú, 2010 szilveszterén szoliztam utoljára. Terhesség alatt eszembe se jutott, szoptatás alatt sokan mondták, hogy nem árt, mégsem akartam, hiszen a szoliszag, ami van az emberen, illetve a forróság tuti nem jó a tejcinek ... na mindegy, nem. S most végre ... 18 perc aktív nyugalom ... csak a gép monoton berregése. Nem is a szoli volt a jó, hanem az egyedüllét, a gondolataim, hogy ÉN, ÉN, ÉN vagyok/voltam EGYEDÜL!!! Krisz egyszer bejött - mivel anyósoméknál van a napozó - hogy mikor végzem, mondtam neki tűnés kifele, végre egyedül vagyok a gondolataimmal, meg még a te hangod is ... már sok. Aztán ennek örömére ma is befeküdtem, így egy darabig nem kell. Tök jó, hogy nincs fakó színem, meg amúgy is ... pigmenthiányos a hátamon a bőr, így olyan, mintha fehér voltos lenne ... az is, s két szoli után elmúlik. Nyáron sokat voltam napon, így meglett az eredménye, de ugye fontos az esztétika főleg így, hogy Moncsikával elmegyünk kettesben bulizni pénteken. Dorka meg a pasikkal lesz - Kriszel és Gabcsival -. Már nagyon várom!
Ma a nyaralóban tevékenykedtünk, téliesítettünk, elpakoltunk mindent, almát szedtünk, mert szerencsére ott is van, így ipari mennyiség lett a két nap alatt, s megállapítottuk Krisszel, hogy eltettük télire a nyaralót.
Egy kis kiegészítés a végére:
Nekem annyira rendes csajom van, hogy hétköznap 5-kor kel, hétvégén 8, fél 9 körül. Megbeszéltem vele pénteken, hogy anya nagyon elfáradt a héten, így légyszi aludjon legalább 7-ig, mert én aztán biztos nem kelek fel hozzá hajnalban és nagyon nyűgös leszek és nasi se lesz ... és így is tett! Igaz, hogy szombat reggel kelt 5-kor, kakaót adtam neki, visszaraktam az ágyába, amin méltatlankodott egy percig, de visszaaludt. A további napokon még kakaóért sem kelt. Édes pofa volt nagyon!

13 megjegyzés:

  1. De jo hogy irod ezt a szolit. Nekem egy ideje mar motoszkal a fejemben ez a dolog de meg rakerdezni sem mertem...de hasonlora gondoltam en is hogy a szoli szag lehet nem tetszene a lanyomnak...:( Hmmm...akkor meg varunk...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amíg szoptattam dorkát, rettenetesen zavarták a szagok. Ha minimális parfümöt fújtam magamra, volt, hogy fél napokat nem ciczett. Amikor palacsintát sütöttem, vagy rántott húst készítettem sültkrumplival az olajszag miatt nem volt hajlandó szopni, csak akkor, ha lezuhanyoztam és hajat mostam. Ha olyan helyen voltam, ahol mások cigiztek és a ruhámon megérezte a szagot, akkor szintén nem evett. Ezzel szemben apa full dohányfüstös ruhájához simán hozzábújt.
      Nálam a tejtermelés érdekesen alakult abból a szempontból, hogy a meleg vagy a forró fürdő csökkentette a mennyiségét drasztikusan, így ráhúzva a szoli forróságát is, nem szoliztam ... és persze a szoliszag miatt sem, hiszen Dorka orra érzékeny volt nagyon. Azt hiszem ennyit ki lehet bírni. Amíg a pocakban volt, egyértelmű volt, hogy no barnulás, hiszen a felmelegedett magzatvíz sem jó a babáknak. Ennek ellenére láttam ismerőst szoliból kijönni nagy pocakkal. Liz

      Törlés
  2. Hihi, hát ez a szoli téma több mindenkit foglalkoztat. Én valószínű el fogok menni, pont múlt héten néztem ki a helyet - itt van közel. Igaz nálunk Ádám nem szag érzékeny.... tejcit remélem nem zavarja be. Lehet utánaolvasok neten kicsit... de már igazán vágyom rá.

    Olyan jó kis programotok volt hétvégén! Öröm volt olvasni! A langallót én is nagyon szeretem.

    Velem nincs kedved vmikor egy forró csokira vhol? Nem tudom mikor, de kimozdulnék kicsit Ádám nélkül egy délután. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaaaaaj, dehogynem!!!! Bármikor, akármikor!!!! Szólj és ugrok!!!! :))) Liz

      Törlés
  3. Olyan kar hogy nem laktok kozelebb:) "Bulizhatnank" egyutt:)

    VálaszTörlés
  4. Jó kis hétvége!!! Tavaly előtt mi is voltunk ezen a fesztiválon, nekünk is tetszett, bár mi mindketten szeretjük a halat és a marcipánt is.:)
    Dorka igazán megértő és kíméletes kis egyed, hogy szépen elalukált! :D

    VálaszTörlés
  5. Szép hely, jó kis kaják :D. Részemről én szeretem a halat,de csak amikor halászlének készül. Az ecetes hal és a rántott hal nagyon is jöhet :D
    A szolizásban valóban ez a szükséges magány a legjobb. Meg télen mikor a 0 fok közeli állapot után, befekszik az ember a szoliba, az nagyon jó tud lenni :D
    Milyen rendes volt Dorka az alvásban :D

    VálaszTörlés
  6. Tényleg szép hely a tó környéke és ahogy írod a program is jó lehetett. A szolit én a szeplőim miatt nem kultiválom,de tényleg kell az embernek pár perc "magány" a gondolataival :)

    VálaszTörlés