Összes oldalmegjelenítés

2012. október 8., hétfő

Utolsó ... azaz a III. felvonás

Az előző bejegyzésem ott hagytam abba, hogy szombat este letettem Dorkát aludni, s nagy elánnal nekiálltam kipakolni a sütéshez-főzéshez használt alapanyagokat. kimentem, elszívtam egy cigit, gondoltam, mire visszaérek, Dorka durmol ... hát rosszul gondoltam. Bementem egyszer, bementem kétszer, bementem háromszor ... aztán bejárkáltam 10 percenként, mert üvöltött, mint a fába szorult féreg. Amikor bent voltam, rötyögött, incselkesett, játszott, mindent akart csak aludni nem. S akkor jöttem rá, hogy elbaszarintottam a fürdetést, az altatást. Kellett volna időt hagynom Dorkának itthon a megérkezésre, az aklimatizálódásra, az átállásra, mert nem értette, hogy aludt az autóban egy órát, megébredt és egyből a fürdés után jön a kiságy. Így kijött mellém a konyhába, a nappaliba játszani, közben megsütöttem a sütiket, megcsináltam a krumplisalátát, ekkor már hajnali fél 3 volt, láttam beájul a nappali közepén, ráterítettem egy takarót, ha ott alszik, az sem érdekel, csak aludjon már. Negyed óra múlva fent volt és követelte a reggeli kakaóját. Na, akkor ennyit a pihenésről. S indult a napja rendes menetrend szerint ... én meg pilláztam, hogy akkor most mi lesz ... hát az lett, hogy megcsináltam a franciasalit és nekiálltam a tortának, közben játszottam vele, kitakarítottam, feldíszítettük a lakást, elláttam Dorkát. A fél 10-es alvása is kimaradt és hozzáteszem egy cseppnyi fáradtság sem látszott a gyereken, rajtam annál inkább. Úgy voltam vele, ha fél 3-kor sem alszik, akkor lemondom a bulit. Aludt másfél órát.
Amíg aludt, ráraktam a díszítést a tortára, ami olyan lett, hogy szívem szerint lefostam volna a kezem, hogy ilyen, de egyszerűen napközben nem tudtam megcsinálni, mert nem lehet nekiállni úgy, hogy bármikor abbahagyom, mert épp mondjuk az Egy kis malacot kell mondani és mutatni napjában ezerszer, vagy csigabigát kell rajzolni, vagy épp nyakig beszarik és pelusozni kell. 
Na mindegy, gondoltam, ennél rosszabb már nem lehet. Igazi ronda, de finom süti lett a szívemből ... és apáéból.
De lett! Dorka kelt 4-kor olyan kibaszott nyűgösen, hogy elmondani nem lehet. Én már totál fáradt voltam, nyilván a türelmem is fogyott. Megérkeztek Krisz szülei és Kati, majd a dédszülőket hozta Krisz. Innen indult az ámokfutás. Hisztis volt, senkinél sem akart ellenni, csak nálam. Mászott a nyakamba, közben ki kellett volna szolgálni a vendégeket is ... és hozzáteszem Dorka abszolút bezárta a kapuit mindenki előtt. Dóriék is megérkeztek. Előtte fotókon nézegettük Ádámot - akitől itt és milliószor elnézést kérek, hogy Áronoztam folyamatosan, ne haragudj Kicsim! - aki rettenetesen tetszett neki és mondogatta, hogy baba-baba. Vártam, hogy örül mindenkinek, amikor már valójában szemtől-szembe lesznek, de ez elmaradt, Nagy nehezen át tudtam passzolni a csajom anyósomra, majd Katira, kicsit csillapodott Dorka hisztije is és én nagyon csalódott voltam azért, mert nagyon nem így akartuk az egészet. Aki nem ismerné Dorkát azt hinné, hogy ekkora egy HP-t még nem hordott a hátán a Föld. Kérdeztem tőle, hogy mit mond a cica, a paci, Pötyi ... semmi. Nem mutatta a csip-csip csókát sem és a szexi krémezést sem ... s jött az igazi áttörés. Becsuktuk az ablakokat - ekkor már nagyon hideg volt és baromi szél fújt - Ádámot letettük egy plédre, megkérdeztem Dorkát, hogy játszhat-e Ádám velük és persze nagyon jó szívvel odaadta neki. Megszeretgette, megpuszilta. Nagyon édesek voltak. Közben Ádám bemutatta mennyire ügyesen kúszik. 
Amint említettem, Dorka kapott egy sírós-nevetős babát. Ha megnyomom a mellkasát, akkor adja ki a hangokat. Aranyom nyomkodta Ádám mellét, hogy legyen valami hangja ... annyira röhögtem.
közben oszlott a tömeg és Dorka is fellélegzett, már megmutatta mit mondanak az állatok, hogy krémezi magát szexisen és hogy tud pörögni.
Most is rengeteg ajándékot kapott. Ádáméktól még virágcsokrot is, amin majdnem elbőgtem magam. Ádám annyira édesen szorította a kis ujjaival a virág szárát ... és ahogy Andrással átadták .. kész voltam. Dóriéktól kaptunk Krisszel egy-egy könyvet, azt mondta, hogy egy évvel ezelőtt egy anya és egy apa is született ... akkor ne,, de amikor elolvastam a könyvecskét, úgy sírtam, mint egy gyerek.
Annyira jó lett volna, ha ilyen kis vidám és felszabadult egész végig. Viszont most már ténylegesen szembesültem azzal, hogy azokkal az emberekkel nincs el, akik feszültek és most volt példa rá.
Egyébként Dóriék miatt vártam csak a vasárnapot, olyan jó volt, hogy velünk voltak.
Levontam a konzekvenciát is: soha többet nem csinálunk 3 napos bulit ... mert ez annyira nagyon fárasztó nekünk is, a családnak is, Dorkának is. Jövőre egy nagy buli lesz, valahol, ahol elfér mindenki.
Illetve rájöttem arra is, hogy ez az egész rólunk szólt ... 
Még egyszer nagyon boldog születésnapot Életke!
Képek:
A dekor egyik része

Karcsi papával

anyával és Zsuzsa mamával kiegészülve

Dorka első csokra

Dorka, apa, anya

A torta ... ronda, de finom!


Ádámmal és Katival

Ez a szülinapi zeném


Zsuzsa mamával

Liz és Ádám, akinek még azt sem bántam, hogy a cicimet simizi :))

Ajándékozás

Bandy etet

Ádám és Katica, akit annyira oda akartam adni és elfelejtettem

Játék

Szeretet

Babapuszi

Alternatív csiga-biga

:)

5 megjegyzés:

  1. Édesem, tényleg sok volt neki...Nekem tetszik a torta, dizájnos legalább :)

    VálaszTörlés
  2. Hűű, ez tényleg húzós lehetett mindkettőtöknek/hármótoknak. :) És ez a torta gyönyörű.
    Még egyszer boldog szülinapot az egész családnak de legfőképp Dorkának ;)
    Kipihentétek azóta?

    VálaszTörlés
  3. Csatlakozom, szerintem is szuper a torta es otletes:) nekem eszembe sem jutott volna, de igy legalabb van otletem mire mi 1 evesek leszunk. Dorkat bizti vmi "zavarta" azert volt nyugoske...de latod igy is milyen jol sikerult a szulinapozas. :) Egyenkent az elozo bejegyzes utan gondoltam hogy vmi ilyesmi fog kovetkezni...ott mar nagyon rohogtem mikor irtad hogy betakartad a foldon, csak aludjon mar:) bar gondolom neked nem volt ilyen vicces...

    VálaszTörlés
  4. De gyönyörűek a gyerkőcök!
    Igyekszem visszaolvasni!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon aranyosak vagytok!+
    Hát sajnos ismét belefutottam abba, amikor az ember a legjobban akarja, akkor nem sikerül semmi, vagy legalábbis az nem, amit nagyon szeretne.
    Dorka szülinapja lement, mindenkinek csak azt tanácsolom, hogy 1, azaz egy darab buli, mert az első abszolút nem a gyerekről szól. hanem a szülőkről, a családról.
    Bulit kipihentük nagy nehezen, bár tudnák aludni bárhol, bármikor :)
    Puszi nektek

    VálaszTörlés