Összes oldalmegjelenítés

2013. január 15., kedd

Ellopták ...

Soha semmin nem lepődtem- és botránkoztam meg ebben a szájbabaszott életben, mint a ma történteken.
Az, hogy egy gyerek dolgait ellopják, számomra mindennek a teteje.
Nagyon jól indult a reggelünk. Újra esett a hó, már fél 7-kor lent havaztunk Dorkával és utána indultunk dolgozni, apa elvitt minket. Még előtte, mivel mínusz 17 fokot jósolnak jövő hétre, az irhazsákot, ami eredeti irha, csak úgy mellékesen megigazítottam a babakocsiban - gondolván, berakom majd az autóba, hogy Dorka meg ne fagyjon-, ami a lépcső alatt volt a kazánnal együtt, aztán valahogy fontosabb volt kiérni időben a hóra és nem tettem el. 
Majd Virág bejegyzését olvasva olyan jó gondolatok töltöttek el egész nap ... az én voksom Providence -álmodtam egy világot magamnak és még hazafele is ezen gondolkoztam ... és elterveztem, mindentől függetlenül, hogy rakott krumplit fogok készíteni, hozzá paradicsomlevest betűtésztával, még előtte kimegyünk Dorkával megépítjük az ezredik hóemberünket. Ideértünk a bejárati ajtóhoz, mondom Krisznek, akivel a ház előtt találkoztunk, hogy hozza fel a bundazsákot az irhával együtt, mert kelleni fog ... erre szól, hogy nincs meg ... a babakocsi sincs ... Dorka játékai sem - amiért a fiúk egyenes vonalban pisiltek a játszin: rózsaszín Hello Kitty-s homokozószett - nincs meg a kazánunk sem ... ami egy jó kazán, úgy kaptuk és el akartuk adni egy ismerőnek, aki jött volna érte, mert elromlott a napokban a sajátja. 
Leszarnám nagy ívben, de az, hogy egy gyerek - mindegy, hogy az enyém vagy másé ... mármint a gyerek - dolgait ellopják ... nem bírok túllépni ezen a görény, gerinctelen faszrágó, kibaszott elintézési módszeren. Még ha idejött volna, hogy bazd meg, kellene a cucc, mert nincs, még amilyen hülye vagyok, meg vajszívű ... oda is adtam volna, de az, hogy elviszik ...
Gondolkoztam rajta, mi legyen. Tegyek bejelentés vagy nem ... még mindig gondolkozom. Egy rendőr ismerőssel beszéltem, ő azt javasolta tegyek nyugodtan.
Ja és a legjobb, hogy amikor észrevettük a lopást, elég hangerővel nekiálltam szórni a szitkokat ... és szólt az egyik lakótárs, hogy hallotta a motoszkálást, de nem foglalkozott vele ... hát a motoszkálás igen - egy 50 kilós kazán plusz a többi - ... most erre mi a faszt mondjak ... 
Nagyon bánt, hogy minket, ezzel együtt Dorkát meglopják ... remélem ennél nagyobbat soha a büdös életbe nem fog élvezni az illető.

8 megjegyzés:

  1. ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ, de nagyon durva!!!!!!!! Nagyon-nagyon sajnálom!!!!! Mekkora mocskok vannak, édes istenem... :(((((((( Nem is tudom... Erre nem is nagyon vannak szavak, csak ismételni tudnám az utolsó mondatodat... :(((((((

    VálaszTörlés
  2. Basszus, nem mondod?????? Ez annyira dühítő, én azon is kiakadtam, hogy tavaly a kedves kis ajtódíszünket lelopták, dehogy babakocsit, irhazsákkal, játékokkal, meg a kazánt???????? Jóhogy tegyél feljelentést!!!! Lehet semmit nem érsz vele, de hátha.... :(((( Úgy sajnálom!!

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon durva !!!!! Szerintem is tegyél feljelentést.

    VálaszTörlés
  4. Szégyentelen banda! Tedd meg a feljelentést!
    Szegény Dorka, biztos hiányozni fognak neki a dolgai :(((

    VálaszTörlés
  5. Nagyon gáz! Pont ezt írtam a megjegyzésedhez hogy egy bűn nélküli vilàgot keresek...
    Nagyon sajnàlom. :-(

    VálaszTörlés
  6. Hihetetlen hogy mikre vetemednek idióta kcsg állatok!!!
    Szegény Dorka :(

    VálaszTörlés