Összes oldalmegjelenítés

2013. február 17., vasárnap

Bölcsimustrán ... szülői értekezletes döbbenet

Már a tavalyi évben is nézegettünk Dorkával bölcsődéket, ám az idén végképp aktuálissá vált a téma. A mamák, főleg anyám már így is többet segít, mint ami elvárható lenne, amiért baromi hálás vagyok neki és a családomnak is, akik tolerálják, ha nem tud jönni vagy ugye néha otthon is kell lennie, akkor viszem magammal dolgozni, akkor a másik mama vigyáz rá ... vagy az irodában van velem, vagy ha egyik sem megoldott, akkor vagy Krisz vagy valaki más ... szerencsére bárkivel elvan, bárkivel elalszik ... de mégis ... jobb lesz neki az egyféle állandóság.
Sokat gondolkoztam hogy legyen. Lakóhelyhez vagy munkahelyhez legyen közel - köztes állapotot nem akartam 2-3 átszállással - s mivel az utóbbi kiesett, maradt a 2 utcával arrébb lévő intézmény. Ide is helyijárattal megyünk, amikor rossz idő van - 2 perc a házunktól, bicajjal 5 - majd 2 busz között lesz 15 percem, aminek elégnek kell lennie ahhoz, hogy átöltöztessem, lerakjam és elérjem a következőt. Aztán szóba jött a magánbölcsi is, 75 és 85 ezer között per hó ... hát nem, nem erre akarok keresni. Aztán volt szó protekcióról is, hogy akár jövő hónaptól mehessen, ám mivel szigorodtak a szabályok, erre nincs már lehetőség.
Pénteken elmentünk a Kígyó utcai bölcsibe előzetes egyeztetés alapján nagyon szívélyesen fogadtak minket. Megmutattak mindent, átbeszéltük a napirendet, a szokásokat, majd Dorka bemehetett a gyerekek közé egy kicsit. Mondta a vezető, hogy menjek én is nyugodtan, hiszen általában a gyerekek nem mernek egyedül maradni idegen helyen. Az én csajom meglátva a 3 szem bölcsist, a dadát egyből intette a pát és mondta, hogy "mennyee", úgyhogy fogtam magam és elmentem ...
Miközben Dorka ismerkedett, felvették az adatait, megbeszéltük, hogy októbertől tudok munkaviszonyt igazolni, előbb nem akarok, mert akkor cirka százezertől esnék el, per hó, amit megértettek és egyből felajánlották, hogy akkor szeptember elejétől megkezdjük a beszoktatást, így mire igazolást viszek, Dorka simán járhat az intézménybe. Elmondták, hogy március 26-án lesz a beíratás az Örkény utcában, majd  augusztusban  vinnem kell az eü.- és a védőnői igazolást. 
A beszoktatás 3 hét ... s egyből meg is jegyezte a vezető, hogy azt hiszi Dorkánál nem lesz gond ... hát szerintem sem. Elmondták, hogy vinni kell pelust, aki nem szobatiszta - remélem Dorka az lesz őszre - kézmosót, popsitörlőt, váltóruhát- és cipőt - amibe a jelét bele kell rajzolni -, papírzsepit ... ágyneműt, törölközőt egyebeket adnak. WC papírt szívesen veszik, az megy a közösbe, ahogy a zsepi is. 455,- Ft-ra jön most ki egy napra az ellátás, ami nagyon kedvező ár szerintem. Azt is elmondták, hogy főzeléket kapnak többségében ebédre feltéttel, délelőtt gyümölcsöt, délután változó. Minden nap van tea, kakaó.
Reggel 6-tól lehet vinni a csemetéket, mi háromnegyed 7-re járunk majd és fél 3-tól lehet elhozni őket. Nekünk ez tökéletes.
Amin még változtatni kell s szerintem fog is addig: itt egyszer alszanak dél, negyed 1 körül. Dorka még délelőtt fél 10-kor és délután fél 3-kor is alszik egy nagyot. Van lehetőség a délelőtti sziesztára, de nem elkülönített helyen, hanem egy függönnyel elválasztott kiságy szolgálja ezt a célt, ami valljuk be őszintén nem épp a nyugodt pihenést szolgálja, miközben 6 gyerek játszik torkaszakadtából. De nincs is ezzel gond, érthető.
Ami nagyon tetszett még, hogy hatalmas udvara van, tele játékkal. Emellett most szigetelték az épületet és a nyílászárók cseréje is friss. Van sószoba, ahol napi fél órát töltenek el a gyerekek. Van külön tornaterme fejlesztő eszközökkel. A dadák rettenetesen aranyosak, azok a tipikus tyúkanyók. Idősebbek, ami számomra nagyon szimpatikus volt. Tiszta, rendezett környezet. Itt ügyelnek arra is, hogy 3 név megjelölésével engedik ki a gyereket a kapun. Ez azt jelenti, hogy csak és kizárólag az a 3 ember hozhatja el Dorkát, akiket előzetesen felírtunk. Persze lehet kivétel, de azt személyes bejelentés alapján fogadják el.
Fél óra alatt végeztünk, addig Dorka nagyon szuperül érezte magát és még tízórait is kapott, amit ki akartam fizetni, de nem engedték. Édes volt ott az asztalnál ülve a többi gyerek között és a dada nagyon pozitív véleményt formált. Ő volt az egyetlen, aki ha köhögött, a szája elé tette a kezét, elpakolt maga után és amikor mondták, hogy tízórai vitte önállóan a széket az asztalhoz, ahogy itthon is. Papírzsepivel egyedül törölte az orrát és nagyon barátságos, nagyon kedves kislányként beszéltek róla ... nekem meg persze dagadt a mellem. Temperáztak a gyerekek. Bele kellett volna rakni az ujjait, hogy a papíron nyomot hagyjon, de nem merte ... ezen jót mosolyogtunk ... biztos félt, hogy anya leszidja a piszkos keze miatt. Mondták azt is, hogy amikor nem tudta mit csinálnak - temperázás - odaállt szépen az asztalhoz és türelmesen megnézte, mi hogy van. Nagyon büszke voltam rá. Azon nem csodálkoztam, hogy nem keresett, nem szokott, tudja, hogy sehol sem hagyom ott, mindig visszamegyek érte, bármi történik.
... ja és lesz szülői értekezlet ... amire első körben nagyon hülyén néztem, hogy miért nekem címzik ... mondom jó, megjegyzem a dátumot, továbbítom anyámnak és elmegy ... majd kis idő után felötlött, hogy basszus ez már nekem szól, nem anyámnak, most már nekem kell menni szülői értekezletre ... én szülőin?! Hát ez nagyon fura és tőlem nagyon távol álló dolog volt eddig. Mindig kíváncsi voltam, amikor beírták az ellenőrzőbe, hogy lesz értekezlet, anyám mindig elment, közben otthon azon gondolkoztam, hogy milyen lehet és mit mondanak ott, valahogy mindig olyan nagyon felnőttes dolognak gondoltam, amire a gyerekek azért nem mehetnek el, mert már annyira felnőttes, hogy mi gyerekfejjel úgysem érthetnénk ... sőt egyszer még az is megfordult a fejemben, hogy annyira titkos, hogy biztos valami más nyelven is beszélnek ott a tanárok a szülőkkel. S azért volt annyira "titkos", mert amikor megkérdeztem az ofőnket, hogy miről fog beszélni, azt mondta, hogy ez csak rá és a szülőkre tartozik és soha semmit nem mondott. Amikor anya hazajött, megkérdeztem mi volt, mindig vagy semmi vagy jót mondtak rád vagy hasonló ... de konkrét nem volt ... szóval azért volt ez titkos összejövetel a fejemben ...
Szóval megyek szülői értekezletre nyáron és végre megtudom, hogy mi zajlik ezen titkos összejöveteleken
Úgyhogy megnéztük, beleszerettünk és maradunk.


8 megjegyzés:

  1. Lili imádta a bölcsit, biztos Dorka is fogja. :-)

    VálaszTörlés
  2. Hát ez fantasztikus hír! :) Annyira jó!!!!
    Milyen nagyon vagytok már mindketten :D - Dorka bölcsibe, te meg szülői értekezletekre fogsz járni mostantól...

    VálaszTörlés
  3. Milyen nagylány már Dorka..... BÖLCSI, még csak most született :)
    A misztikus szölői :)))) Nekem akkor volt az első döbbenet, mikor Niminek valamelyik igénylőjén az anyja neve rovatban az én nevemet kellett beírni..... jó érzés volt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen...az anyja neve nekem gondot jelentett az elejen...Rozi mami nevet irtam kivetel nelkul mindenhova. Aztan megszoktam, hogy en vagyok az anyja neve :-) :-)

      Törlés
  4. :) Akkor Doka es Lily kb. egyszerre lesznek bolcsisek:) Mi augusztusban(vegen) kezdjuk meg a beszoktatast.
    Te jo eg...Gyorben meg dragabb a magan bolcsi mint Pesten? Ez hihetetlen...:(
    Ezen a szulois dolgon jot mosolyogtam...de tenyleg fura hogy felnottek vagyunk...de milyen szerencsesek hogy van kinek a szuloijere menni...:)

    VálaszTörlés