Összes oldalmegjelenítés

2013. október 28., hétfő

A műtét utáni lábadozós kínkeserves 2 hét

Aminek igazából 3 hétnek kellett volna lennie, de a 2 is sok/sokk volt.
Kórházból történő elbocsájtó szépüzenet a következőképp hangzott: A gyerek nem ugrálhat, nem futhat, nem végezhet felfelé irányul mozgástevékenységet, nem mászhat, nem kúszhat, nem csúszkálhat, hason nem fekhet. Szóltam a dokinak, hogy akkor most forduljon a gyerekem felé, mondja el neki és értesse meg vele. Röhögött rajta, ekkor még én is, aztán hazaérkezésünk után a feladat cseppet sem tűnt "biccesnek", ahogy Dorka mondaná.
Természetesen a fentebb felsoroltakból a második naptól semmit sem sikerült betartani, viszont az ellenkezőjén szépen naponta ötvenmilliószor végigmentünk. 
Az okos meseválasztásoknak köszönhetően meg nyilván a délutáni fáradságra való tekintettel fél 5 után szépen elfeküdt minden nap, fájt neki, így délelőtt is volt 10-10 perc, amikor pihent, de a fent maradó időben kurva rossz rossz volt.
Az első héten nem lehetett kivinni az udvarra, mivel egyenletlen felületen sem járhatott. Szombaton kész voltam már teljesen a milliomodik "tis bukk" - Kis Vukk - a "gjú bácsi" - Grú - a "Dója tup-tup Dója" - ezt nyilván nem kell fordítanom - a magyar népmesék és minden rajzolós gyúrmázós kifestős építőkockás autózós kutyázós "dottoj bácsisat áccá aja" "Dótá beteg, páj hasa, gyósan gyógyul!" az égvilágonmindentkitalálós dolgoktól. Ekkor a sebei már szépek voltak, túl voltunk a kontrollon is, ahol megállapították, hogy a köldökénél az egyik külső varrat elszakadt, de nincs gond.
A mellkasán 5 öltés, a köldökén 4 volt.
Az egyik vízszintesen vágva, a másik függőlegesen, hogy még véletlenül se legyen egyszerű. Napokig Quasimodo módjára közlekedett és meglepő módon a köldöke nagyon fájt neki. Én csak akkor adtam neki Cataflám cseppeket, ha már szólt, majd 4 nap után közölte velem a doki, hogy elfelejtette mondani, hogy ne szabad megvárni amíg fáj, hanem napi 3-szor 13 cseppet adjak neki. Kezdtem megörülni, hogy végre nyugi lesz, a gyerek leszedálva ... aha, a második nap után jobban pörgött, mint a ventillátor.
(a kontrollal kapcsolatban csak annyi, hogy felszívódó varratokat tettek be, a mellkasán látszik még mindig a vágás, de már nem szégyelli, az elején fürödni is úgy fürdött, hogy nem lehettünk jelen és nem nézhettünk oda. Illetve a kontrollra kivételesen lehányva érkeztünk, nem sárosan, ugyanis Dorka rosszul lett a vezetési stílustól és amikor kiszálltunk a kocsiból lehányt engem és magát. Ennyit a mindig retkesen, koszosan és büdösen érkezésről )
Szóval Krisz összepakolta a gyereket és elvitte anyósomékhoz. Előre elmondtanm mit NEM lehet! Többször, világosan, egyértelműen és a zárójelentésen is rajta volt.
Vasárnap a gyerek hasa úgy nézett ki, mint akit vascsővel agyonvertek, véraláfutásos lilás zöldes sárgás feketés színben pompázott. Hívom anyósom mi a kurva anyámat csinált a gyerek??!! Hát hintázott, sokat voltunk az udvaron ... stb ... elkapott a harci méreg, senki sem tette zsebre, amit akkor kapott. Hívtam a dokit, mert közben belázasodott, csak feküdt, folyamatosan fájt a hasa - nyilván a köldöke - plusz fájdalomcsillapítást, jegelést, non-stop fekvést javasolt, ha másnapra nem lesz oké a hasa, visszarendel minket. Hát ezt a napot nem kívánom senkinek ... emellett okos volt Dorka és azt hiszem kellőképpen fájt a hasa ahhoz, hogy egész nap feküdjön a pisiket kivéve. Kakitól féltem, mert sírt közben és én mégegyszer nem akartam végigjátszani a hónapokkal ezelőtti szobatisztulási folyamatot.
Kedden anyám feljött hozzánk péntekig, mert a bölcsit is el kellett intézni, addigra szépen elmúlt a színkavalkád Dorka pocakjáról, viszont ekkor már másfél hete gyakorlatilag nem vagy alig evett. Nem tudok rá magyarázatot adni miért. Viszont jó kedve volt, le lehetett menni már udvarra, fájdalomcsillapítót sem kapott már ekkor, a szégyenérzet is elmúlt. Sokszor megfordult a fejemben, hogy vagy agyonverem vagy valami visszafordíthatatlan dolgot csinálok vele, hisztizett, sírt, sokszor nem lehetett vele szót érteni, földhöz is csapta magát, kezére is rávertem, majd nagyon szégyeltem magam, sokszor látszott rajta, hogy direkt nem akar együttműködni és akkor nagyon beteg tudott lenni. A legrosszabb a bezártság, a tehetetlenség, a valamit csinálni kell, hogy le tudjam kötni, de mégsem lehetett sokmindent, hiszen az már több mozgással járt ... kínkeserves volt. Utáltam magam a türelmetlenség miatt, utáltam már Dorkát is sokszor, otthon lenni már még jobban utáltam; viszont hihetetlen türelemre tanított meg ez a két hét, amit a végére megértettem. Mindenesetre kész megváltás volt, amikor anyám megjelent kedden az ajtóban. Utána a bölcsödei beiratás "bicces" kálváriája következett, amivel a második napon lett tele a tököm és eldöntöttem, hogy nem fog bölcsibe járni, mert én nem futkozok egy héten át a frissen műtött gyerekkel sehova sem papírok tömkelegével. Persze meggondoltam magam, közben pedig tartottunk egy szülinapot is a nagyszülőkkel.
... és a végére egy kis derű :) 
Folyt.köv.:

2013. október 25., péntek

2013. október 22., kedd

Életjel

Élünk, megvagyunk. Nagyon hosszú volt az elmúlt 4 hét. Újra dolgozom, így könnyebben tudok írni - remélhetőleg -. Dorkának megvolt a műtétje. 2 éves lett, majd bölcsis, aztán renitens verekedős és a végén a nagyon okos, korban legkisebb, 15 mondókát simán elmondó okos-ügyes, másokat megvédő Bencekompatibilis/szerelmes csemete, aki a "bőőőcsibe" nem hajlandó aludni. Kezdjük sorjában ...