Összes oldalmegjelenítés

2014. január 14., kedd

Új év, új élet

Kezdem a végéről, hogy körülbelül érthető legyen az eleje és az elmúlt 4 hetünk. Nyilván sokminden majd csak az írásokból fog kiderülni, konkrétumot soh nem írnék le. Aki elfogadja jó, aki nem, nekem úgy is jó.
Vállaltam magam, a gyerekem, a férjem az életünket az elmúlt 3 évben.
Nyílt, őszinte blogot vezetek, ez a bejegyzés mégis meskete lesz, mert Dorka érdeke így kívánja, ez a szent meggyőződésem.
Direkt nem a hazugság szót írom, mert 90%-a mégiscsak igazságon nyugszik. Szeretném hinni, hogy még el kell telnie pár évnek - nagyon soknak - ahhoz, hogy megértse és a saját értékrendjébe el tudja tenni oda a dolgokat ahova valók. Apa december 18-án egy iszonyatosan hosszú, megterhelő időszakot követően elment ... USA, Michigan, Ditroit, szállítmányozási cég ... dolgozni.
Nagyon szereti Dorkát, nagyon szeret engem is. Majának is azt mondtuk ... mindenkinek.
A szívem szakad meg ... rohadt nehéz volt az első 2 hét hét, iszonyat harag, düh volt bennem, a tüskék, amik itt maradtak, mára felszívódtak.
Alkalmazkodunk, mert nincs más lehetőség. Valahol felkészültünk rá, de mégsem, hiszen erre nem lehet. Az utolsó estén úgy öleltük egymást, ahogy soha addig és ahogy soha nem fogjuk már.
Dorkától a legnagyobb fájdalommal köszönt el Krisz, miközben a földre rogyva zokogott, Dorka megölelte, azt mondta neki: "Apa ne síjj én szejetjek, hiszen tudod!"








Az első ...



Gondolkozom egy zárt blog nyitásán ...
Facebookon 48 üzenetet kaptam reggelre, akik olvasták a tegnapi bejegyzésem rám írtak. Volt aki lebunkózott, mert nem válaszoltam. Igazából szarok bele.
Nem írtam és nem is fogok visszaírni senkinek sem.
Sem magyarázni/sem magyarázkodni, sem értékelni, sem sopánkodni nem fogok senkinek.
Jaaaaa! ... és nem halt meg!!!


Dorkát védem, az ő lelki világát és ennél fontosabb nincs ezen a fölfdön. Aki megsérti, beletipor vagy bántani merészeli a gyerekem, bárhol legyen utolérem ... és elásom ... teljesen komolyan!!!!!!

Ehhez a bejegyzéshez, most kivételesen ... azt hiszem megengedhetem magamnak, nem válaszolok a hozzászólászólásokra.
Bármelyik másikra, de ezekre nem!
NE HARAGUDJATOK! :(
Persze, mindenkiben felmerül a kérdés, hogy akkor minek írtam le ... még ha csak így is ...
Mert enélkül nem mehetett volna tovább a történetünk és annyira nagyon őszintétlen lett volna ... az meg már nem én vagyok. így is meghalt egy részem ...

24 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mia basszus kitöröltem véletlenül a hozzászólásodat4 Ne haragudj!!!
      Ehhez a bejegyzéshez, most kivételesen egyszer ... azt hiszem megengedhetem magamnak, nem válaszolok a hozzászólászólásokra.
      Bármelyik másikra, de ezekre nem!
      NE HARAGUDJATOK! :(

      Törlés
    2. Láccik, hogy csókos vagyok, nekem reagáltál :D

      Törlés
  2. Még Dorka bőven pocaklakó volt, amióta olvaslak. Nagyon szeretem az írásaidat, pont az őszinteséged miatt és mert nem a rózsaszín ködfelhőről írsz. Akármi is történt, tiszta szívből sajnálom, és kitartást kívánok mind a kettőtöknek! Nagyszerű Édesanya vagy, Dorkával ketten minden akadályt sikeresen fogtok venni! Amennyiben zárt blogra váltasz és megengeded, szeretnék Rólatok továbbra is olvasni. Zsuzsa

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Kitartás nektek! Belevaló ügyes csajok vagytok Dorkával, menni fog minden simán! Én támogatom a zárt blogot, oda tényleg csak azokat hívod, akiket ismersz valamilyen formában. Remélem én is ezek közé tartozom és gondolsz majd rám, ha osztod a meghívókat :) Nagy ölelés nektek. Rena

    VálaszTörlés
  4. Értelek Liz és nagyon sok erőt kívánok Neked! Sok ölelés!

    VálaszTörlés
  5. Szia Liz!

    Minden rendben lesz én tudom,nem féltelek titeket!(hozzáteszem én szerintem nem tudom hogy csinálnám tovább ezután a napi "rutint" egyedül :( ,de én sokkal sokkal gyengébb vagyok mint te Liz. ) Dorka über cuki,talpra esett pont olyan mint az anyukája! ;)
    Zárt blog,nyílt blog nekem teljesen mindegy de szeretném Dorkát "látni" olvasni továbbra is ha lehet!
    A te saját blogodba azt csinálsz amit csak szeretnél ne feledd!
    Puszilunk a fiúkkal titeket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jah és 48 üzi facen???? Hohóóó népszerű vagy csajszi ;)

      Törlés
    2. És még egy bocsi.Ez mindent elmond:"Apa ne síjj én szejetjek, hiszen tudod!"

      Törlés
  6. Szia.Igaz még nem irtam neked .De nagyon rég ota olvaslak.Nagyon sajnálom ami történt kitartás.Nagyon erös vagy végig tudjátok csinálni.Dorka egyszerüen gyönyörü..Teljesen meg értelek hogy nem irod le mi történt az a te magánügyed.Nem mindenkire tartozik .De ha esetleg zárt blogra gondoltál én nagyon szivesen olvasnálak tovább titeket.Kitartás minden rendben lesz .Nagyszerü anya vagy hogy igy véded a kislányodat.szia:Ancsa

    VálaszTörlés
  7. Ertem...es nem ertem...kommentelnem muszaj, ezt erzem...ezert...biztos oka volt, ez a lenyeg.
    Minden jot nektek kettesben is es Krisznek is.
    Amennyiben pedig megtisztelsz szeretnelek tovabb olvasni.:)

    VálaszTörlés
  8. Szia! Én sem írtam még kommentet, csendben kísértem figyelemmel, a bejegyzéseidet! Ahogy már előttem is írták, ez a Ti magánügyetek, és arról írsz (és nem írsz), amiről Te szeretnél!
    Nem tudom, mi alapján küldesz meghívót-ha csak személyes ismerettség után- akkor, köszönöm, hogy eddig olvashattalak!
    A lehető legjobbakat: Melinda

    VálaszTörlés
  9. Ritkán kommentelek de szívesen olvasnálak továbbra is ha zárt blogra váltasz, mert nagyon őszintén írsz...és tetszik hogy ami szíveden az a szádon. Remélem továbbra is veletek tarthatok majd ha bezáródsz.

    VálaszTörlés
  10. Én keresem a szavakat. Nem igazán találom őket. Te nagyon erős nő vagy, ennyit sikerült azért leszűrnöm. Meg azt, hogy egy bozasztó nehéz karácsony van mögöttetek. Sok erőt a folytatáshoz!

    VálaszTörlés
  11. Én sem szóltam még hozzá,bár többször akartam,aztán mégis elmaradt. Ma nagyon megijedtem,miután olvastam az előző bejegyzésed. 5 percenként kattintottam,hogy van-e már fejlemény?! Nagyon át tudom érezni,hogy min mész keresztül,az én férjem németországban van és még legalább fél évig nem találkozunk... Meg fogok őrülni nélküle a majdnem másfél évesemmel,de muszáj lesz kibírni. Szörnyű dolgok ezek... De az fáj a leginkább,hogy a fiam nap,mint nap keresi (apa? És tárja szét a karját,vonja a vállát),elképzelni nem tudom,hogy mit élhet át,min mehet keresztül,mi játszódik le a kis agyában... Kívánok Nektek nagyon sok erőt,kitartást!!
    Niki

    VálaszTörlés
  12. Teljesen megértem, hogy nem írod le mi történt veletek. Ez a ti magánügyetek. Tégy úgy, ahogy a legjobbnak látod. Szerintem elég sokan állunk melletted bármi is történjék. Kitartást csajszi! Abból most sok fog kelleni.

    VálaszTörlés
  13. Szia!
    Én nem rég találtam a blogodra,de vissza olvastam a kezdetekig. nagyon magával ragadott a stílusod,a vagányságod,az ahogyan a lányodról írsz. Teljesen megértem,hogy nem fejted ki a történteket, én is ezt tenném,hiszen a Dorka érdekei a legfontosabbak. Nagyon sok erőt és kitartást kívánok. Ha még is bezárnád a blogod szívesen olvasnálak,de ha úgy döntesz,hogy csak ismerősök olvashatnak,akkor szeretném megköszönni azokat a perceket,amiket az olvasásoddal tölthettem.
    Tami

    VálaszTörlés
  14. Ez borzasztó :(((((((( Illetve, hogy mi a borzasztó igazán, azt mindig az élet igazolja. Szerintem. Hogy mi történt, történik és miért, azt csakis Ti tudjátok, mindenesetre bármennyire is kíváncsi rá az ember, ez valóban a Ti magánügyetek, ha úgy akarod. Nagyon-nagyon sok erőt és kitartást kívánok Neked és Dorkának is, hogy megszokja minél zökkenőmentesebben ezt a helyzetet. Igen, erős vagy, de nem lehet mindig annak lenni, néha kell ehhez az, hogy valaki mellett az ember gyönge nő is lehessen és az az igazi társ, aki mellett mindkettő meg tud valósulni. Azt kívánom Neked, hogy mielőbb legyen majd részed ebben a kettősségben, úgy tudsz majd a kiegyensúlyozottabb Anyukája lenni Dorkának...
    Ha lesz zárt része az írásaidnak (vagy az egésze), megtisztelsz, ha továbbra is követhetnélek Benneteket.
    A legjobbakat kívánom Nektek!!

    VálaszTörlés
  15. Igazán sajnálom, és kitartást kívánok Neked/Nektek! Rita

    VálaszTörlés
  16. Boldog új évet Nektek! (Tudom, semmi kis mondatnak hangzik, de minden benne van.)

    VálaszTörlés
  17. Teljesen megértem a zárt blogos dolgot, ami egyáltalán nem függ, azzal, hogy valaki nem írt volna eddig is őszintén, de te fogalmaztad meg jól, amit én eddig csak éreztem, hogy a gyerek védelme miatt kell. Az enyém is ezért zárt, van egy pont ahonnan a már nem babablog a blog, és ahhoz x + y -nak a túl széles közönségből már semmi olvasnivalója nincs ott. És az sem érdekel, ha nem szólnak hozzá a bejegyzésekhez, -annak ellenére, hogy jól szokott esni-, mert nem sztárbloggernek készülök. Nagyon szeretem a bejegyzéseidet, mert veletek egy hónap alatt történik annyi minden, mint velünk egy évben sem, de ha semmi nem történne akkor is úgy tudsz írni, hogy kaptam valami pluszt az által, amit épp olvastam. A Kyncsről kerestem infót a neten mikor rátok találtam, aztán az első bejegyzés után végigolvastam, sorra mindent visszafelé a kezdetektől. Remélem, még nagyon sokáig olvashatlak még titeket! :)) Kívánom, hogy sikerüljön, mindaz amit szeretnétek, és hogy mihamarabb együtt legyen a családotok. ui.: Aki meg lebunkóz a fb-n, ismertesd meg vele a delete gombot :) nagyon hasznos gomb :) ui2: Az első fotótok gengszteresen romantikus <3, és Dorka továbbra is nagyon szép királylány!

    VálaszTörlés
  18. Sok erőt nektek! Megértem én is, ha zárt blogot szeretnél. Ha így alakul, akkor nagyon örülnék én is, ha olvashatnám tovább és kapnék egy meghívót.

    VálaszTörlés
  19. Én nem tudok semmi okosat írni, csak annyit, hogy sok erőt kívánok a hétköznapokhoz, és az új életetekhez.

    VálaszTörlés
  20. Még Dorka pocakban volt, mikor elkezdtelek olvasni és egy nagyon erős nőnek tartalak. Sajnálom, ami történt és sok kitartást Neked! A zárt blogod is szívesen olvasnám!

    VálaszTörlés