Összes oldalmegjelenítés

2014. március 20., csütörtök

Odobában

"Odobában voltunk játogatni!" - mondta Dorka, amitől majd' összepisiltem magam nagy vihogásomban.
Ebből csak a középső szó tuti, az első az óvodában, az utolsó: látogatni :)
Az eleje kemény volt: egyáltalán nem tetszett, 5 méteren belül kétszer tévedtem el, rosszul éreztem magam, sokan voltunk egy helyen - utálom az embereket -, rohadt hangzavar volt, ami már fájt - Dorkát is nagyon zavarta -, büdös is volt - ezt majd később -, volt pár gyökér is mind gyerekben, mint felnőttben, szóval szívem szerint zsebre vágtam volna a gyereket és elfutottam volna.
De szerencsére nem tettem! Hihetetlen 2 órát töltöttünk el a Kismegyeri tagóvodában.
Tegnap, szerdán volt az óvodai nyílt nap. Hétfőn felhívtam őket, mikor lehet menni, gyereket lehet-e vinni ... mert nem mindenhol veszik jó néven - ????? -. Én azt hittem a gyerekekért van a nyílt nap ... no comment.
Szerdán reggel elhozam magammal Dorkát dolgozni, majd 10 órára kellett odamenni. Busszal mentünk egy megállót, mert annyira fújt a szél, hogy biciklivel nem tudtam elindulni.
5 méteren belül kétszer sikerült eltévedni, ugyanis az ovi és az iskola egymás mellett van. Az iskolának megtaláltama  bejáratát, amire ki volt írva, hogy mittoménmilyen általános iskola és óvoda.
Aztán kettő darab 7 éves-forma üvegen keresztül 'pofánröhögött', hogy:
"ez nem óvoda, hanem iskola" ... nem látom?
Hát mondom "amilyen gyökerek vagytok, ahogy elnézlek benneteket a mellettem lévő kettőfelesemnek több esze van baszod" ... aztán jöttem volna kifele, amikor nem találtam a kijáratot. Mentünk tovább, megtaláltuk az ovit, a suli mellett. :)
Ahogy bementük, tipikus "cocialista óvoda". Két rohadt nagy teremmel, a bejárattól nem láttam a terem végét ... mondjuk szar a szemem is. Hatalmas szeretettel fogadtak minket az első teremben, nagyon szimpi volt az óvónéni. Megmutatták hol tudunk átöltözni, majd átküldtek a másik terembe, ahol baromi unszimpatikus volt minden és mindenki. Dorka egyből ment játszani, az óvónénik beszélgettek egymással legfőképp; 22 gyereket számoltam meg a 3 érdeklődőn kívül, ebből egy volt 3 éves, a többi inkább nagycsoportos korú. Vegyes csoportok vannak és van 'nem átlagos gyerek is'.
Olyan kibaszott hangzavar volt, hogy rosszul esett, Dorkát is zavarta, nem találta a helyét, meg volt szeppenve (ez az állapot tartott az első 1 percben) majd gyorsan oldódott. Egy kispasi el akarta venni tőle azt a játékot, amivel dorka játszott, de sikeresen megvédte magát, úgyhogy onnantól nem volt kecmec. majd a sértett kisfiú közölte, hogy "Dorka összetaknyozta a játékot" - ami egyébként igaz volt.
A hangzavar mellett iszonyat büdös volt. Az egyik kisfiú, aki a nyílt napra jött az anyukájával - én azt hittem egyébként, hogy valamelyik 3 évesnek a kistesója - beszart pelusba. Azt a gyomorforgató szagot nem lehet leírni ... húúú én nagyon elszoktam már ettől és emellett iszonyatosan kiábrándító is volt.
Dorka volt a legkisebb korban, ő volt egyedül szobatiszta, a 'bajtársak'-nak még a nappli szobatisztasága sem kezdett kialakulni. Az óvónénik szóvá is tették egyébként, hogy érdekes a mosatni felfogás és az éretlenség, miszerint nem gáz senkinek sem, hogy a gyerek 3 évesen nem szobatiszta????????
Igazából itt marhára nem szokás a pelenkás és a mosógép tetjét tudták felajánlani nagy tanakodás után a cserére.
Lehet sokan most dünnyögnek ... én mégis azt gondolom, hogy egy kettőfélnek a nappali pelusmentességének meg kell lennie. Hozzáteszem akkor is ezt mondanám, ha Dorkán pelus lenne és nagyon szégyelném magam főleg úgy, hogy nálunk falun ha másfél évesen nem voltál szobatiszta elbujdoshatott anyád-apád.
Na mindegy is, megvolt a peluscsere, majd meghívott a szomszédság minket egy kis tízóraira. Körbeültük az asztalt, a napos szalvétát osztott mindenkinek, majd kirakták az óriás gyümölcstálat és megadták az instrukciót, ami még ma is sokszor visszacseng "Szemeddel kinézed, kezeddel elveszed!" - nagyon tetszett!
Figyeltem Dorkát,, szépen kiválaszotta a gyümit, megette úgy, hogy a szalvéta fölé hajolt, majd amikor végzett megtörölte a száját, eldobta a szalvétáját és ment automatikusan kezet mosni.
Majd következett a naaaaagy meglepetés. Át kellett mennünk az unszimpi terembe, ahol mondókáztunk, mutogatósat (nem ismertem), Dorka kente-vágta és be is ült a nagyok közé, teli szájjal vigyorogva csinálta. Egy másodpercre elszorult a szívem és majdnem egy könnycsepp is legördült. Most döbbentem rá mennyire csöpp az enyém a nagycsoportosok között - bár igaz a nagycsoportosok nekem a vállamig értek, úgyhogy fordíthatnánk úgyis a dolgot, hogy én 30 évesen átlag magas voltam a  nagycsoportosok között :)))
Olyan édesen ült félig törökülésben, olyan pici és törékeny volt ... mégis milyen nagy már, októbertől óvodás a lányom. Egy nappal előbb sem veszik be, csak akkor, ha betöltötte a hármat.
Szóval jött a bűvös csengő és nekünk indulni kellett a varázslatba.
Egy paraván és a Kiskakas gyémánt félkrajcárja várt minket a másik teremben. Az addig unszimpi óvónénik olyan barátságosan, szeretetettel ültették le Dorkát, foglalkoztak vele, tetszett nekik Dorka talpraesettsége, bájossága - mert valóban az angyal-arcot vette elő -. Leültünk a kis székekre igazi színházasdi volt. Dorkával együtt iszonyatosan élvetzük, bevonták a gyerekeket is ... igényes, szép előadás volt az óvónénik nagyon kitettek magukért. Az előadás végén Dorka kapott egy papírkakast igazi kakastollal. Nagyon megszerette. Aztán az előadást követően kimentünk az udvarra. Ha esik, ha fúj akkor is kimennek. Ha nagy a sár, akkor sétálgatnak párosával a járdán, de ki kell menni. Ez tetszett a legjobban. Az óvoda parkja nagyon szép. Millió játékkal és fejlesztővel.
Dorka egy másodperc alatt utánozta a nagycsoportos fiúkat, akik előtt le a kalappal: példaértékűen karolták fel a csajom, miután látták, hogy nem elveszett gyerek és emberükre találnak benne. Szóval egy másodperc alatt a mászóka csúcsában volt a gyerekem én meg nagy pislogásban: hiszen ha lezúgott volna se tudtam volna megfogni, mert 1. kurva magasan volt, 2. nem fértem be a gúla belsejébe és ha esett volna, befele lett volna logikus dőlni. Leimádkoztam és rendesek voltak a srácok, mert vágták mi a helyzet, így leindultak és Dorka is követte őket. Aztán gumit másztunk, bicikliztünk, csigát szedtünk ... aztán mindezt csak "Dótá ededül!" - basszus ciki lettem a gyereknek. én azt hittem ez a korszak még odébb van. :)
De a "Dótá ededül" azt takarta igazából, hogy Dótá a bandával és menjek onnan.
Szóval délben indultunk haza, vagyis mamáékhoz. Útközben meg kellett egy partner cégnél állni pisilni, még az a szerencse mindehol van ismerős. visszaérünk, ebédeztünk és Dorka elájult. Egyedül a naaaaaagy ágyban. Ugyanis közöltem anyóssal, ha bele meri rakni a járókába, ami már tavaly ilyenkor is kicsi volt, akkor felgyújtom - mivel kölcsön, visszaadós és tudja, be elgurul a gyógyszer tényleg felgyújtom, így a nagy ágyban aludt Dorka -.
Dorkának nagyon tetszett az odoba. Mosolygott, mondta, hogy ő még szeretne ide jönni.
Tetszett nekem is. Az elején mint mindenben kerestem a hibát és nyilván meg is találtam.
Egy tanácsom van mindekinek, akinek a gyereke bölcsiből megy óvodába.
Felejtsd el az összehasonlítást!!!!
Teljesen más.
Nem annyira egyénközpontú, de lehet az is.
Nem annyira csöndes, de lehet az is.
Sokkal többet fejlesztenek.
Míg a bölcsiben max 10-en vannak 2 gondozóra, itt 22-en vannak szintén kettőre.
Nem babusgatnak, de lehet, hogy fognak (mert akin látják és igényli, azzal megteszik, láttam, mintha magam láttam volna Dorkával).
Szeretettel, de szigorral vannak a gyerek felé - legalábbis itt -. Ami nekem iszonyatosan tetszett.
itt ki KELL dobni a szemetet, el KELL pakolni magad után.
Nagyon tudatosak és koncepciót követnek.
Ellene voltam a vegyes csoportnak ... ezt még emésztenem kell. Én a kis-, középső- és nagycsoport híve vagyok. Voltam vegyes és korosztályos óvodában is gyakorlaton.
Beteg gyerek is van közöttük, de direkt nem a beteget használják és igazuk van. Az első dolog volt, amivel nyitottak abszolút úgy kezeltem a dolgot, ahogy otthon, hiszen nálunk ez természetes. Kicsit értetlenkedve néztek először, majd nekiálltak magyarázkodni és mondtam, hogy ez butaság. Nekem nem kell és másnak sem. Elmondtam miért a felesleges körök lefutása okán.
Sok szempontból nem praktikus. Pl.: nem lesz szabad délutánom, tehát Dorkával együtt tudok bevásárlást elintézni hazafele, mert meló után őt kell először felvennem. Busszal nagyon közel van, gyalog kurva messze dombon fel. Ha jó lenne a csatlakozás Hawai lenne, de vagy 2-3 perc van a 2 busz között, vagy 20.
Dorkának tetszik, marad jobb híján. A mi körzeti óvodánkba nem akarom vinni még véletlenül sem.
Pár kép a végére:



... mert angyali ... minden elfogultság nélkül


Mary Poppins

18 megjegyzés:

  1. Hjajj, hogy mennyire edes a te Dorkad:) ez az osszebujos kep:) olyan szep.
    En csak most eszmeltem ra hogy Dorka mar ovis lesz. Igazabol nem is nagyon tudok hozzaszolni, mert ahova Lily jar bolcsibe, ott van ovi is es ott is vegyes es tobben is vannak, mint a bolcsiben, de azert igy is viszonylag kicsi a letszam, bar az se biztos hogy Lily oda fog jarni. Szoval csak elvezettel olvastam a bejegyzes:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszike! Ugye milyen gyorsan vénül a csajom???? :))) Csak én fiatalodok mellette! :O
      Örülök, hogy tetszett! :)
      Pussz: Liz

      Törlés
  2. Az az összebújós kép nagyon-nagyon.....

    A pelusos dologgal nem teljesen értek egyet. No azzal igen, hogy ovira legyen mindenki az, de mindig vannak kivételek, akiknek nehezen megy, nehezebben. A környezetemben Ádámmal egykorú gyerekek szüleinek többsége már most aggodalmaskodik, hogy nem pisil bilibe/wc-be a gyerek, vagy tette, de most nem teszi. Hát én nem erőltetem! Majd májustól próbálgatjuk, aztán lesz egy szűk évünk hogy elfelejtsük. De ha nem megy nyáron, akkor nem fog menni. Pedig jobb lenne egy pelusos.... :)
    Ez az ovi egyébként merre van? Mivel Ádám nem lesz bölcsis, én is lesem folyton az ovikat, gondozókat... nem könnyű elengedni a gyereket idegenek közé.
    De durva, októberben már 3 éves lesz Dorka.... hihetetlen hogy rohan az idő. Mert rohan nagyon. (Bárcsak minden téren ezt érezhetnénk, ugye?) Dóri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik a kép.
      Az a szép, hogy mindenkinek más a véleménye.
      Én abban hiszek, amit leírtam, az erőltetésben én sem hiszek, azt hiszem nem is írtam. Mégis azt gondolom, hogy ez egy folyamat és el kell kezdeni időben a szoktatást. Az erőltetést még véletlenül sem. Hiszen a szobatisztaságra érettség mindenkinél más, sőt azt gondolom a többség 2,5-3 éves kora körül legalább az igény megjelenik, az lenne a baj, ha nem így lenne és nem zavarná mondjuk 4-5 évesen, hogy szaros a segge ... csúfolnák is a többiek.
      Az ovi Kismegyen vagy, Győr határában. Csak olyan helyre szabad engedni a gyereket, nálam ez a bölcsinél csúcsosodott ki, hogy az első pillanatra meg kell lennie a gondozó felé a bizalomnak. Én Dorkát nem hagytam volna ott olyan emberre, aki vagy nem szimpi, vagy nem bízom benne. Most már másabb kicsit, hiszen nekünk a bölcsi egy előszoba volt a közösséghez és mi Dorkát lehordtuk már Vásárhelyre egy-egy hétre is, tehát neki a "más" hely nem fura, a más emberek nem furcsák.
      Szívemből szóltál az utolsó mondatoddal. Bár én most azt vettem észre, hogy rohan az idő és sokkal több dologgal le tudom foglalni megem, mint eddig és szárnyalok - kivéve, amikor nem :) -.
      Jövő héten jelentkezem, remélem addigra helyrejövünk mindnyájan :)
      Puszillak benneteket! Liz

      Törlés
  3. Ez a Dorka hááát egy tünemény! Gyönyörű! Csak is büszkék lehettek rá!

    Szabi már belepisil a bilibe, úgy hogy sosem erőltettem. Ha nincs rajta pelus már rohan is és vissza is tartja,hogy ne pisiljon sehová!
    Viszont tényleg van akinek nehezen megy. Szerencsére mi majdnem 3,5 évesen megyünk oviba addigra meg már szerintem simán szobatiszta lesz!
    Vivi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Írtam neked egy kis regényt a posztodhoz!
      Okos-ügyes Szabika.
      Igen, igazad van, mindenkinek más az érettsége a szobatisztaságban.
      Én úgy tudom, hogy 3 évesen be kell adni a gyerekeket óvodába. Dorka bölcsis társa betöltötte decemberben a 3-at és januárban már óvodában kezdett. Lehet én tévedek... Liz

      Törlés
    2. Elvileg be kell adni 3 évesen az oviba, de ha nincs hely, akkor hova?
      Nálunk bölcsibe úgy vették be Mátét, hogy még akkor nem volt melóhelyem. Itt pl. kevés a gyerek.
      Máshol meg ölnek a férőhelyekért.

      Én azt veszem észre a környezetemben, hogy nem zavarja az anyukákat, ha 3 évesen még nem szobatiszta a gyerek. Sok anyuka legyint, hogy ááá majd az lesz később, ez most el van tolódva, meg nem érettek még rá...stb.
      Csak azt nem értem soha, hogy mindenhonnan az jön, hogy ezek a mai gyerekek mennyivel fejlettebbek, okosabbak, értelmesebbek...stb mint pl. a 10 évvel ezelőtti gyerekek és pont a szobatisztaság az, amibe le vannak maradva?

      Törlés
    3. Teljesen egyet értek veled!!!! A fejlettség és a szobatisztaság összevetésében ... és azt hiszem a miben fejletebbek c részt kellene elemezgetni egy kicsit és rájönne mindenki, hogy mennyivel le vannak maradva a mai gyerekek. Nekem most került elő a kiskönyvem, anya elhozta megmutatni. Ami másfél éves státusz volt 1983-ban, azt most 4 évesen elvárt. Durva nem? Lehet jobban tudja a távirányítót nyomkodni és a műszaki cuccokban, a világban tájékozotabbak, mi azért nem voltunk, mert nem volt akkor olyan.
      Én úgy tudom, hogy aki betölti a 3-at és nincs hely, kivár a bölcsiben. legalábbis pl. Fanni, Dorka jóbarátja így volt. Hogy meddig azt nem tudom. Ilyenkor asszem figyelembe veszik a szülő hogy dolgozik, kistesó stb .. Állítólag mindenkit felvesznek ... valahova ... Liz

      Törlés
    4. Lehet neked van igazad a bölcsi-ovi ügyben, nem tudom. Biztos településenként más.
      Nálunk ha születik valakinek 2. gyereke, akkor mehet bölcsibe az első. Máshol meg kirakják a nagyot, hisz anyuka úgyis otthon van, ne foglalja a helyet.
      Most voltunk 3 éves státuszon és szerintem tök alapdolgok voltak az elvártak. Mondom úgy, hogy fiam van és ők tényleg ilyenkor lassabban érnek, mint a lányok. Pl. fel tud sétálni a lépcsőn váltott lábbal? :-D

      Egyébként én elhiszem, hogy a mai pelenkák kényelmesebbek és állítólag a szülők is lustábbak, de tényleg ezért nem szobatiszta egy 3 éves? :-O

      Törlés
    5. Nalunk is mehetnek 2 gyerekesek elsoi bolcsibe! Sot! Hallottam viszont en is olyat, ahol viszont hatrany a teso erkezese.
      Nevetni fogsz, de a valtott labu lepcsozesen besirtam. Dorkat eleve igy tanitottam lepcsozni felfele. Mindig fogta a kezem ... En azt hittem ez szoktatas kerdese es nem.fejlettseg. Biztos valami motorikus bizbasz ez is.

      Törlés
  4. Örülök, hogy tetszett az óvoda és Dorka is ilyen jól érezte magát. Jó helye lesz ott.
    Pelus: Érdekes dolog ez. Amúgy szerintem is sokk kényelmesebbek ezek a mai pelusok, anyukáknak nem kell mosni és ezért sem érdekli őket. Én alig vártam, h megszabaduljunk tőle. Már csak anyagi szempontból is jobb a pelus nélküliség. :)))) Én speciel tavaly nyárra terveztem, hogy elhagyjuk a pelust, de.ő már március környékén közölte, hogy bugyit szeretne. Nyár végére a délutáni alváshoz sem kellett. Bevallom még éjszakára pelusban van. Azt nem erőltetem Rendszeresen tele volt a pelenkája reggelre, így fölöslegesnek tartottam bepróbálkozni, főleg télen. Most nyáron viszont remélem azt is elhagyjuk, mert most már egyre többet száraz reggelre is.
    Ovi: Nálunk Pesten a mi kerületünkbe annyira nincs hely az ovikba, h aki szept. 1-ig nem töltötte be a hármat, fel se vették. Év közben meg át se vesznek senkit. Így a mi bölcsis csoportunk csupa 3 éves, Emma is 3,5 lesz mire oviba megy, de nem bánom, mert itt még babusgatják. Én azért félek az ovitól rendesen, alig vá om a nyílt. Apokat. :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nakunk az esti pelusnal Dorka regota mondogatta, hogy nem kell pelus, nem kelk pelus, aztan egyszer nem adtam ra, egy hetig nem pisilt be, aztan egy hetig volt hogy ketszer is egy ejszaka, persze visszaadtam a pelenkat ra, majd ujra nem kellett es mar nincs baleset. De meg lesz...ebben biztos vagyok... :-) :-) :-) Szerintem igy is nagyon ugyes ! :-) :-) :-) sokan mondjak, hogy sokba kerul a pelus. En nem erzem, hogy nincs, mert most ruhat, cipot kell tobbet venni :-) :-) :-)

      Törlés
    2. Szerintem is sikerül majd nyáron elhagynunk az éjjeli pelust is. Amúgy speciel én magam sem bírom ki éjjel pisilés nélkül. Nyilván én felébredek és kimegyek wc- re, de neki még nehezebb ez. Nem is várom el tőle.
      Nekünk ruhaügyileg szerencsénk van. Minimálisat kell ráköltenem, mert tesómnak 5 éves lánya van és tőle rengeteget öröklünk. ;))))

      Törlés
    3. Tudod mi a fura? Hogy en is azt hittem nem kel fel ejjel. Dorka kel, kimegy pisilni, elrendezi magat es visszafekszik. A wc-t nem tudja lehuzni de ezen kivul mindent megcsinal. Volt olyan, hogy annyira komas volt, hogy siman leult Maja helyere pisilni, mert azt gondolta az a klotyo ... Vagy a konyha kozepere. :-) :-) :-) aztan szepen visszafekudt aludni.
      Egyebkent nagyon ritkan kel fel pisilni. Ugyelek mar arra, jogy a bogre kakaon kivul ne igyon mast este.

      Törlés
  5. Oda jártak/járnak a gyerekeim. Mesélte is a fiam, hogy volt egy kislány.:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Hujján!" -- mondaná dorka! akkor nagyon
      megköszönném, ha írnál nekem tapasztalatokat! :)
      Liz
      Puszillak

      Törlés
  6. Kérhetek egy mail címet? Vagy az enyém nickem kukac freemail pont hu
    Nem írnám nyilvánosan.:-)

    VálaszTörlés