Összes oldalmegjelenítés

2014. április 28., hétfő

"Aaagyalom", avagy a büntetés konkrét hatásai

"Aaagyalom": nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy aranyom vagy angyalom. Mindenesetre Majára használja Dorka. Átöleli, úgy súg-búg neki, szeretgeti és megpuszilja.
Péntek este óta Dorka is e kifejezés fogalma alá került a szememben.
Több dolog is történt az első igazi büntetés óta. Írhatnám azt is, hogy ezeket magának a bünti következményeinek tudom be, holott tudom, mindemellett van egy sokkal nagyobb húzóerő, ami most Dorkát ismét felpörgette és helyrerakta a kis lelki világát: "a zapa". (erről kicsit később)

Bünti következményei:
Azt hitten őszintén szólva, hogy Dorka tojni fog a büntetésre, nem fogja megérteni és én hiába fogom mondani, hogy nincs nasi, már csak azért is követelni fogja és mivel 100%, hogy nem kapja meg - hiszen a következesség jegyében telt a napunk -, tuti hiszti lesz és ez szépen körforgásban fog menni egész nap. 
Az alapvető hiszti-következmények:
- nyilván azonnal eljövünk a helyszínről
- nincs mese
- nincs nasi, fagyi meg pláne nincs
- nincs Tv
- nincs bújás
- nincs festés
- nincs Majázás 
- nincs esti mese
- nincs fürdőkádban játszás
- nincs kinti játék - barátok meg pláne nincsenek
 Van a szobája, ahol tevékenykedhet egyedül és közöny az én részemről. 
Hát nem!
Dorka úgy fél a büntitől, mint a tűztől!!!
Bár egyszer bepróbálkozott azzal, ha ő nem mehet le az udvarba játszani Benivel, Levivel, Bencével és Félix-szel, akkor ő felhívja őket és a "csaját cobámba" - saját szobámba -játszhassanak.
Úgyhogy ki kellett egészíteni ennek okán a tiltólistát, mert képes kiskaput keresni a 2,5 évesem. 
Toppon kell lenni nagyon és minden eshetőséget végig kell gondolni.
Amellett viszont dagad a májam, milyen okos, hogy gondolkozik a megoldáson - kiskapukon-:)
Akármelyik játszótér mellett elmegyünk, mindenhol megjegyzi, hogy "itt a játszin bután viselkedtem ugye anya?"
Hozza a könyvet tegnap reggel:
"Anya, mesélsz nekem? Ugye most nem vagyok büntiben?"
Nem engedtem meg neki, hogy fagyit egyen ebéd előtt:
"De anya! Én nem akarok megint büntibe lenni, az nagyon rossz dolog!"
Ilyenkor mindig elmagyarázom neki, hogy csak akkor van büntiben, ha rosszat csinál és most fagyit azért nem ehet, mert ebédelünk először. Utána kaphat, ha gondolja.
A hétvégén elég volt tőle egyszer kérni, elég volt egyszer rászólni.
Édes, bújós kismacska volt, mindent megcsinált, okos volt, nem csinált böszmeséget, szépen fogta a kezem, akárhova mentünk, segített.
Mindenesetre azért görcsbe volt a gyomrom, amikor lementünk játszani és az első felszólítás után - ami a következőképp hangzott: "Dorka! 5 perc múlva elkezdünk összepakolni és elindulunk fel!" nekiállt nyekegni. Gondoltam magamba, ha most újraforgatjuk AlienDorkát, akkor megölöm, apró darabokra szedem szét, majd elásom.
Letelt az 5 perc, leizzadtam 3-szor, komolyan féltem szólni neki, hiszen mégiscsak hátul voltunk, kisebb matinét hoztunk össze, mindenki ismer mindenkit és még jóban is vagyunk. 
Szóval jeleztem: "Dorka! Letelt az 5 perc pakoljunk és induljunk!" - rám nézett és láttam rajta azt a bizonyos nézést ... egyből rákontráztam a tekintélyelvre - hirtelen ezt tartottam a legokosabbnak -, hozzátettem, hogy "amennyiben nekiállsz hisztizni büntetésben lesz részed és ebben biztos lehetsz barátom!"
Pakoltunk és tartotta a kezét, indulhattunk felfele, miután mindenkitől intelligensen elköszönt.
Azóta nem kellett a büntetést sem megemlíteni, azt mondta Dorka "tudom mi a kresz!" :) - ezt apám szokta volt mondani.
Nem akarok beleesni abba a hibába, hogy minden szarságra a bünti szót használjam és nem áll szándékomban ezzel sakkban tartani a gyereket.
Azt akarom elérni, hogy ne a bünti elkerülése okán cselekedjen helyesen, jól viselkedjen, legyen aranyos és sorolhatnám, hanem azért, mert így helyes és az ellenkezője helytelen, rossz. Emellett a cselekedeteinek súlya van és következménye. Mindennek!
Nem tudom ez így érthető-e ...  nem tudom jobban megfogalmazni.
A másik ok a cukiságra: "a zapa"
Édes, drága, boldogságos, szívszaggató, félig-belehalós órán vagyunk túl, ami Dorkát abszolút helyrerakta ismét. Végre nem a mi történt veled édes, drága, gyönyörűséges, egyetlen kislányom beszélgetés zajlott le apa-Dorka között, hanem Krisz is elkapta Dorka grabancát.
Annyiban talán eltoltuk a helyzetet - legközelebb erre figyelni fogunk - hogy megvolt a hiszti, megkapta a büntijét, amit valóban szívből sajnált, majd rá 2-3 napjára még egyszer le lett tolva azért, amit egyszer már megbeszéltünk.
Ez nem jó szerintem. Akkor, ott még aznap lehet korrigálni, hiszen én is nagyon utálom, amikor egy hibámra még napokkal később is emlékeztetnek ( a távapaság hátránya )
Dorka Kriszenk is ugyanazt mondta, mint nekem: "Apa sajnálom, hogy miattam kellett szomorúnak lenned!" 
Egyszerűen gyűlöltem, hogy abból a kevés időből, ami most jutott a felét fegyelmezéssel kellett eltölteni. 
Emellett Dorkának volt egy nagyon idegesítő tulajdonsága: ha lebaszarintottam, nézett rám, elmosolyodott és elkezdett valami totál más dologról beszélni, mint aki meg sem érti, mit akarok. 
Én ráhagytam, mert hogy valóban nem fogja megérteni. pici még -gondoltam -. 
Nem kellett volna. érti ő, ha el tudom magyarázni neki, csak könnyebb volt terelni és megúszni a letolást így, mint szembenézni a hülyeség következményeivel. Erre csak most jöttem rá. 
Olyan csavar van ezekben a gyerekekben és én/mi annyira könnyen rámondjuk, hogy pici még ehhez, valljuk be őszintén a felelősséget levéve ezzel a vállunkról - bocs, tisztelet a kivételnek -. 
Lófaszt pici, csak nem jó nyelvezetet használtam.
... és az oka, miért péntek estét írtam a normális Dorka visszatértére és nem péntek délutánt; 
aminek köszönhetően tényleg úgy fél a büntitiől, mint a tűztől, hiszen tudja, hogy anya bevasalja:
Délután szemetet készültem levinni és igyekeztünk le játszani. Tele volt minden kezem még a plusz kettő is - aki anya tudja, hogy nem két kezünk van -. 
Dorkának mondom, hogy elindulhat lefele, DE meg kell várni anyát a lépcső alján, mert veszélyes egyedül kimenni, addig bekötöm a szemetes száját. Maja ment Dorkával.
Kötöm össze a szemetes száját a másodikon, egyszer csak hallom a bejárati ajtó csapódását.
Lerohanok, látom, hogy Dorka nem is az ajtó előtt, hanem az udvar bejárati ajtaja előtt állt -elszaladt 2 lépcsőházzal arrébb - és örvendezik magának, hogy egyedül ki tudott menni és még Maját is ki tudta engedni. 
Megkérdeztem tőle melyik kezével nyitotta ki az ajtót, mutatta tök büszkén, hogy "ezzel". 
Rávertem neki 2 akkorát, hogy még nekem is fájt, majd indulhatott felfele - egyébként ezt nem kellett volna - ahol természetesen ismét büntibe raktam, miután elmagyaráztam neki, hogy az ajtón tilos egyedül kimennie, a kutyát sem engedheti ki és mi a picsát képzel, hogy hátrafut??????? egyedül??????? utcafronton??????? parkolón át???????
Eldurrant az agyam totálisan! Ahogy becsapódott az ajtó nagyon megijedtem, hogy elütheti az autó, elviheti bárki - bár Maja akkor jelzett volna, ha Dorka sikít, nagyon vigyáz rá - szóval átfutott az agyamon minden.
Ez a bünti meghozta a tudatot, hogy tényleg meg fogom büntetni, hogy tényleg van következmény és következetesség.
Olyan durva, hogy büntetésről, cselekedetről, következményről beszélek 2,5 éves gyerek kapcsán, de én a játszis hiszti után komolyan elgondolkoztam és komolyan nem akartam egy olyan Dorkát. 
Egy olyat meg pláne nem, akinél gyomorgörcsöt kell érezni, ha rá akarok szólni vagy el akarok indulni haza valahonnan, hiszen mégiscsak én vagyok a felnőtt és nekem kell megmondani mi a jó, mi nem.
Ne ám már egy 2,5 éves tartson sakkba!
... most újra egyensúlyt kezdek érezni, tisztázódni látszanak a szerepek .. és ez így jó.

2014. április 25., péntek

Dorka első igazi büntetése

Tegnap a játszótér kellős közepén leforgatták az Alien következő és a világvégi pusztítás okán egyben utolsó részt a mi főszereplésünkkel.
Áááá, ilyet én még nem láttam. Sokszor láttam hisztiző gyereket, ilyenkor mindig csak a szülőt sajnáltam, vagy a hülye szülő hülye gyereke szlogent használtam. 
Nem tudom mi melyik kategóriába estünk tegnap, de hogy tiszta szívből szégyelltem nem magát a helyzetet, hanem hogy ilyen ostoba gyerekem van, az biztos. Igazából sosem érdekelt ki mit mond, most sem ez volt a szégyenérzet oka, hanem Dorka, hogy én nem ilyen gyereket neveltem. Nagyon csúnya ilyet mondani. Tudom! Nagyon megviselt lelkileg az a 15 perc, a büntetés még jobban, este hasprés közben kínomban chipset zabáltam, annyira oda voltam.
Először poénosan akartam leírni a témát ... de ez nem az a cigielszívós idő alatt lejátszódó járdán hanyatt baszós történet volt. Kicsit komolyabb annál.
Kimentünk a játszira. Most voltunk itt először, asszem utoljára is.Édesen eljátszott mindenkivel, csúszdáztak, futottak, kacsákat kergettek, majd jöttek a nagy lányok 6 év körüliek - akik aztán szétbombázták a játszótéri közösséget. Minden kicsi ment valamelyik nagy után, akik persze csak egymással akartak játszani, a kicsiket elzavarták, közöttük Dorkát is ... elzavarták volna, de Dorka ragacs volt :)
Negyed 6 körül szóltam neki, hogy indulunk, de csak nem akart jönni. 3-tól voltunk kint.
Felemeltem a Földről, elkezdett rúgkapálni és nyekegni, gondoltam ez még oké, gyorsan belerakom az ülésbe, beígérem neki a fagyit és kész, mehetünk. 
Aha! Ahogy én elképzeltem. Ott kezdődött, hogy kicsúszott a kezemből, amit és akit ért ütött. Hogy milyen megfontolásból? Nem tudom, összeszorította a szemét és vége volt. Egy elmebeteg őrültté kezdett válni a gyerek. Ez már nem az én Dorkám volt. 
Hiába csitítottam, vettem fel, beszéltem hozzá, az énekléstől az ölelésen át, a szereteten keresztül mindent csináltam úgy, hogy egy másodpercre sem vesztettem el az önkontrollom; pedig szívemből mondom, hogy akkor, csak az ezredrészét valósítom meg azok közül, amik végigfutottak a fejemben, már este valamelyik fegyházban ültem volna gyerekgyilkosságért.
2 pasi sietett a segítségemre és a még mindig hörgő, magát össze vissza csapkodó gyerekhez. 3-an megfogva beleraktuk a bicikli ülésébe, mielőtt még nagyobb kárt tesz másokban és magában. Az egyik fogta, beleszíjazta ... nem volt más lehetőség és én egy percig sem sajnáltam, majd Dorka akkorát lökött magán, hogy fejjel belecsapódott a játszótér betonjába. Basszsus megremegett a talaj alattam!!!!!!
ÉS MÉG EZ SEM RÁNTOTTA KI A HISZTIJÉBŐL.
Fogtam, visszaraktam az ülésbe, a pasik jó szorosan leszíjazták, viszont így nem tudtam elindulni, annyira rángatta magát. 3-szor harapott belém, egyszer saját magába. Ütött-vágott mindent és mindenkit.
2-szer belefújtam az arcába, amitől csitult a düh, majd azt hiszem nem kapott levegőt rendesen a könnytől, a hörgéstől és a méteres takonytól, ami lógott ki belőle. 1-2 másodpercre abbamaradt a dolog, aztán újra. Negyed óra alatt befejeződött a dolog, akkor tudtam elindulni. Azokat a szánakozó nézéseket ... basszus!
Nagyon mérges voltam Dorkára. Hazafele az úton újra elindult szerencsére vagdalkozás nélkül, lightosabb változatban azért, mert nem vettem neki fagyit. Elmagyaráztam tök higgadtan, hogy aki így viselkedik, nem jár neki fagyi.
Hazafele menet közben eldöntöttem, bármi is lesz a kimenetel ezért büntetést kap és nem picit.
Felértünk a lakásba, ott nekiállt ismét ... csak annyira volt gyökér Dorka, hogy Maja összehányta és összefosta magát az ijedtségtől. Bebasztam Dorkát a szobájába, mert kezelhetetlen volt ez a folyamatosan vissza-vissza eső elmebeteg állat. szóltam neki, ha megnyugodott, kijöhet.
10 perc múlva egy mosolygós Dorka állt előttem derékig takonyba, aki sűrűn kérte az elnézést. 
De most nem fogadtam el tőle.
Leültettem, elmagyaráztam neki, hogy ez nem viselkedés, szégyellje magát. Gusztustalan módon viselkedett, erre nem elég a bocsánat.
Új rendszer lesz innentől kezdve. Viselkedhet így, DE tudja, hogy van következménye és mostantól mindig ez lesz a következménye:
- nyilván azonnal eljövünk a helyszínről
- nincs mese
- nincs nasi, fagyi meg pláne nincs
- nincs Tv
- nincs bújás
- nincs festés
- nincs Majázás 
- nincs esti mese
- nincs fürdőkádban játszás
- nincs kinti játék
 Van a szobája, ahol tevékenykedhet egyedül és közöny az én részemről.
Ezt a másfél órát nem kívánom senkinek sem.
Engem annyira megviselt, hogy elmondani nem tudom. A bújás, az esti mese hiánya nekem volt a legnagyobb büntetés ... és hogy nem játszottunk együtt.
Annyira nagyon sajnáltam, annyira fájt a szívem, de végigcsináltam az egyre sűrűbben előforduló rohadt nagy hisztik okán.
Megtehettem volna ott a játszótéren még, hogy visszaengedem játszani, csak ne hisztizzen, de akkor beleszartam volna a saját számba.
Este altatáskor persze megpuszilgattam, majd újra jött a sajnálom, de most azt mondta, hogy "sajnálom, hogy szomorúnak kell lenni miattam".
A kezemet fogva aludt el, reggel persze bújtunk, Dorka még mindig sajnálta,  mondtam, hogy megkapta a büntetését, de tudnia kell, hogy a cselekedeteinek következménye van.
Elmesélte reggel - mintha nem lettem volna ott - hogy mit csinált a játszin. Abszolút nem létezett a külvilág számára. Használt a büntetés MOST. Ebben is következetes leszek, muszáj annak lenni.
A 3 harapásból kettő szerintem eret ért, mert az egész alkarom fekete. Mutattam este Dorkának, millió puszit kaptam rá, aranyos meg minden, de még most is fáj a szívem ...
Csak hogy értsétek ... erről a tündérről beszélek, aki képes vadállattá változni.
Tudom, hogy életkori sajátosság ... de ez nem megengedhető.



A 2014-es húsvétról

Dorka tömören és velősen megfogalmazta, azt hiszem nincs is mit hozzáfűzni:

"Ez a fránya nyuszi nem hozott holnapután biciklit, nem hozott tegnap előtt biciklit. Aztán tegnap elmentünk a Karcsi papáékhoz és hozott biciklit"

Ő napszemcsit és bicajt kért a nyuszitól ezzel szemben millió-egy édességet kapott attól függetlenül, hogy mindenkit megkértem, hogy kettőt és minőségit. Nem vagyok híve a 'nyuszikor ajándékozzuk meg egymást feelingnek'. Tőlünk mindenki egy Milkát kapott vagy Tobleron-ét egy Dorka fotóval és pont.
Az idén még sütni sem akartam. Ám anyósom megjelent 6 darab naaaaagy kocka Rámával (kb. ennyi kell nálam egy ünnephez és még ezen felül a pót-sütések, ugye nekünk otthon nem marad soha semmi csomagolás után). Mondom neki hogy ezzel mit akarsz csinálni? Hát nem ő, hanem én. Én biztos nem sütök, minek? Szombaton és vasárnap anyáméknál voltunk, hétfőn anyósoméknál, a locsolóknak és barátoknak már elkészítettem, amit gondoltam. Aztán csak sütöttem neki egy krémest ... igazából sógornőmnek.
Szóval van 5 db naaaagy Ráma margarinom.
Ezzel le is írtam, hogy mennyire 'nagyon vártam' a húsvétot, a hátam közepére sem kívántam, de Dorka miatt megerőszakoltam magam. Ahhoz, hogy az ünnepeket megszeressem így kettesben még tényleg idő kell.ű
A szombat anyáméknál igazi pihi volt nagyon jól éreztük magunkat, a vasárnapi buszos visszautat had ne minősítsem. Dorka kitett magáért, ami érthető is volt, elege lett ... na de ennyire?
A vasárnap anyóséknál szarul indult, Dorka délben nem aludt, aminek aztán az lett  a következménye, hogy amikor Anna barátnőmék jöttek Dorka folyamatos feddés tárgya lett. Ostobán viselkedett és buta volt, a végén úgy kiakadt, hogy hatalmas sírva üvöltés közepette a barátőmék elmentek - ekkor már este fél 8 volt -. A locsolókkal is gáz volt, Dorka kijelentette mindenkinek, hogy "nem atajom, hogy jocsojj, vijágos?" Mondtam Dorkának, hogy basszus, csak ezért jöttek????!!!!
Túlléptünk ezen is. Kedden nem volt bölcsi a nevelők napja okán, így jött velem reggel. 
Pár kép és videó a húsvétról:
Én kreatívkodtam. Persze a locsolóknak készítettem szép piros tojást :)

Vásárhelyi nyuszi egyik része

Tojáskeresésben: szabadidős susogósnadrág lakkcipővel :)

Dorka sütit díszít

... és közben nyalakodik is ...

... és íme a remekmű, amit meglátva minden alkalommal sírva fakadok a röhögéstől:
Dorka Aliennyuszijai.
Tök félelmetesek. Olyanok, mintha az egyiket lefosta volna egy galamb, a másikat egy gólya :))))))

Este Vásárhelyen.

Hétfő reggel otthon

Győri nagyszülőkkel

A nyuszifészek

A hőn áhított bicaj, amit mérete miatt nem tud használni. Képtelen tekerni még. 16-os, óriás. Ezért a nyuszi gondolt egyet és hozott egy futóbicajt szerdán. Így kimarad a 14-es és egyből ülünk rá pótkerék nélkül a 16-osra jövőre ... remélem. 15 ezer volt a két bicaj, 8  a sisak.

Kati sütije

A bicikli rendeltetésszerű használata

... itt is :)
A nyulas készülődéshez hozzátartozik a következő történet:
Pénteken baromi nagy rohanásban voltam, futva tettem meg bolttól-boltig-postáig-üzletig-buszig távokat, hogy fél 2-re mindenképp hazaérjek, meg tudjam csinálni a krémest, mire Dorkáért kell mennem a bölcsibe.
Frankón végeztem mindennel, futok fel a lakásba, ilyenkor, mikor nagy hajrában vagyok már a lépcsőházban nekiállok vetkőzni, mire felérek a nadrágom már kigombolva, csak a cipőmet kell lerúgni, beleugrok a játszósruhámba, a következő fordulattal egy szál cigivel, öngyújtóval, kólámmal, telefonommal és Majámmal a kezemben rohanok le, mert Majának nagyon sürgős pisilhetnéke van. Nyitva hagyom még a lakás ajtaját is, úgyis gyors menet lesz, sietni kell sütni. Futok lefele a lépcsőn, ki az utcára, egyszer csak becsapódik lent a bejárati ajtó és abban a pillanatban hangosan kimondtam: "Liz! Bazd meg! A kulcs fent maradt a lakásban!" 
No para! A lépcsőház ajtaja sosem záródik rendesen, hiszen folyamatosan bejárnak és elvisznek mindent. Na, most bezáródott. RENDESEN! 
Akkor elszívom a cigim! Még jó, hogy a legfontosabb nálam van.
Elszívtam, közben végigcsöngettem az egész lépcsőházat. Természetesen senki sem volt otthon. Akkor gondoltam hátramegyek a garázshoz, van cigim is, Maja is ellesz ... oké is lett volna, ha a garázskulcsom nem a bejárati ajtó csomóján lenne ... illetve ha fent a lakás ajtaja nem lenne tökig nyitva a bejárat előtt a táskámmal, a pénzemmel, irataimmal ... Körbetelefonáltam, persze sehol senki. Ezen már nagyon röhögtem, ekkor már másfél órája voltam lent. Felötlött bennem, hogy el kellene indulni Dorkáért. Na de fent nyitva van a lakás, a pénztárcámba sok pénz ... tényleg sok, plusz céges is ... Maja nálam, persze póráz nélkül. Még oké, hogy elindulok, de a kutyával addig mit csinálok, amíg a gyereket öltöztetem? Bár szerintem bárki vigyázott volna rá pár percre. 3-kor el kell indulnom, nincs mese, Dorka mégsem maradhat a bölcsiben. 14:49 perckor megérkezett a szomszédom ... Azt az örömet látnotok kellett volna! 
Gyorsan felfutottam, ajtót zártam és futás a gyerekért.
Haza értünk, megsütöttem, apósom jött a sütiért fél 6-kor, még arra is maradt idő, hogy kosárkát készítsek :) Szigorúan magunknak.
Többen kérdeztétek privátban, hogy anyám a pillangókat hogy készítette?
Hát így:





... és a nyuszis videók ... ezek mind-mind mi vagyunk :)

 
 
 

2014. április 18., péntek

Boldog nyuszit mindenkinek!

A fenti képpel és ezzel a videóval kívánunk boldog nyuszit mindenkinek!

A kép napra pontosan 2 évvel ezelőtt készült a videóval egyetemben! :)

Nem lesz család. Gyerekek lesznek, akiket a nők egyedül fognak nevelni.





Ezt az interjút egy ismerősöm készítette Csolti Klárával
Nagyon sok dologban egyetértek, de a jövőkép, amit lefest a családokról ...  félelmetes én nem akarom, hogy Dorka így nőjön fel!

Név: Csolti Ildikó
Foglalkozás: szociálpolitikus, családterapeuta, tanár

ÉLEM EZT A VÁROST
Ildikó az otthonában fogadott. A lakásának ablakai a nemrég kicsinosított II. Pál pápa térre néznek. Beszélgetésünk ideje alatt végig felhallatszott a gyerekek sikítozása és nevetése a nyolcadik emeltre, amit csak egy-egy kutyaugatás szakított félbe. Amíg elhelyezkedtem a fotelban, bekapcsoltam a diktafont és párat kortyoltam a kávémból, olyan érzésem volt, hogy ez a világ a létező világok legjobbika. Aztán elkezdtünk beszélgetni…
Józsefváros egyik legkeményebb részében élsz. Ez tudatos döntés volt?

Inkább egy praktikus döntés következménye, mivel miután elváltam a férjemtől, és eladtuk a Thököly úti villalakásunkat, annak az árából erre a bauhaus lakásra futotta, amit egyébként nagyon szeretek. Ugyan most nincs kertem, ami nagyon hiányzik, de aki merész, az valamit mindig fel is áldoz. Fantasztikus dolog viszont, hogy öt perc alatt ott vagyok az Erkel Színházban, vagy hogyha fölszállok a 4/6-os villamosra, rögtön eljutok bárhová. Élem ezt a várost. Szeretek itt lakni, mert ez egy nagyon valódi hely. Itt megmutatkozik a város érdesebb része is, ami nekem egy megszokott közeg. Ugyan szívfacsarodva látom, amikor az aluljáróban egy darab kartonpapíron alszanak az emberek, de azt is tudom, hogy ott legalább melegebb van. Én ugyan finnyás, budai úrilánynak készültem, de mégis szükségem van erre a realitásra, mert ez a valós helyzet most Magyarországon, és ezt nem lehet elfelejteni. Azt gondolom, hogy aki a Rózsadombra jár mindennap haza, az sokkal kevésbé találkozik ezekkel a problémákkal, ezzel az őszinte közeggel.

Mi terelt a szociálpolitikusi munka felé?


Pedagógusi pályámnak volt egy olyan szakasza, mikor egy középiskolában voltam igazgatóhelyettes. Abban az iskolában voltak esztergályos tanulók is, akiket általában az igazgatóhelyettes kapott meg saját osztályául, mert mindig ők voltak a legproblémásabb gyerekek. Ahogy figyeltem őket, rájöttem arra, hogy a szemünk előtt felnövekszik egy olyan generáció, amelynek borzasztóan gyönge a szociális, mentális, intellektuális háttere, és tulajdonképp senki sem foglalkozik velük. Ezért döntöttem úgy, hogy az ilyen típusú problémák megoldásával szeretnék fogalakozni. Harminchét évesen kezdtem újra egyetemre járni, hogy megszerezzem a szociálpolitikus diplomát. Harmadévesen pedig megpályáztam a családsegítő állást Zuglóban, amit gyakorlatilag nekem kellett a nulláról felépítenem.

Milyen problémákkal találkoztál?


Többnyire középosztályú, nehézsorsú családok, azon belül is nők kerestek meg, akik elsősorban anyagi problémákkal és munkavállalással kapcsolatban kértek segítséget, esetleg a válóperük lebonyolításában, még ritkábban a gyereknevelésben. Egy idő után azt vettem észre, hogy ezeket a dolgokat már nem lehet megoldani. Aki kimerített már minden segélyezési és pályázati forrást, annak nagyon már nem lehetett segíteni, és munkát is egyre nehezebben találtunk nekik. Akkor jöttem rá, hogy én az önkormányzatnak egy olyan alkalmazottja vagyok, aki az önkormányzat ellen dolgozik, mert én annak a pénzét akarom szétosztani, hogy segítsek a másikon. Akkor megint váltottam az életemben, és inkább elkezdtem a családterápiát, amiben nagyon elfáradtam, mert ugyan fontos meghallgatni a másikat, de valójában az emberek nagy részének sokkal inkább anyagi támogatásra van szüksége, mint lelki tanácsadásra. Három és félmillió ember él ugyanis a létminimum környékén, nem csoda hát, ha eltolódtak az arányok. Családsegítőként az volna a legfontosabb feladatunk, hogy egyben tartsuk a családokat, megsegítsük a másikat, segítsünk neki a gyereknevelésben. Ezeket kéne egy családsegítőnek végeznie, de a pénztelenség miatt erre nincs erő. Az az elképzelésünk, hogy a szegénység összekovácsolja az embereket egy hazugság. A szegénység ugyanis tönkreteszi a családokat, a szerelmeket, a gyerekeket. Elvesz és lecsupaszít mindent.

Nem lehet, hogy ezek a családok jobban boldogulnának esetleg vidéken?

Ez egy bonyolult kérdés. Aki itt nőtt föl, az nagyon nehezen tudja megtanulni, hogyan kell élni vidéken. Próbálkoztak egyébként kormányszinten is ezzel, de minden kezdeményezés befuccsolt, mert azt vették észre, hogy hiába adtak vetőmagot meg kiscsirkét, az egyiket el sem vetetették, a másikat meg rögtön eladták, mert nem tudtak velük mit kezdeni.  Vidéken azért is nehezebb, mert ott nincs munkalehetőség. Budapesten tudjuk, hogy nagyon rosszul megfizetett állások vannak, de aki akar, az el tud helyezkedni. Ráadásul vidéken drágább az áram, a gáz, az élelmiszer. Hiába gondoljuk azt, hogy ott megterem a kertben a zöldség, nem lehet mindig hagymát meg babot enni. Igenis kell a hús, a tészta, a szalámi. Ha nincs meg valakiben a nagyon mély indíttatás a vidéki életmód iránt, akkor ez a lehetőség nem fog megvalósulni.

Mi a helyzet a nagyvárosi párokkal?

A házaspároknál az az alapbaj, hogy a legtöbb kapcsolat elején a párok egy nagyon kedvező képet mutatnak magukról, aztán valahogy elfogy a szufla, és jönnek a nehézségek, a hétköznapok, az unalom, és jönnek a problémák, pláne ha van gyerek is.  A szerelem átalakul, amire a többségük nincs felkészülve, és nem teszik bele már azt az erőt, szeretet, odafigyelést, amire szükség volna a kapcsolat fenntartásához. A fogyasztói társadalom a kapcsolatokban is leképeződik. Ami elromlott, az eldobjuk. Az élet ma nem kedvez a szerelemnek. A helyzetet csak tovább rontja, hogy az emberek annyit dolgoznak, bármilyen szociális réteget is nézek, hogy alig jut idő és energia a családra. Ezért én például már az általános iskolában elkezdeném tanítani, hogy hogyan lehet a párkapcsolatokban jól együttműködni. Ahelyett a rengeteg felesleges dolog helyett, amit most tanítanak nekik, inkább életmódot kéne tanulniuk.

Min lehetne mégis változtatni?

Nem tudnak változtatni. Ez egy ördögi kör.  Ahol a férfi sokat dolgozik, a nő egyedül vergődik, de ugyanez a probléma van értelmiségi családoknál is. A családanyák nagyon meg vannak feszítve. Mert még mindig vinni kell a hagyományos női szerepeket, és vinni kell az újakat,például a munka világát.  Egyszerűen nincs a harmóniára idő. Pedig a boldogsághoz nem csak törekvés kell, hanem idő is. Aki viszont fenn akar maradni a víz felszínén, annak nagyon kell hajtania. Ez nem kedvez a családoknak és a gyerekeknek sem. Hiába van meg mindenük a laptoptól kezdve az Iphone-ig, ha nem kérdezik meg tőlük, hogy hogyan érzed magad, ki a barátod, mit szeretnél csinálni.

A pesti nők hogyan élik meg mindezt?

Rendkívüli módon elment ez a dolog kétfelé, mint a társadalmi olló. Aki nem dolgozik, az azért eszi magát, aki meg dolgozik, az halálra dolgozza magát, és egyszer csak kiszalad az élet alóluk, és itt ülnek nálam a multinál dolgozó harmincöt-negyven éves dolgozó lányok, és azt panaszolják, hogy már megint elhagyta őket a János. És amikor kérdezem tőlük, hogy például mennyi időt töltöttek együtt, akkor arra többnyire az a válasz, hogy hát pénteken szoktunk találkozni, de nem mindig, inkább szombaton, mert akkora már nagyjából mindketten összeszedik magukat az egészhetes hajtás után.

Milyen lesz a jövő családmodellje?


Nem lesz család. Gyerekek lesznek, akiket a nők egyedül fognak nevelni. Pláne, ha a férfiak alól még inkább kimegy az önbecsülésük, mert bizony amióta a nők rájöttek arra, hogy szinte bármire képesek egyedül is, a férfiak többnyire csak rosszallóan tudják fogadni.

Nincs középút?

Sajnos elég ritka, ha van, akkor az nagy mázli, hogy egy férfi és egy nő úgy tud együtt lenni,  hogy a férfi el tudja tartani a családot, a nő pedig szabadon el tudja dönteni, hogy ezt akarja-e vagy sem.

2014. április 16., szerda

Mironnak!

Drága Miron!
Isten hozott a naaaagy világban!
Kívánunk minden szépet, jót, gyönyörű csajokat, még nagyobb bulikat!

Induljon a "rákkendroller" 

- ahogy anyád írta! :)


A győri különítmény egy része )

2014. április 9., szerda

Ezt kezeld le!

Egy hét leforgása alatt annyi megmosolyogtató szituba kerültem bele, jobban mondva Dorka vitt bele, amit többször csak egy bárgyú vigyorral elütöttem vagy hatalmas röhögésbe törtem ki és nem tudtam mentségre mondani semmit sem.
A mainál jöttem rá, hogy nem is kell mentegetőzni: gyerekszáj, úgy van jól, ahogy mondják normális keretek között. Ha 'lekurvaanyázna' bárkit is csak úgy, nyilván elsüllyednék szégyenemben és akkor tuti milliószori elnézéskérés közepette még kártérítést is fizetnék az illetőnek, de ezek a helyzetek messze állnak tőle/m.
Ki hogy kezelné ezeket le?

Eseteink:
1. Dédizésből hazafele leszállunk a helyközi buszról, készülünk felszállni a helyi járatra, majd egy iszonyatosan duci nő, testhez feszülő rózsaszín felsőben megáll mellettünk. 
A felső annyira szűk volt, hogy bevágott több helyen is a testén.
Dorka így kiált fel - bocs, hogy a fonetikusságot kihagyom -: "Nézd anya! Olyan, mint malacka, megvannak a csíkjai is és rózsaszín is!" - hozzáteszem színtiszta jóindulattal mondta Dorka, semmi bántó szándék nem volt benne, mégis azt hittem elsüllyedek ... a berögzült sztereotípiák nálunk felnőtteknél, rosszindulattal spékelve.

2. Helyi járaton ülünk reggel 6-kor, ölemben Dorka, egyszer csak hangos nevetésbe tör ki - kacagott nagyon édesen -, majd elkiáltja magát: 
"Nézd anya milyen vicces! Az öreg bácsi zokniján egy piros panda van! Te bácsi! Ez már neked nem való! Anyukád nem mondta?"  - ezen volt a hatalmas röhögős eset a részemről.

3. Buszmegállóban állunk, helyi menő csávó jön. Eldobja a csikket, leül, bocs elfekszik, 3 helyet elfoglalva a padon, a táskáját bebassza a buszmegálló sarkába. Dorka odamegy hozzá és így szól: "Nem szabad szemetelni! Buta vagy!"
Volt egy másik hasonló esetünk csikkessel. Elpöckölte az utcán maga mögé, csak az volt a baj, hogy mi mentünk mögötte. Akkor rászóltam, hogy eltöröm a kezét, majd a nyakát is. Az volt a szerencséje, hogy nem közvetlenül ránk esett a dekk égő vége. Dorka hangosan megkérdezte: "Te anya, mindig ez a buta fiú dobálja el a cigit az utcán? Ez mindig cigit fúj!" - a szív helyett :)

4. Dóriéktól jöttünk haza hétfőn, szintén helyi járattal. Egy nő ült le a másik oldalon. Full rikító szerintem vörös, Dorka szerint piros haja feltűzve úgy, hogy tincsek lógtak le. Hosszú műköröm, vastagon feketére kifestett szem, valamilyen számomra felismerhetetlen színű rúzs. Dorka megsúgta először:
"Te anya, szerintem ez boszorkány!" Elmagyaráztam neki, hogy tuti nem boszorkány, csak egyedi a néni.
Majd valaki le akart ülni a hölgy mellé, Dorka riadtan rákiáltott: "Ne! Nem szabad! Boszorkány!!! El fog garázsolni! - varázsolni.

5. Két brutálisan jó pasi előtt haladtunk el. Az egyiken megakadt még az én szemem is, aki meg is jegyezte, milyen jól nézek ki, tuti bébiszitter lehetek, a kölök nem az enyém. 
Majd Dorka visszakézből: " Ez az én anyukám! Jó? Megmondalak az apukámnak!" - legalább egy kicsit hagyhatott volna fürödni a dicséretben :)))

6. Helyi járat szintén ... ma reggel: 
Cigány pasi száll fel. Susogós melegítő, hatalmas batyu a kezében, a derekára van kötve a pulcsija, ami lóg le a fenekén.
Dorka: "Nézd anya, ez olyan, mint a Mikulás" - gondolom a nagy batyu miatt mondta -. "Jaaaaj! Nem is, hiszen fekete, mint a krampusz, csak szoknyája van, de vicces!"
Na most erre mit mondtam volna? :-D

2014. április 7., hétfő

Napi bölcselet Dorkától és 28 évvel ezelőtt anyától


Napi bölcselet Dorkától:"Most naaaaagy kislány vagyok.
Ha felnőtt leszek, autóversenyző leszek ... aztán ha fiú leszek, meg focista." 


Én 3 éves koromig doktor bácsi akartam lenni, anyámék hiába magyarázták, hogy én csak doktor néni lehetek, kitartottam szavakkal az elképzelésem mellett.
Mindig azt mondtam a "nem lehetsz doktor bácsi, mert te kislány vagy ezért csak doktor néni lehetsz" mondat után hogy "jó-jó, nem most leszek doktor bácsi, majd akkor, ha felnőttem!" :)

2014. április 4., péntek

Óraátállítás következményei - AlienDorka

Megviselt minket ... nem kicsit, nagyon!
Szombaton igyekeztem időben lefeküdni aludni, ám belekezdtem egy könyvbe és nem tudtam lerakni. 
Na nem azért, mert annyira jó volt, hanem mert megígértem, hogy végigolvasom és véleményt formálok róla. 
így éjfél volt, mire ágyba kerültem, 6-kor keltünk - rendes idő szerint 5-kor -.
Egész vasárnap ásítoztunk; dél előtt már aludt Dorka, egyszerűen nem bírtam életben tartani. Ehhez mondjuk köze volt a szombati nem alvásos dédizős, egész nap udvaron lévős történetnek is.
Este nehezen és későn -8 órakor, mert nálam az már hű de későn van - alszik el, ezzel szemben fél 7-kor kijelenti, hogy "mehetünk füjödni mejt ámos vagyok", majd fürdés, öltözés, kakaó után jön még egy órás kínlódás "pisinessz, kakinessz" felkiáltásokkal és a minden este elkövetett eszmefuttatásokkal "akkó most jegge van vagy este van?", hiszen a bukóablakra a sötétítőt annyira szarul csinálták meg annak idején, hogy még árnyékolásra sem lehet használni, úgyhogy jön újra az ablakon kívülre 'plédrakós' megoldás. Napközben full világosban elalszik, nincs vele gond, de ha este, akkor sötét.

Vasárnap 11-kor megebédeztünk, mert az álomtündér Dorka "szempinája" körül már szorgosan repkedett.
Megette utolsó cseppig a húslevest, utolsó falatig a sült krumplit és a husit, majd közölte: "na anutám most az eccer jót főztél, üdes vagy, szejetlek!" - azt hittem, lehidalok. Ezt én szoktam mondani anyámnak poénból, de mindig csak olyankor, amikor többen vagyunk és hozzáteszem mindig, hogy biztos csak azért főzött, hogy mások előtt felvágjon, mert egyébként száraz kenyéren és zsíron tart minket a húgommal együtt. Erre persze Sacc mindig rákontráz, hogy ne legyek már paraszt, azért mondjam el, hogy karácsonykor van még "hajma" is a zsíros kenyéren, az az ünnepi ebéd. :) 
A fagyi visszanyal alapon soha többet nem sütöm el a poént és Saccot is megkérem, hogy kussoljon. 
Délután elmentünk sétálni a fagyikúra jegyében. Édes volt, okosan közlekedett busszal, lábat lógattunk a Rába parton, két copffal tényleg kis angyalnak nézett ki. Mindketten csinibe öltöztünk, mert a "vájosba fadizni csak csinibe ude anya?" 
... 
Erre az előbb még angyali ded hirtelen a betonra veti magát, mikor az anyja közli vele 7-kor, hogy ideje hazaindulni. Démonian hörög, majd mikor látja, hogy ezzel semmit sem ért még el, drámai zokogásban tör ki.
Az anyja, akinek ekkorra nagyjából már minden mindegy, egykedvűen leül a járdaszegélyre. Milyen jó, hogy csiniben indult el otthonról, gondolja. Így ugyan minimum egy idős hölgy biztosan a lába elé dob majd pár forintot, mert nem észleli, hogy a csinibe öltözött asszonykától pár méterre éppen az Óment forgatják és a főszereplő megszállottként harapdálja a gyéren növő fűcsomókat.
Az anya elszívja a jól megérdemelt cigarettáját - végre nyugi van 5 percig, amíg a hiszti tart - a padkán az autósok legnagyobb örömére 18 centis tűsarkúban, mini szoknyában ezzel kisebb fennakadást okozva. 
Nagy trükk: így nem a hülye gyereket nézik, hanem a csini nőt, hiszen a félőrült muszáj dzsekis tuti nem a ő gyereke.
Egyszer csak az anya háta mögött sírástól kivörösödött, vérben forgó szemmel és habzó pofával megjelenik AlienDorka, aki hüppögve a taknyát a csinibe felöltözött anya fekete ruhájába törli,  majd közli cérnavékony hangon: "ana meddondoltam, sajnálom, többet nem csinálok ilyet! Ne hajaduggy"
Hát megvolt ez is. Elmagyaráztam neki nagyobb renoválás után, hogy ez így nem oké, ilyet a buta gyerekek csinálnak. Szégyellje magát. Amennyiben még sétálni szeretett volna, akkor mondja azt, megbeszéljük, hogy még 10 percet bóklászunk - ennyi lett volna a buszmegálló - és utána hazaindulunk, így mindkettőnknek az igényei kielégülnek.
Talán megértette. Tisztában vagyok vele, hogy még lesznek ilyenek, sőt még sokkal rosszabbak is, de igyekszem korlátok között tartani ezt a dúvadot. Egyébként ez a jelenet 2 perc alatt lejátszódott ... még a cigim sem tudtam elszívni, a totális fáradtságnak tudom be a dolgot és a böszmeségnek. 
Nagyon keveset aludt hétvégén és ez szerdára csúcsosodott ki. Minden nap elmondta Ilka néni, hogy Dorkát úgy kellett kelteni a délutáni alvásból, amitől nagyon bolond volt. Amikor hazaértünk a bölcsiből hozta a pici "tatajóját", cirógatta magát. Mondtam neki, hogy menjünk le játszani, erre az volt a válasz, hogy ő aztán biztosan nem megy sehova sem, aludni akar és így hol a földön fekve Pogány Judit mondókáit hallgatta, hogy az ágyon fekve húzta ki a délutánt fél 7-ig, amikor is közölte, hogy mehetünk fürödni ... aztán jött a fent írt kínlódás az este van reggel van dolgon.
Szerdán fél 4-kor értünk haza. Negyed órát voltunk otthon kábé, siettünk Áron névnapjára. A 15 perc alatt 2-szer akkorát csulázott a parkettára, hogy beígértem neki egy szájba verést. Soha nem ütöttem volna meg a fején - gondoltam - vagy bárhol máshol a kezén kívül, mert ez az elvem, de amikor megláttam, hogy köpköd, legszívesebben kihúzkodtam volna a nyelvét. A leges-leggusztustalanabb dolognak tartom a köpködést!!! Volt, amikor feltöröltettem a buszmegállóban dohányzó sutyerákokkal a saját nyálukat. Egyszerűen herótom van tőle és undorodom tőle ... belelépni ... na hagyjuk is.
Rászóltam kétszer, elmagyaráztam neki mennyire undorító viselkedés ez. Majd épp harmadjára köpött volna, amikor megcsörrent a telefonom, Krisz volt az, tisztában van vele ő is, mennyire ráz a hideg ilyenkor, átvette Dorka a telefont, majd megkapta apától is a leosztást, aminek szintén egy "nadon sajnálom" lett a és egy angyal Dorka lett a vége. Örültem neki, hogy apa leteremtette, mert én a harmadik köpés után pofán töröltem volna. Illetve nem baj az, ha csak én baszogatom, mástól is apjától, így nem csak én leszek a szaralak. :)
Áron névnapi bulija végén nagyon álmos volt, hazaérve bebólintott a fürdőkádba, kakaó nélkül aludt el és reggelre bepisilt, annyira mélyen aludt. Tegnap már volt ereje lemenni a játszótérre, nagyon édesen homokozott:
persze fél 7-kor már alig bírt menni.
Tegnap egyébként valahol nagyon megüthette a térdét, mert nem tudott futni, jobban mondva nekiindult, de összecsuklott. Este átmasszíroztam, bekentem a csodakrémmel, ha ma is gond lesz, elviszem dokihoz. Az a baj, hogy pont azt a térdét fájlalja, amelyik kattogni szokott neki és olykor kiugrik, amit vissza rakok, nem gond, de hosszú távon ez nem. 
Illik megemlíteni azt is, hogy tegnap Dorka kettő és fél éves lett, nekünk meg ma van a 6. házassági évfordulónk.
Emellett ma este 2,5 év után először a győri nagypapa fogja lerakni aludni otthon, nálunk, mert anya színházba megy az Úri murira. jobb később, mint soha - mármint jegyet kapni természetesen ;-) -

2014. április 2., szerda

Pár kép, csak úgy össze-vissza

 Fagyizóba indulás előtti tánc :)
video


 
Mivel folyamatosan köhögött és taknya-nyála egybefolyt, nem volt jobb ötletem a fagyi-kúránál. Bevált. Minden nap fagyit eszünk. Azóta nem köhög és ritkán kell orrot fújni.

Láblógatás a Rába parton

Dorka kézjegy, ami jó ötletet adott egy kis húsvéti erdőképhez :)
Tavaszi repertoár egy tizede. Dorka a cipősszekrényben 2 polcot foglal el. Hozzáteszem nem véletlenül. Kapott millió cipőt, amikek az eleje kivétel nélkül levásott a motorozás okán. Rájöttem, hogy gagyit tök felesleges venni, mert 2 gagyi árából van egy normális, aminek bőr az eleje, így koptathatja, nem fog levásni.
Egy nap/cipő.
Így indult a múlt hónapunk.
Aztán vittünk a bölcsibe egy kinti cipőt is a benti mellé. Emellett megyünk egy harmadikba, hiszen mégsem vihetem buszon "csúnya cipőben, csini juhával!" Most már nagy nehezen átálltak arra a bölcsis nénik, hogy az ütött-kopott a játszós, kinti lábbeli, nem a még ép, szekrénybe rakott, hiszen abba csak megyünk-jövünk.
Dorka vacsija

Ezt muszáj volt ... Facere nem akartam kirakni. Stokedli, Dorka, szűkítő nélkül mindig, egyedül.
Csak a villanyt kell felkapcsolni neki. Hozzáteszem: lábtartó hiányában felmászik egyedül, hogy hogyan,. ne kérdezzétek, mert még nem láttam sosem :).