Összes oldalmegjelenítés

2014. május 30., péntek

Dorka

Ciki, hogy róla és neki szól a blog, de ezer éve nem írtam magáról a főszereplőről csak úgy, csak róla. 
Mit is írhatnék? Szép, okos, ügyes, rossz, magabiztos, nagyszájú, ám alvásnál szopizós hangos kiadó - ezt nem tudom jobban leírni, nem szop konkrétan sem ujjat sem semmit, mégis jár a szája -, "kis ölembe" ülős gyönyörűséges, több, mint két és fél éves "nagykislány".
Aki abszolút tudja mit szabad és mit nem, mégis dacol és direkt azt teszi, ha bónája van, amit nem szabad. Abszolút feszegeti a határokat, miközben nézi az arcom, várja a reakciót és mihelyst azt mondom, hogy "most nagyon haragszom rád, butaságot csináltál", egyből bújik hozzám, ölelget, cirógat, puszilgat. Ami igen, az elején nagyon tetszett és fürdőztem a szeretetében, de rájöttem, hogy ebben aztán semmi következetesség nincs így.
Lássuk a paramétereket:
16 kiló, 103 cm. 25-26-os cipőket hord, ruha mérete nem tudom mekkora, általában 4 évesekre valót szoktam venni neki. Pelenkát ezer éve nem hord.
Iszonyatosan izzadós, patakokban ömlik róla az izzadtság, emellett a lábszaga valami eszméletlen... Hiába a bőr talpbetét, azt hiszem szagtalanító is kell mellé. Észrevette már ő is és ilyenkor mindig rákérdez, hogy "kinek büdi a lába?"
Nagyon - túlságosan is - nyitott kislány. Egy időben megtartotta a tisztes távolságot az idegenekkel, de aki nem volt szimpatikus neki, azzal nem állt szóba. Most mindenkivel szóba áll, sőt, leszólítja az embereket az utcán. Tegnap egy nagyon részeg ember vitt nylon táskába még több piát. Dorka odament hozzá - fonetikusság nélkül - és a következő párbeszédet hallgattuk végig barátnőmmel:
"Te bácsi! mit csinálsz?"
"Megyek haza!"
"Neeeeem-neeeeem! Te iszol! Pálinkát igaz?"
"Ja!"
"Ide figyelj te bácsi! Büdi is vagy, koszos is, ha hazamész, az anyukád jól elveri a fenekedet, ilyet nem szabad!"
"Hö?"
Ehhez nincs is mit hozzáfűzni.
A hisztik mintha ritkulnának ... na, most ezt leírtam, ma este tuti újra forgatják Alient. Én is jobban odafigyelek arra, hogy előre elmondjak neki mindent. Mindig 2-szer szólok hazaindulás előtt, hogy 10 perc és indulunk; a másodiknál tényleg indulunk. Tudja most már, hogy bármi lehet, akkor is megyünk.
Ha mégis előfordul -2-szer volt eddig - hogy szarik rá, jön a bűvös mondat: "Ki lesz az első az ajtóig?" Szerencsére olyan erős benne a versenyszellem, hogy ilyenkor csak egy gyors puszi-pá-ra van ideje és rohan az ajtóhoz, hogy természetesen ő legyen az első.
Utálja, ha a meztelen hátához ér a haja és a fésülködéssel is hadilábon áll. Csak gyorsan lehet fésülni, gyorsan felkötni és gyorsan mindent ... emellett már ő is tud "hajat ápolni", "hiszen a hajunkat ápolni kell", APG-ben van benn, ami azt takarja, hogy úgy belecsavarja a haját a fésűbe, hogy alig lehet kibogozni. Egyedül fürdik szivaccsal, miközben mutatja és mondja a testrészeit. Az álla és a válla között mindig vacilál és rosszul mutatja 99%-ban. Mindig megnézi milyen meleg a víz, a végén mindig szed habot a kezére, amivel szakállat csinál magának és eltapsolja a habot, majd le is törölgeti. A kádunk mindig csillog. Előszeretettel sikálja a fürdőszivaccsal végig minden este.
Tudja hol a vegyszer, hogy nem szabad hozzányúlni, tudja, hogy tiltólistás a "vektor", ami nála a konnektort jelenti. A wc-re egyedül ül fel és száll le, már a hokedlit sem használja. Egyedül pisil-kakil, egyedül törli meg magát.
Amikor mensizek és tampont cserélek, elhűlve nézi és megjegyzi, hogy "nem fáj, hogy a fenekedbe dugod a tölcsért?" - 
Reggel, amikor felkel, hozza a "pici tatajóját" és az előkét, ezzel a kakaót kérve, amit bár a "kis ölemben", de egyedül iszik meg. Bölcsibe mindig visz magával valakit. Ma reggel épp tigrissel birkózott volna meg, de nem engedtem meg neki, mert másfélszer akkora, mint maga a gyerek.
Az elmúlt egy hónapban -1-2 alkalmat leszámítva szoknyában volt hajlandó menni bárhova. Ha a "vájosba medünk fagyizni", akkor csak és kizárólag "pöjgős szoknya és topogós cipő" játszik.
A bölcsiben már nem ő a renitens verekedős, sőt elmúlt nála szerencsére. Az új gyerekek beszoktatásánál segít, szeretettel fogad mindenkit és Dorkát is szeretik. Jó evő, minden foglalkozáson részt vesz. Nagyon szeret festeni, rajzolni, vonalon belül dolgozik, kivehető formákat rajzol. A héten adtam már a kezébe a villa mellé kést is, azt hittem béna lesz, de tök ügyesen próbálkozik a késsel-villával evéssel. Mindent megeszik változatlanul. Délután simán letol bölcsis uzsonna után 70 dkg epret egy ült helyében cukorral. Édesszájú, de ezt kordában tartom nála. minden este krémtúróval zárjuk a napot, majd fürdés és kakaó. utóbbiból 7 decit iszik meg/nap. Szereti a szendvicseket és sokszor készítek neki valamilyen figurás ételt.
Hétvégén együtt sütünk-főzünk.
Azt már le sem írom mennyi mondókát, verset tud, viszont ami újdonság, hogy mesél. APG-t kívülről, szóról szóra. Az összes címét ismeri 2 könyv híján megvan mind. Emellett mese főcímdalokat énekel. Kedvence a Connie, a tehénkemesék és a "plük-plük-plük Nodi". Imád táncolni, olyan mint mi az apjával, bárhol táncra perdül, szégyenérzete abszolút nincs és persze a produkció végén meghajol és ha nem tapsolsz, akkor követeli az elismerést. Elmondja mesék végén annak tartalmát, helyesen, a lényeget kiragadva, de sokszor dadog, mert előrébb jár a gondolata, mint ahogy ki tudná mondani azt. Egyszer Dórival beszélgettünk arról, hogy vajon értik-e a mesét vagy mi járhat a fejükben, amikor nézik. Jelentem: tökéletesen értik!
Sokat tisztult a beszéde. Rengeteget logopédiázok vele, a jobb-bal irányt 99%-ban eltalálja, azért nem mondom, hogy tudja.
Színeket ismeri - ezt úgy mondták, ugye én nem látom nagyon őket -, mindet, nekem tanítja folyton.
10-ig biztosan, inkább 15-ig számol, 20-ig csak akkor és nagyon lassan, ha az összes ujja elöl van - értsd: láb és kéz -.
Amikor telefonál, bemutatkozik: "Halló, én vagyok az Ebbi Dojka!"
Tudja, hol lakik, hány éves, hogy anyát, apát hogy hívják, hol laknak a nagyszülők, mi a nevük és a szülők testvérei névvel együtt, ki mivel foglalkozik és mivel jár haza (húgom busszal, Bogi vonattal Budapestre). Baromi fontosnak tartottam, az elejétől kezdve mondogatom neki, reméljük nem lesz szükség arra, hogy egyszer nélkülünk kell válaszolnia ezekre a kérdésekre, mert akkor baj van.
Abszolút önálló véleménnyel bír mindenről és nagyon nehéz meggyőzni, ha nincs igaza. Eljött a "De miért?" korszak. Utálom ... a legapróbb legrészletesebb mélységekig képes belemenni a dolgokba. Egy olyan egyszerű mondatot képes fél órán keresztül vesézni, hogy "Sanyi papa dolgozik." "De miért?" "Hogy legyen pénze és jól éljenek." "De miért?" "Hogy Rozi mamának vegyen szép ruhát." "De miért?" "Hogy tetsszen Sanyi papának." "De miért?"  stb ...
Képesek vagyunk elmenni az esik az esőből a földigilisztákon keresztül a humuszos talajon át a Balatonig. És a "De miért?" mindig ott van. Iszonyatosan fárasztó.
A másik hülyesége, amitől frászt kapok, az a "csak". "Dorka edd meg a vacsorádat, mert kihűl!" "Csak" megnézem a tökömtudja mit, csak elrakom a mittoménmit, csak ... csak ... csak.  Ez mindennapos, bármilyen helyzetben előforduló dolog.
Egyébként nagyon büszke vagyok rá! Mindenre van válasza élből.
Olyan nagyon bújós lett, szeretget, simogat, puszilgat.
Vasárnap reggel bejött, éreztem, hogy mellettem ül, nekem még csukva volt a szemem, majd megsimogatta az arcom és azt mondta "SZÉPSÉGEM!" - azt hittem elolvadok.
Persze emellett megkapom sokszor, hogy "vajas kenyér" is vagyok és nyalogat, amit a leges-legjobban utálok. NYÁL! Fúj! Mondja azt is, hogy "rosszaság" vagyok.
Egyedül öltözik és vetkőzik. A zipzárral némi nemű gondjai akadnak. Most tanuljuk a masnit kötni, bár neki csak tépőzáras cipői vannak. Egyébként szeret kreatívkodni.
Sokszor olyan dolgokra hívja fel a figyelmem, amikre álmomban nem gondolnék. Szombaton Katinál volt csavargós napot tartani, én így elhajlási engedélyt kaptam, persze naná! Kifestettem magam, hajamat kiegyenesítettem stb ... mikor hazaért a sminket és a hajat látva felháborodott, hogy én biztos apával találkoztam és milyen görény vagyok, hogy őt nem vittem magammal. Emellett Istin kívül a pasikat nem tűri meg mellettem (mondjuk ő meg Judittal van, de Isti is bármikor bármennyit vigyáz rá, nyugodt szívvel hagyom rá). Egyébként nem foglalkozom a féltékenységével. elmondtam neki, hogy ebből az egyből nem engedek. Többségében pasi barátaim vannak, ha nem tetszik, hogy átjönnek, be lehet vonulni a szobába egyedül, de lehet kint is jól érezni magát, hiszen mindegyik foglalkozik vele a beszélgetések alatt.
Alvajáró - én ezt alva tevékenykedőnek hívom -egyértelműen. Alszik, felkel az ágyból, pici takarója a szokásos módon a kezében, megáll a szőnyegen, csukott szemmel, nekiáll magyarázni és épp kioszt valakit nagy sebbel-lobbal és leül. Aztán volt olyan is, hogy beköszönt, szia anya, elmegyek busszal ... és elindult, de nem tudott a bejárati ajtón kimenni, így lefeküdt elé és aludt tovább fekve. Sokszor szedem össze a nappaliban reggel, vagy a konyhában. MINDVÉGIG ALSZIK! A fürdő ajtót már zárom, a bejárati ajtót éjjel 5-ször megnézem, nehogy egyszer lelépjen.
A négykerekű biciklit tekeri, futóbicajjal hasít, mint a villám. Motort már nagyon ritkán használunk. Egyedül akar mindent csinálni. Nagyon önálló. Hazaérünk, automatikusan ül le a konyhába a szőnyegre, leveszi a cipőjét, megfogja összeillesztve őket és berakja a helyére, leveszi a kabátját, majd megy kezet mosni. Sapkát utálja, nem hord.
A pékségben egyedül bemegy, köszön hangosan, eddig sziázott, egy ideje jó napot kívánokkal üdvözöl és úgy nevet, mintha valami vicceset mondott volna, majd kér, amit kell vagy amit mondok neki, belerakják a táskájába, mindig annyi pénzt adok neki, ami épp szükséges, kijön, köszön és mondja, hogy "ügyes voltam!"
Szeret viccelni és érti is a viccet. Iszonyatosan meg lehet ijeszteni :) Gyakorlatilag a térdemig felugrik helyből, amikor bújócskázunk - már érti a lényegét -, és megtalálom, nesztelenül megyek felé, majd megijesztem, akkorát sikít és nevet ilyenkor :) Imád ugróiskolázni. Szereti, ha mesélek: APG fan a csajom. Szeret kint lenni a levegőn, játszira ritkán jutunk el, de hát nekünk ott van a hátsó udvar, oda Maját is le tudom vinni és van vagy 5 gyerek általában hátul.
Félt a boszorkánytól egy darabig - bölcsis hozadék -. Persze ha "Laula" szoknyába megy lakkcipőbe, akkor neki is abba kell menni. Ők a legjobb barátnők és a vezéregyéniségek.
Nem szereti a bogarakat, addig hajtja őket Majával együtt, amíg ki nem repül, zavarja a komfortzónáját.
Egyedül le tudom vinni reggel Maját, addig ő fent marad a lakásban. Ilyenkor minden ajtó zárva, csak a nappaliban lehet, mesét néz vagy olvas.
Imádom hallgatni, ahogy magyaráz, imádom, ahogy mesél, ahogy beszélgetünk, ahogy hozzámér, ahogy bemutatja egy napját részletesen, ahogy az apjáról beszél, azt a szeretet, amit sugároz felé.
Ez a mi Dorkánk ... minimális ismertetője.


2014. május 28., szerda

2014 Gyereknap

Radón voltunk, majdnem rossz volt, de a koncert (nem tudom kik énekeltek, de Dorkát magával ragadta) megmentette a gyereknapot. Ha Dorka olyan 7-8 éves lett volna, nagyon élvezte volna a helyszíneket, a játékokat és a pontgyűjtést, ő még pici volt hozzá. Hátramentünk a sziget végébe és a koncertet ropta végig a csajom. Minden szám végén a közönség megtapsolta a zenekart. Dorka a tapsot magáénak tudta be és földig hajolt minden üdvrivalgásnál, megköszönve ezzel az elismerést :) 
Édesem komolyan azt hitte neki tapsol mindenki. 
Ettünk "józsaszín" fagyit, kapott a bohócoktól 500,- Ft-ért zsiráfnak álcázott hosszú valamit lufit és kapott egy póniparipát - lufi -, aki a "józsabibbó" - rózsabimbó- nevet kapta.
Hazafele kapkodni kellett a lábunkat; hatalmas dörgéssel, villámlással jelezte az ég, hogy számunkra mára vége a dalnak.



2014. május 26., hétfő

Hazaérkezés a kórházból

Szombaton az esti nővérkétől ( akit egyébként éjszakai pillangónak is hívhatnék ) megkérdeztem, hogy mikor szokott vizit lenni vasárnap?
Majd olyan lekezelő hangnemben, hogy majdnem leestem az ágyról közli kurtán, hogy valamikor vasárnap - ezt mindenféle kötőszóval, morgással és extrákkal kiegészítve, mit gondolok én, talán hozzánk majd külön bejönnek, meg mennyit dolgozik ő milyen szar neki, mit kérdezgetek én egyáltalán?!
Feltápászkodtam az ágyról - baromira görcsölt a hasam -, odaálltam elé és elmondtam neki totál nyugodt hangon, a szemébe mosolyogva: nagyon tisztelettudónak nevelt az anyám, de le tudok menni a ő szintjére is. Ha még egyszer a gyerekem előtt ilyen hangnemet meg mer engedni magának velem szemben, kitépem a nyelvét és azzal verem agyon. Teljesen normálisan kérdeztem, hogy mikorra várható a hazamenetel, mert beteg az egész család és keresnem kell valakit, aki haza mer szállítani minket, ismerve a fertőző képességünket, nincs mellettem konkrétan a párom, akinek füttyentek és beugrik. Ha nem tud normálisan beszélni a szex hiány miatt - mert látom az van - úgy megdugatom, hogy arról kódul, emellett panaszt teszek és úgy picsán rúgom, hogy elkapja a napot. 
A szobatársunk annyira hangosan röhögött, hogy csattogott az ágy alatta, a nővérke pillanatok alatt elnézést kért és kirohant a szobából, majd vasárnap reggel fél 9-kor jött a doktor nővel vizitelni - a szemembe sem mert nézni -.
Már szombaton este összepakoltam, ha nem engednek ki, saját felelősségre hazamentünk volna. Dorka kezéből kivették a branült, ekkor már teljes harci díszben álltunk, menni akartunk nagyon haza. Apósom jött értünk, aki már kicsivel jobban volt, de ő volt az egyetlen, aki bevállalt minket a gyerekkel.
Fél 10-re értünk haza.
Kinyitottam a lakásajtót ... tömény hányásszagban pácolódott 4 napos lakás, redőnyök tökig lehúzva, ablakok bezárva, befülledt 4 napos ... hagyjuk is! (senkinek sem jutott eszébe csak felmosni sem a győri delegáció közül)
Mindenesetre én annyira örültem, hogy még egy ilyen látványra is félig könnyes szemmel annyit bírtam kinyögni, hogy "végre itthon!"
Le akartam ülni pihenni egy kicsit, mert még mindig a fenekem pisiltem, baromira görcsölt a hasam és égett a gyomrom, le voltam amortizálva.
Így mégsem maradhatott ... nekiálltam, lehuzatoltam mindent, ágyneműket, a takarókat, a plédeket, ezeket bedobtam a mosógépbe a díszpárnákkal, huzatokkal együtt. Kipucoltam a szőnyeget, elmosogattam, kifertőtlenítettem az egész lakást Hypó, Cif és Domestos szagban úsztunk. Közben leraktam Dorkát aludni, amikor kijöttem a szobájából, akkor láttam a napfényben, hogy minden bútorunk hányásfröccsös, úgyhogy nekiugrottam a megszáradt cuccot letakarítani mindenhonnan, majd egy lightos kaját összedobtam. 
10-kor indítottam el az első mosást, fél 9-kor - este - raktam be az utolsót. Közben a telefonom folyamatosan csengett, hogy mi van velünk, mindenki segíteni akart, de hogy????!!!! Nyilván nem engedtem senkit sem a közelünkben. Dühös voltam, hogy a fenébe ne lettem volna az, hogy mindent egyedül ... fáradt voltam; a kórházban egy kezemen meg tudom számolni az 5 nap/alvási órámat és nagyon szarul voltam. Erre rátett még egy lapáttal, hogy délutáni alvás után Dorka nagyon nyűgösen kelt. Hiába kértem, hogy csak 10 percre had üljek le, anya szarul van, nem akarok olvasni folyamatosan, nem akarom, hogy a hátamon lovagoljon és a nyakamba ugráljon, nem mehetünk ma ki, a szekrényre pláne nem mászunk fel, nem dobáljuk a játékot, eszünk szépen stb ... Fel voltam puffadva, akkora hasam volt, mint terhesen félidősen, annyira durván fájt ...
Ez a kép asszem mindent elmond ...
A két nagy beteg

Dorka gyógyítja Maját: "Maja ez egy etikuss kessz. Egy dijaetikuss kessz. Ha ezt megeszed, nem fogsz hányni!" - és tömi a kutya szájába a keksznek álcázott hajgumit.
Dorka csak tolta a hülyeségét folyamatosan. Egyre jobban az volt az érzésem, hogy minél jobban érzi rajtam a gyengeséget, annál nagyobb gyökér velem szemben. Kivolt Dorka is nagyon, én is. Este már sírt mindenen, fürdés közben olyan hisztit levert, hogy kivettem a vízből, nem játszhatott és nem szedhetett habot magának, majd pizsit kapott nagy harcok árán és bezártam a szobájába ott őrjöngjön. Észbe kapott már akkor, amikor kattant a zár és egyből elkezdett lehiggadni, kiabálta, hogy "már nem vagyok buta anya, dele be, picit majaggy itt!" Addig elszívtam nyugiba az esti cigim, mire benyitottam ült az ágyán, Anna, Peti, Gergő könyvet lapozgatott, ugyanis ezt kapta a kórházi napok megpróbáltatásai után. Leültem az ágy szélére, belekucorodott a "kis ölembe" - ő így hívja -, majd mondta, hogy "anya sanálom, de miééé hisztiztem?" 
"Nem tudom drágám, de vége a napnak és holnap már új hét kezdődik. Felejtsük el, ami mögöttünk van."
Ülve bealudtunk mindketten percek alatt.
Másnap napsütésre ébredtünk, elmentünk boltba, mert kiürültünk, illetve a szerdán vásárolt pékáru állagát hadd ne ecseteljem. Aztán elmentünk gyógyszertárba Normaflore-t vásárolni, ebédet főztem, meséltünk, én is mintha kicsit jobban éreztem volna magam, aztán kedden játszira mentünk, ahol Dorka megjegyezte, hogy "itt máj hisztiztem eccer!" Igen, az ominózus játszi, ahova megígértem soha többet nem megyek ... mégis kimentünk, gondoltam hétköznap, délelőtt, csak nincs kint senki ... de volt ... kábé ugyanazok. :)
Most Dorka nagyon okos-ügyes volt. Megbeszéltük előre, hogy mennyit maradunk. Fél 10-től Fél 12-ig kint voltunk, Dorkának csillogott a szeme az örömtől, felszabadultan játszott. Jó kedvű volt, vidám.
Szerdán már vihettem volna bölcsibe, de nem ment Dorka, csak ma. A gondozónőkkel akartam beszélni a történtekről, de természetesen senki sem volt jelen.
Nagy nyomozás után kiderült, hogy valószínűsíthető kalici vírus volt a ludas mindkettőnknél. A kórházba utánunk beérkező beteg gyerekek mindegyikénél ezt a vírust mutatták ki. 
Miután én vertem a tam-tamot, hogy miért nem nézték meg Dorka első székletéből a többi lehetséges kórokozót, az utánunk következőknél néztek mást is már  Rotán kívül.
Kalicit jelzett vissza a labor és a gyerekorvosunk is.
Ehhez az kellett, hogy napokon keresztül zaklassam felváltva a kórház-gyerekorvos-labor hármast.
Annyira felháborító, hogy a vizsgálat drágaságára hivatkozva mossák kezeiket és nekem kell kutakodnom azon okból, hogy mégis mi volt a baj?????????
Erre csak annyit mondtam a laborosnak, ha szólnak, hogy nézd, te ökör, mi csak Rotára tesztelünk, mert ennyi az állami finansz, de van lehetőség teljes körre, ha kiperkálod! Nyilván kifizetem, bármibe kerül.
Nagyon jó volt hazaérkezni, de betegen, gyerekkel, totál egyedül ... ezt senkinek sem kívánom. 
Szerdán bejöttem a munkahelyemre 8 órát dolgozni, csak hogy pihenni tudjak. Ugye értitek??? 
Hoztam magammal Dorkát, majd jött csütörtökön és pénteken is. 
Az én gyomrom péntekre jött helyre, pénteken tudtam először édességet enni például. 
Sokkal gyorsabban fel tudtam volna épülni, ha tudtam volna pihenni ...
Diétázni kellett volna még 6 napig, amire Dorka azt mondta, hogy "te anya! engem te dijekt éheztecc! Szejinted naaaagy a seggem vagy a pocatom?"
A kórházban a dokinő azt mondta, hogy Dorkának még legalább 6 napig nem szabad tejet innia, mire a csajom csuklóból rávágta: "Sajnálom dottoj néni! Én azt nem bíjom ki! Te eeeeképzeeeni nem tudod mennyi tejecskét iszom meg apával!"
Bejön a vizit apparátus. Doktor néni rámutat Csengére: "Te vagy a Dorka ugye?"
Dorka:"Ide figyejjjjjj dottoj néni! Én vagyok a Dóka, te nem látod???" 
Túléltük, jól vagyunk.

2014. május 23., péntek

Kórházi napok

2014.05.15-18 (csütörtök estétől vasárnap délelőttig)
Csütörtök délután fél 4: hazaérünk a bölcsiből, útközben jókedvű, otthon aranyosan eljátszik.
SEMMI baja nem volt!
Fél 5-kor Dorka beszél az apjával telefonon, közli vele, hogy "apa, nadon fáj a pocatom!" és sugárba hányt a nappaliban (ágy, szőnyeg, asztal, tv állvány kb. 5 méteres kör).
Innen indult az őrület. Dorka annyiszor hányt, hogy megtanult vödörbe okádni nagyon gyorsan, közben ágyneműt cseréltem, törölközőket és még sorolhatnám.
37-szer hányt fél 10-ig, amikor is felhívtam az ügyeletet, hogy szerintem baj van.
Először nem akarták elhinni, hogy ennyiszer hányt. Kérdeztem, hogy "maga szerint csak brahiból, poénból telefonáltam be este, mert nincs jobb dolgom?" Miközben bizonygattam az igazam - pá perc - Dorka 3-szor hányt, ekkor már álmában, jobban mondva 6-kor beájult a Daedalonetta kúptól, viszont folyamatosan jött belőle a hányadék. Ezt természetesen végighallgatta az ügyeletes doki és mondta, hogy most már elhiszi, azonnal menjek be vele az ügyeletre.
(A Daedalonetta kúpról csak egy rövid szösszenet: megkérdeztem az ügyeletes dokit, hogy miért ezt a szart adják a hányásra? A válasza az volt, mert ez való rá. Kérdeztem, hogy ez a gyógyszer milyen hányásra is jó?????? Mert szerintem utazásos betegségre, ha bárki megnézi a tájékoztatót, vastag betűvel ki van emelve!!!)
Attól féltem, hogy Dorka belefullad a saját hányásába. A fejét a kimerültségtől már nem bírta emelni, amikor tartottam neki a vödört, belefejelt, úgyhogy egy kézzel tartottam a 16 kilós magatehetetlen gyereket, a másikkal a vödröt, miközben Maját is próbáltam összekaparni, mert rohamot kapott, amikor látta, hogy Dorka nagyon rosszul van. Mikor Maja észbe kapott, rárakta a mancsát Dorka fejére és nem tágított mellőle. Ez nagyon édes-tündér, csak az volt a baj, hogy amikor Dorka fejét kaptam volna fel egy-egy hányásindulásnál, Maja tolta vissza a mancsával :)
Mikor már a totális kimerültségnél tartott Dorka megérkezett apósom, még 2-szer összehányta a lakást, de igazából szartam már bele, nem takarítottam, ahogy voltunk, úgy mentünk.
Fél 11-kor kerültünk sorra. Beérve hányt, a váróban hányt, a vizsgálóban hányt. Volt nálam egy textilpelus és egy táska, ebbe sikerült minden alkalommal, majd kaptunk egy tálat, ami nagyban megkönnyítette az életünket. A tálhoz járt egy branül, sok-sok kedves, bátorító szó, emberségesség, odafigyelés, leli ismeretesség, gyerekközpontúság és egy ágy a csecsemő - fertőző osztályon.
Totál elszeparáltság, szó szerint elzárva, 0-24-ben egy szobában eleinte ketten, aminek én sokkal jobban örültem, mint amikor már 4-en voltunk.
Ennél szörnyűbb látványt egy anya elképzelni nem tud ...
Dorka kiszáradt, 2 infúzió folyt le neki 1 nap alatt. Otthon esélyem sem volt itatni, pedig vizet forraltam, majd azt lehűtöttem jéghidegre, azzal akartam itatni, hiszen a hideg víz csillapítja a hányingert.
Reggel 5-kor keltünk. Én egy percet sem aludtam, az infúziós madzagot féltettem, nehogy Dorka kirántsa a branülből, közben Dorka hányt, de szerencsére 3 óra után abbamaradt.
Ébredés után



Csengével a szintén zenésszel





A napok így utólag gyorsan elmentek, amikor benne voltunk, minden egyes óra kínkeservesnek tűnt.
Amíg nem kaptunk szobatársat, addig Dorka visszaállt a napi 2 alvásra, délelőtt és délután is aludt 2 órát, aztán megérkezett hozzánk Csenge eüs anyukájával.
Innentől sokszor őrületben, sokszor sértődésben, sokszor sírásban, féltékenységben, irigykedésben teltek az órák.
Mi anyukák elbeszélgettünk - Csengeanyu beszélt - mindig valahogy volt mit.
Akkor aludtunk, amikor ők úgy gondolták, de igazából amennyi segítséget kaptunk tőlük, egy szavam sem lehetett. Engem nagyon zavart az állandó laptop mese. Folyamatosan ment valami Walt Disney-s mese, herótom volt már a Hófehérkétől illetve Bogyó és Babócától.
Dorka totál agresszív lett a folyamatos laptop bámulástól, mert persze, hogy bámulta, amikor kirángattam előle, olyan hisztit  levert, hogy csap alá kellett raknom. Kurvára nem tetszett.
Kikészült a nem alvástól, a laptop bambulástól, a bezártságtól, a betegségtől és én is türelmetlen voltam. Haza akartam menni szombaton reggel, mert azt láttam, hogy semmit sem csinálnak, még egy gyógyszert sem kell adni Dorkának, láztalan, eleven, napi 1,5 liter folyadékot megivott és azt a 10 szem háztartási kekszet/nap, amit kapott tudom én is produkálni otthon. Igaz, branült nehezen szereztem volna be, de megoldottam volna, ha nagyon muszáj. Nem utolsó sorban nem tudták megmondani miért tartják bent a gyereke????!!!! Nem Rota! Na bumm! Akkor mi? Ha nem az, akkor miért vagyunk elkülönítőben és miért nem mehet ki a gyerek játszani?
Vicc, hogy egyetlen gyerek sem játszott kint a játékokkal, nyilván sokkal könnyebb így, mintha folyton pakolni kéne.
Kértünk színes ceruzákat, papírt, kaptunk kettő tollat és 5 papírt. Mesekönyvet Csengééktől kaptunk.
Hazamehettem volna magamnak és Dorkának cuccokért, de ki az, aki ilyen helyzetben ott hagyja a gyerekét.
Én ellátást nem kértem. Dorka kajáját inkább hagyjuk, még szerencse, hogy nem volt éhes. Apósom hozott be első nap reggelit, vacsit, bugyit, zoknit nekem, mert magamnak a nagy sietségben semmit sem pakoltam; aztán lebetegedett a papa, majd anyósom is offolta magát és szombatra én is szarul lettem. A fenekemen megtanultam pisilni ... annyira durván fájt a gyomrom, égett, hányingerem volt, kiszáradt, égett a szám, az ízületeim annyira fájtak, hogy azt hittem megőrülök. Dorka ezzel párhuzamosabban egyre jobban lett.
A kórterem egyébként über tiszta, szép, igényes, hozzátartozó külön wc-vel, fürdővel.
Ami nem tetszett: Csengenyunak át kellett menni az osztályára lopni fertőtlenítőket, a biliből - mivel ellenőrizték a fost - szebb szó erre nincs - a fekáliát ott és oda kellett kiöblíteni, ahol elvileg fürödni lehet. Ez már a tényleg no comment kategória, úgyhogy szégyen szemre én csak mosakodtam minden este és reggel, Dorkát a babakádba fürdettem kint a szobában. Vasárnap reggel szóltak, hogy mehetünk haza: szia branül, szia Csenge, szia kórház!
Csenge, Dorka csoporttársa a bölcsiben. 23 gyereket, a dadákat, a konyhás nénit, mindenkit ledöntött a vírus és senkinek sem jutott eszébe háborogni, amiatt, hogy mindenkit csak Rotára teszteltek le, nem mentek tovább. Ketten kerültek kórházba, mindenkinek más tünetei voltak, de vagy a hasmenés vagy a hányás vagy egyszerre mindkettő, de jelen volt. A kislányokat jobban megviselte.
Aminek hangot adtam:
szerdán mát volt, aki nem ment, sőt többen összehányták magukat a bölcsiben és ezt otthon a gyerektől kellett megtudnom, illetve észrevenni, hogy a gatyája le van hányva és így van az otthonába bocsátva. Megkérdeztem, hogy nem kellett-e volna szólni, hogy aki teheti, ne vigye be szerdán a gyereket, mert lehet gáz van és nem azért okádott Kristóf, mert kihúzták alóla a széket és rosszul esett neki, hanem azért, mert beteg.
Dorka, Csenge és Bence is így mesélték el otthon a történetet, csak mi anyukák nem beszéltünk össze a nap végén, hogy kinek mit mondott a kölke otthon.
Emellett a történet nem is múlt héten, hanem előtte héten az egyik gondozónő rosszullétével kezdődött, amit eleinte tagadtak, de aztán két körkérdéssel egyértelművé vált, hogy "nem tudják pontosan ki az, akitől elindult a vírus, de a tesztje kimutatta, hogy nem Rota!" - hangzott a hivatalos válasz én meg jót röhögtem, hogy benyelte mindenki????? Csak én vettem észre????? Igen!!!! Csak én nyertem!!!!
A kórház önmagában viselhető volt. Csengenyunak köszönhetően még cigizni és fekete teázni is le tudtam menni. Amit rendszerint ingyen megkaptam, mert a fehér cuccom miatt kollégának néztek.
Folyt. köv a hazaérkezéssel ...


2014. május 14., szerda

2,5 évessel 6,5 óra és egy kis panasz a végére

Szerda van, még ma sem pihentem ki, Dorka sem. Ma például simán bealudt reggel öltözés közben. 
Bár tegnap duhajkodtunk, 9-kor feküdtünk le.

A cél: Dorkának személyigazolványt csináltatni.

A fenti tényállást hétfőn sikerült abszolválnunk.
Úgy indult, hogy hétvégén szalma voltam. A péntek estét pihentem szombat egész nap, majd vasárnap életre kelve elindultam Vásárhelyre anyámékhoz a csajomért. Maja otthon maradt, azóta lelki beteg és csak a fenekemben létezve tud élni.
A telefonomban rögzítettem az időpontokat a kíváncsiság végett. Akkor még azt hittem kis naivan, hogy maximum délre otthon leszünk. Kis ostoba!
Hétfőn reggel minimális alvás után - Dorka mellettem kötött ki éjfélkor, így nem tudtam pihenni - indultunk vissza busszal. 2 óra volt Devecser-Győr, plusz Vásárhely-Devecser. Buszon énekelt, mondókázott, verselt, produkálta magát. Fél 10-kor szálltunk le a vidékiben, majd onnan elmentünk a Czuczor Gergely úti okmányirodában. Kint az utcán várakoztunk 3/4 11-ig, ahol is közölték, hogy persze, megoldják, június 10-én. Nekem május 24-ére kell az okirat. Ha tudom, hogy kell időpontot kérni, a fene se várakozik orkán szélben, hűvösben ennyit. Dorka mindvégig fogta a kezem, egy szava sem volt.
A városban tízóraiztunk, majd irány a népjóléti osztály, ha már szabadnapom van és a városban is vagyunk. Amit a 3. félrevezetésre sikerült nagy nehezen megtalálnunk. A városházán nagyon aranyosak voltak, az előtte lévő 2 helyet hagyjuk is, a kormányablak ... fingjuk sincs ... Gyorsan sorra kerültünk, megállapították, hogy magas a fizetésem, túl jól szituáltak vagyunk, nem jár semmilyen támogatás.
Dorka itt már nem akart menni, vegyem fel, elfáradt stb ... tényleg baromi sokat mentünk, mondhatni keringtünk, mint gólyafos a levegőben, mert senki sem tudta, hogy amiket szeretnék, azt hol tudom elintézni.
Fél 12 előtt húztam sorszámot az ETO parkban lévő Okmányirodában, ugyanis ott, ha kivárod a sorod, megoldják reggel 8-tól este 8-ig.
Előttem zárták le a sorszámos terminált a hömpölygő tömeg elől. Azt hiszem utoljára ennyi embert egy helyen az ETO kézilabda bajnoki döntőjén láttam 3 hete a stadionban.
Mondtam a csajnak, hogy olyan nincs, hogy nekem ma nincs a kezemben az igazolvány, úgyhogy húztam sorszámot; asszem szimpi voltam neki és kicserélte egy százassal kisebbre, így a 496-os sorszámból lett 396 és amikor odaértünk 100 fölött jártak kevéssel. Itt sátrat verünk gyakorlatilag. Megebédeltünk Dorkával, vettem levest, tésztát. Dorka még ekkor is hihetetlen nyugalommal viseltetett velem ellentétben. Már nagyon dühös voltam, hogy egy kisgyerekkel ennyit kell várni ... már minden bajom volt. Dorkát egyszer csak Anna Peti Gergő olvasása közben elnyomta az álom a kezemben. Aludt 3 órát, miközben bepisilt ... mikor máskor ... persze, hogy most alvás közben. Bár utoljára wc-t reggel láttunk még otthon Vásárhelyen. Úgyhogy hugyos gatyában toltam végig a várakozás következő több, mint 2 óráját, mire sorra kerültünk, megszáradtam. Ébredés után meguzsonnáztunk, átöltöztettem Dorkát, majd szólítottak minket, Dorkát lefotózták. A 10. kép lett jó Dorkáról. Itt már pörgölődött a széken, már nevetett, szívatta a nőt egyértelműen, aki egyre mérgesebb lett. Mielőtt leócsárolta volna, hogy Dorka mennyire neveletlen, megelőztem azzal, ha egy fél szót is mondani mer, felrobbantom az egész kócerájt, fél 12 óta ülünk itt. Kussolt.
5 órakor a 395-ös sorszámnál eltűnt Dorka. Elfutott egy kis srác után, én meg utána, mire visszaértünk, már a mi sorszámunk villogott, azt hittem idegrohamot kapok! Mondtam, ha most átugorják így röpke 6,5 órás várakozás után és kimaradunk, örökbe adom a gyereket én meg likvidálom magam Dubajba kurvának.
Volt olyan, hogy 7 gyerek kucorodott körém és olvastam mindenkinek, így hogy Dorka lelépett egy pasival már csak akkor vettem észre, amikor kimentek a külső várakozó termen kívül. A hónom alá kapva vittem vissza, így huppantunk be az ügyintéző elé a székbe. Betoltam telón Dorkának Bogyó és Babócát; kuss, nézd, itt maradsz!
Majd 5 perc alatt végeztünk:
6-kor értünk be a belvárosba és az iszonyatosan büszke anyuka az iszonyatosan türelmes és okos-ügyes, pasival lelépő csajával elfogyasztotta a jól megérdemelt fagylaltját a Rába parton.

Senkinek sem kívánom az össze-vissza 6,5 órás várakozást, ami gyakorlatilag nem is 6,5 óra, hanem jóval több ... mondjuk konkrétan fél 10-től kezdődött a menetelésünk és 7-re értünk haza, de mondjuk a 6 óra utáni fagyival egybekötött hesszelés már nem tartozik bele a stresszbe.
Dorkára nagyon büszke vagyok. Én nagyon fáradt vagyok. Soha életemben nem olvastam ennyi Anna Peti Gergőt - van 3 könyvünk, holnap lesz a 4. - és nem is fogok és ennyit prospektussal sem báboztam.
Ennyit a magyar ügyintézésről, a tudatlanságról, a szervezetlenségről, az empátiáról az össze-visszaságról, hogy mindenki tud mindent, mégis egy szociális ügyekkel kapcsolatos felvilágosításról a nyugdíj előtt lévő portás bácsi korrektebb tájékoztatást ad, mint az igen intelligens irodai kisasszony mind a 25 évével.
Ezzel nyilván nem azt akarom mondani, hogy a fiatalok ostobák - de mégis ... persze tisztelet a kivételnek -, de hogy valami olyan összetevő hiányzik belőlük, a tapasztalaton kívül, ami az idősebb korosztályban megvan. Nem tudom megfogalmazni és nem találom rá a megfelelő szót elég régóta. Nem elég precízek? Nem mennek eléggé a dolgok után? Vagy csak szarnak bele és nincs a szívük benne? Nem tudom. Persze, mindenkinek meg kell szerezni a tapasztalatot valahol, de bassza meg ... ne már az én káromra ... időmre ... már sokadszor.
Kifejezetten kiábrándító volt, hogy a csaj, aki készítette magát az okmányt a hétvégi Mundós bulit ecsetelte épp valakinek telefonon. Szóltam neki, hogy bár tudom, hogy nem zavarja, de itt ülünk.
Mundós buli: ismét annyira jó hétvégéink vannak. A szomszéd társasházban hétvégi sütögetős-hangoskodós nagyon bebaszós esték vannak. Halljuk-látjuk premier plánban. A szomszéd lépcsőházban újra élnek az egyetemisták hétfőtől szombatig. Egyhuzamban, alvás nélkül megy a hutyutyu ( már csak napok kérdése és kirakják őket ) A szomszéd lakásban dugnak; még az a szerencse, hogy nem túl jó képességű a srác, így max. fél óra és végeznek ... na és erre még rátolja a Mundo a huppogást! Imádom!
/azért remélem vágjátok az írásban a távolról közelítést :) /
Egyre jobban forog bennem a borjú a költözést illetően ... a klímáról vagy annak hiányáról majd egy következő bejegyzésben írok.

2014. május 9., péntek

Hivatalosan is felvételt nyert!

Dorka 2014.05.08-án hivatalosan felvételt nyert a Mosolyvári Óvoda kismegyeri tagintézményébe!
Ide írattam csak be, nem körzetis, sikerült!
Nagyon örülök neki.
Jó lesz, nagyon jó lesz!
A felvételi úgy zajlott, hogy még 2 hónappal ezelőtt voltunk nyílt napon, múlt hónap 24-én voltam beíratni/elbeszélgetésen. Tisztában vannak a családi helyzettel töviről-hegyire. Igyekeztem minél korábban megjelenni, ez a második napon és nem körzetis lévén így szokás. Senki sem volt rajtam kívül. Dorka a 15. volt a sorban, aznap az első
Iszonyatosan rendesek, korrektek és normálisak voltak!
Nekem külön kérésem volt, hogy Dorka az óvoda vezetőjéhez - Ildihez - kerüljön a cica csoportban. 
Elsőre is ő volt szimpatikus és persze a csoportja, akit vezet. 
Itt tegeződünk mindenkivel, a bölcsiben a nálam alsó hangon 7-8 évvel fiatalabbakat is magázom, holott a csajom tegezi. :) Nem tudom miért alakult így!
Mindenesetre fájni fog a szívem egy új helyre elvinni Dorkát, de ez az élet rendje és mivel baromi gyors tempóban repülnek a napok, hónapok, évek, így lépést kell tartani és nem siránkozni.
Biztosan változni fog Dorka, abban is biztos vagy, hogy a szarva is rendesen tördelve lesz, a lelkivilága talán annyira nem sérül, hiszen stramm csajszi ő és kemény.
Ez egy fejlődési folyamat, ez lesz a következő lépcső.
Nagyon várja az óvodát! 

2014. május 8., csütörtök

Anyák napja

... az első olyan igazi feelinges.
Nagyon meghatódtam, nagyon büszke voltam Dorkára és nagyon örültem.
A gyerekek egyesével adták a 'virágcsokrot' az anyukáknak a következő vers kíséretében:

video

Ezt már egy előző bejegyzésben hallhattátok.
Eddigi életem legeslegszebb verse.
Én hiányoltam a kollektíve anyák napi ünnepséget, de az új törvény miatt nem lehet állítólag, csak egyesével, külön-külön. Nekünk annak idején még külön matiné is volt!
Egyébként annyira meghatódtam, elfelejtettem lekamerázni, amikor szavalta Dorka a verset (most hirtelen belegondoltam, hogy az új fotós törvény miatt lehet-e egyáltalán? Lehet a kollektív ünnepség is emiatt nem lehetséges?) Mindegy is ...
Itt van a gyönyörűségem az ajándékommal


... és pár kép, ami anyák napján készült:
Dorka tanár néni

Dorka és a virágszedés I.

Dorka és a virágszedés II.

Dorka és a virágszedés III.
Este, mikor elaludt Dorka, sokáig néztem. 
Visszagondoltam az elmúlt 2,5 évre, olyan hihetetlennek tűnik ... elrepült az idő. 
A tavalyi anyák napjára, amikor még minike volt, pedig már annyira nem is ... Most már kész kislány
2012-es anyák napi kép
2013-as anyák napi kép

2014-es anyák napi kép Vasárnap reggel felhívtuk anyámat, Dorka elmondta neki szépen a verset, majd elmentünk megköszönteni anyósomat is. Készítettünk nekik virágcsokrot.
Reggel olyan furcsa volt, hogy nincs Krisz, nem köszönt fel már hajnalban, nem dünnyöghetek, hogy tök jók, hogy felköszöntött, de minek kelt fel ilyen korán  :)
Dorka kapott vasárnap egy Anna Peti Gergő könyvet. Nagy fanok lettünk. Nagyon szeretem olvasni!
Egyébként más blogokban láttam, hogy APG (hónapok kellettek, mire rájöttem, hogy mi is ez) konkrétan megkérdeztem Évit, aki szintén írta, hogy sokat olvasta Emmának.
Én ezzel köszöntem meg, hogy van nekem, általa anya lehetek, kinyílt a világ és vele együtt kaptam egy olyan földöntúli érzést, amit szavakkal nem lehet kifejezni.

2014. május 7., szerda

Macifarmos, csuszizós hétvége, ami mélyenszántó következtetéssel járt

Nálam a 4 napos ünnep napjai totálisan összecsúsztak és felcserélődtek. Csütörtökön már szombat volt, pénteken meg vasárnap, úgyhogy tegnapra tisztázódott, hogy új hét kezdődik és hétfő van.
Anna és Zsolt Gödön lakó, régi barátaink két édes lánnyal Lilivel és Ninával, akik 5 és 3 évesek lesznek nyáron. Imádom őket; na ők azok, akik minden körülmények között ... és most csak azért pont-pont-pont mert nem lehet felsorolni azt a sok mindent, amit átéltünk együtt, ahogy kitartottunk.
Szóval húsvétkor megbeszéltük, hogy felmegyünk Dorkával hozzájuk 2 napra, elmegyünk Veresegyházára a macifarmra és fürdünk egyet a Ramadam Hotel aljában található wellnesben.
Iszonyatosan jó 2 napon vagyunk túl. Először szombaton akartam felmenni, vasárnap hazajönni; ám Krisz húgával is kellett egyeztetnem eleinte, aztán ő kiesett a mókából, lebetegedett, így eldöntöttem, hogy péntek-szombat lesz a mi napunk, ami Annáéknak is megfelelt. Szerencsére pont ezen a két napon volt jó idő.
Pénteken reggel indultunk vonattal.
Húúúúúúú, Dorka még levegőt is alig mert venni, annyira elámult. Szépen fogta a bőrönd szélét, úgy jött mellettem. Persze utazott Nyuszi és a táskája is, benne 2 db papírzsepivel. Fontos dolgok ezek kérem szépen.
A jegyeket előre megvásároltam, gyorsvonattal mentünk, ami több, mint 2 órás utat jelent, de Dorkának ez hatalmas élmény volt, sokkal nagyobb, mint a másfél órás hiper-szuper Railjet, amin 3, 6 és 9 hónaposan hol Tatbányától Győrig vagy Tatabányától Pestig üvöltötte végig az utat.
"Mi medünk A Budapestre" - minden felszállónak elújságolta Dorka, a kalauzzal kokettált ... a sok-sok látnivaló, Komáromnál az áruszállító "óóóóóójás hajók" "naaaaagy dajukkal" pakolták a tönk fát.
Közben mondókáztunk, próbált aludni a fél kúptól, de annyi látnivaló volt, hogy nem pazarolta alvásra drága idejét.
10 után értünk fel, Zsolt kijött elénk és Gödre indultunk. Pest is érdekelte Az oroszlánok vigyázta híd, a hozzájuk vezető "csijjogó" alagút.
Csillogtak Dorka szemei, vigyorgott, miközben szottyongatta a takaróját, annyira édes és megható volt. Aztán Gödig aludt.
Megérkezvén már ismerősként üdvözölték a lányok egymást. Mentek csúszdázni, játszani, hintázni. 1-kor ebédeztünk és indultunk a Veresegyházi Medvefarmra. Az alvás kimaradt.

Rengeteg maci, még több óriás fakanál, mézet vittünk. Gyönyörű környezet, kutyát be lehet vinni, Maja nem jött velünk. Ami nem tetszett, hogy dohányzó hely volt, simán szívták az állatok, gyerekek mellett a cigit.
A belépő ára minimális. Kaptak a gyerekek motort, ezzel hasították végig az utat. Macikon kívül lehet szarvasokat, mosómedvéket és farkasokat látni/etetni.


Stop.
Farkasok.
Akkora butaságot, amit ott láttam ... muszáj leírnom, nem szép: farkasetetés, amivel nincs is gond, helyi látványosság. De nem nyúllal baszod! Élőben! Premier plánban pici gyerekek előtt! Azt hittem az agyam eldobom! Anna nem győzte magyarázni a gyerekeknek, hogy a farkas sétáltatja csak a nyuszit körbe-körbe, hogy tisztuljon a bundája, mert koszos, hatalmas nevetés tört ki a látogatók között, holott ez kurvára nem volt vicces. Emellett félelmetes volt, hogy a lányok motorral mentek a kerítés mellett - ki van jelölve egy rész, ami alá már a saját biztonságod érdekében nem mehetsz -. Egyszer csak másfél méter magasban landolt a kerítésen egy szürke farkas, aki épp nekiugrott Dorkának és Lilinek. Hihetetlen, hogy némán, hangtalanul suttyomban támadnak, milliméterre pontosan kiszámítva. Dorkát és Lilit egyből elrángattam, mert ezt látni szörnyű volt, holott tudtam, hogy ott a kerítés.
Volt ugrálóvár is ... bárcsak ne lett volna. Dorka 2,5 évesen hasított felfele az 5-7 évesekkel. Amíg abban  a tévhitben voltam, hogy Dorka biztos csak az alján ugrál, nem paráztam, de amikor megláttam, hogy megy felfele ... azt hittem beszarok.
Innen indult a hiszti. Elvileg 10 percet lehettek volna bent, mivel Zsolt mérte az időt ebből a 10 percből minimum 20 lett. Dorkának szóltam kétszer, hogy lejárt az idő, amit meg sem hallott. Kap lufit, indulnánk tovább, már Lili is kijött, aztán a következő csúszás után bementem az ugrálóvárba érte és kirángattam.
Kapott lufit, ami csak még jobban bepörgette, semmi sem volt neki jó, és indult a saját lábán akar jönni, úgy mégsem jön ... hisztizett. Hangosan. Szívem szerint agyon vertem volna, ehelyett megöleltem és kézben kivittem az autóhoz. Amikor letettem, még taknya-nyála egybefolyt, roppant egy akkorát a keze ... azt hittem megint az orsócsont, de szerencsére nem, viszont ez elég volt ahhoz, hogy Dorka is észbe kapjon. Jött a szentbeszéd, irgum-burgum, ejnye-bejnye és bealudt. Így szó szerint (korán keltünk, utaztunk vonattal Győrből-Pestre, aludt 5 percet, majd hatalmas játék, macifarm ... persze hogy kikészült)
Mikor visszaértünk Annáékhoz, még egy órát aludt az autóban, majd vacsiztunk, a csajok játszottak, aztán 3-as kádban fürdés következett és beájulás.
Szombat reggel fürödni mentünk a  Ramada Hotel Aquaworld-be:


Csúcs ez a hely!!!!! 5 embernek a belépőjegye 10.500,-Ft volt. Abszolút nem drága! Sőt!
Napokat el lettünk volna itt. Voltunk pici vízben, nagy vízben, melegben, hidegben, termálban és nem termálban, pörgölődősbe, naaaaagy hullámosba is bevittem - ezt nagyon bírta -, kicsi csuszin meg nagyon is.
Természetesen a nagyon volt a legjobb. Eleinte felmentem vele, sőt, le is csúsztam vele, Anna meg Lilivel. Féltettem, hogy elesik, hogy elcsúszik a vizes talajon, hogy nem jól ül le a csúszdára stb ... aztán hagytam. Kíváncsi voltam mi lesz.
Mi lett volna? Sokkal jobban érezte magát, mintha a nyakába lihegtem volna.
Annával sokat beszélgettünk erről az egyszemélyes felelősségről, hogy mennyire nagyon nehéz és sokszor csak úgy lehet a nyomást enyhíteni, ha hagyod sodródni magad, vagy hagyod a maga útját járni a gyereknek, hogy még annál is többet tapasztaljon, amit én megengednék neki szívem szerint, vagy ha egy-egy hétvégére anyám leviszi magával a gyereket, hogy a totális kikapcsolódás meglegyen, mert ez hosszútávon 0-24-ben nehéz cipelni.
Kell ... nagyon kell, hogy anya elvigye magával, még ha ki sem mozdulnék a lakásból -ami nem fordult még elő - de felelősség nélkül legyek egy kicsit, hogy töltődjek és amikor hétfőn megjelenik az ajtóban, újra tele energiával induljunk neki a dolgoknak.
Így aztán szembesültem azzal, amit mindenki sulykol: Dorka sokkal előrébb van a kortársainál.
Nem észbeli képességekben, nem fejlettségben, hanem ez valami olyan, amit nem tudok sem az egyikre, sem a másikra ráfogni.
Elég korán kellett relatíve "önállósodnia" legalábbis sokkal önállóbbnak lennie, mint a kortársai. Egy olyan élethelyzet kapcsán, ahol nincs választási lehetőség, csak alkalmazkodni és elfogadni tud az ember. El kell fogadni, hogy este egyedüli tevékenység van addig, amíg előkészítem a kakaót, teát, amíg megvetem az ágyakat, amíg megcsinálom a fürdővizet, a törölközőket kikészítem, redőnyt húzok, összekapom a lakást és nincs apa vagy más, aki közben szórakoztatja vagy vigyáz rá, reggel szintén. Ha ömlik az eső, akkor is el kell menni bölcsibe, max. ott átöltözünk és nincs a seggünk alatt autó - ez most nagyon kiélezett, de aki a másik véglethez van szokva ... - ... és igen, muszáj 5-kor felkelni, hogy ő is, én is beérjünk a 'munkahelyünkre'.
Hozzászokott lassan, hogy nem mindig ő az első, mint ahogy reggel sem. Csak fekete tea és cigi után indul a nap.
Belejött abba is, hogy az utca végéig mehet bicajjal, mert nem futok utána és muszáj megállni.
Belejött abba is, hogy amikor Majával megyünk, akkor neki kell okosabbnak lenni és körültekintően közlekedni, mert nekem kettőjükre kell figyelnem főleg úgy, hogy Maja póráz nélküli.
Az udvaron totál egyedül van úgy, hogy már nem is szereti, ha hátramegyek vele, szépen, okosan eljátszik és már az sem zavar, ha 20 percre eltűnik.
Sokkal messzebbre elengedem 'egyedül' magamtól, ha sétálunk, kirándulunk; már nem állok oda a gyerek alá, ha fent van a mászókán vagy a csúszdán, eddig automatikusan a kezem alatta volt ha kellett, ha nem - persze úgy, hogy nem értem hozzá -. Már a fürdőben is egyedül fürdik nyitott ajtónál, eddig bent voltam vele. Így is fél szemem rajta van. Hozzáteszem úgy is megtörtént a baj a pillanat ezredrésze alatt úgy, hogy a kezem nem tudtam kinyújtani.
Rájöttem, hogy tapasztalnia kell. Ha az kell, hogy elessen, el fog, mert abból tanul. Legközelebb máshogy csinálja. A fürdőkádban azóta pl. nagyon óvatos.
Az Aquaworld-ben elengedtem a kezét. Kék-zöld-lila színekben pompáztunk mindketten, úgy összevertük magunkat - hozzáteszem akkor, amikor ketten csúsztunk, amikor külön-külön csúsztunk egyikünkkel sem volt baj -.
Belemehetett egyedül a vízbe, nyilván a gyerekmedencébe, ami folyamatosan mélyült, még kint megbeszéltük, hogy nem szeretném, ha a nyakig érőig elmenne. Persze elment, de amikor belecsapott a szájába a hullám egyből visszakozott, viszont sírni nem mert, csak annyit mondott, hogy "így jár, aki nem fogad szót". Csúszott egyedül a "naaaaaagy csuszin" néztem folyamatosan, lent elkaptam. Ment egyedül fel a vizes lépcsőn, megcsúszott, azután tudta, hogy kapaszkodni is kell.
Egyszóval sokkal jobban féltettem eddig, mint ahogy kellett volna. Sokkal jobban helyén van a szíve és az esze, mint ahogy én gondoltam. Aztán erre mondta Krisz, hogy ez mind-mind azért van, mert eddig így neveltük. Sokkal kevesebbnek (kisebbnek) gondoltam, mint amire ő képes.
Ahogy elengedtem a  kezét, olyan édesen sikongatott az örömtől. Azt mondta, hogy "anya, nem tudom megmondani, de örül a szívem!" - gondolom ezzel azt akarta kifejezni, hogy nagyon boldog.
Persze tud ő böszme is lenni és simán feláll akárkinek, meg van hogy 85 milliószor el kell mondani neki valamit és nagyon gyorsan át tudja venni a butaságot másoktól.
Minden este beszélgetünk: sokszor komoly dolgokról is, például a szeretetről, a családról, hogyan kell viselkedni emellett minden nap elmeséli mi történt vele. Elmondja kik voltak ott a bölcsiben, ki mit csinált, mit ettek.
Nyilván sokszor benne van ezekben a beszélgetésekben a bohóckodás is, mint ahogy tegnap.
Valami olyan mondatot mondtam neki, aminek a vége az volt, hogy "Manókám".
Erre a gyerekem:
"Te anya, össze-vissza beszélsz! Én apának vagyok a Manókája, neked a Kincsed! Nézz csak oda az ajtóra, olvasd el!" - és tényleg oda van írva az ajtóra, hogy Krisz hívja mindig Manókámnak.
Sokkal több mindent megértett az elmúlt 6 hónapból, mint én azt valaha is gondoltam. Kitalált magának egy mesét, amiben hisz. Én pedig meghagyom ebben a mesevilágban.
Nagyon sok mindennel szembesültem az elmúlt napokban. Saját magam korlátaival is egy betegség kapcsán. Tegnap konkrétan annyira lázas voltam, hogy fél 12-kor haza kellett mennem a munkából, majd elfeküdtem. Szóltam apósoméknak, hogy vigyék el Dorkát magukhoz, mert nem bírom a fejemet sem megemelni, annyira szédülök. Fél évvel ezelőtt nem kértem volna ilyen senkitől sem, inkább kínlódtam volna, de ez sem nekem, sem a gyereknek nem jó.
Lehet gyengeségnek nevezni ... én kényelemnek hívom :)
Fáradt vagyok, amellett, hogy ez a hétvége nagyon feltöltött. Úgyhogy Dorka a Somlón lesz péntektől hétfőig, én Győrben. Lassítanom kell, újra jeleznek a betegséggel.
Egyébként a betegség szimpla megfázás 40 fokos lázzal, köhögéssel. Hiába csúcs szuper az Aquaworld, hajszárítójuk annyira gagyi, hogy Dorka haját alig-alig, az enyémet egyáltalán nem tudtam megszárítani, sajátot nem engednek be, így vizes hajjal érkeztem a Győrbe induló vonatra. Ami egyébként Pesten nem is volt gond a 25 fokban, de mire Győrbe értünk 11 fok volt szakadó esővel és nagy széllel.
Szóval tanultunk ebből is.
Egyébként Dorka hazafele egy Tescos táskányi édességet összegyűjtött. Tatabányánál egy nyugdíjas csoport szállt fel. Dorka beállt a vagon közepére és nekiállt énekelni, mondókázni, verselni, minden produkció után, mint egy koldus gyerek ment körbe a táskájával, kapta a nasikat, emellett minden produkció után meghajolt és mondta, hogy tádáááám.
Igazi kis produkciós iroda.
Szóval így élünk mi :)

2014. május 5., hétfő

Vigyor Panka

video
                  "Száraz tónak nedves partján döglött béka kurottyol!" - imádom, ahogy ékezetek nélkül beszél :D

video
Anyák napi vers a leggyönyörűbb előadásban:
"Édesanyám virágosat álmodtam,
napraforgó virág voltam álmomban
Édesanyám te meg fényes nap voltál,
Napkeltétől napnyugtáig ragyogtál!"

Jövök egy fantasztikus hétvégével.
Ez a két videót nem csak a gyönyörködés okán raktam fel, hanem mert a következő vonatos sztorinál szerepe lesz :)
Azt elfelejtettem elmesélni, hogy Dorkát beírattam múlt héten az "odobába", cica csoportos lesz, ez már biztos, na meg kismegyeri óvodás :)