Összes oldalmegjelenítés

2014. december 19., péntek

Karácsonyi készülődés

Megkezdődött. Sürgünk-forgunk és mégsem tartunk sehol. Tegnap sütit sütöttünk az oviba, elkészítettük az sk ajándékokat a hozzátartozóknak. Ezekről fogok képeket felrakni karácsony után, nem akarom Dorka nagy lelkesedését letörni. Ahhoz képest, hogy ketten készítettük, nagyon szép lett. Még senkinek nem vásároltam semmit!
Anyám ma este jön, holnap megy gyerekemmel egyetemben. Nekem ez hatalmas segítség így ebben a formában. 
Szombat délután szeretnék nagybevásárolni, vasárnap, hétfőn sütök, takarítok.
Sütni bejglit, linzert, krémest, kis kiflit, kosarast és zserbót fogok. A kaját mindig anyám-anyós oldja meg, mikor hol vagyunk, 26-án én főzök a barátoknak. Mit? Még nem tudom!
Kedden fogom felállítani a karácsonyfát, majd este hazautazom a lánykám után és a szentesét otthon töltjük anyáméknál. 25-én fogunk visszajönni a győri nagyszülőkhöz, 26-án a szokásos baráti összejövetel nálunk. A két ünnep között jövés-menés, de most előre nincs megtervezett program. Sok ismerőssel megbeszéltünk találkozót, sokan bejelentkeztek hozzánk is, de igazán annak fogok örülni, ha nyugiba ellehetünk otthon Dorkával. Ő is fáradt. Látszik rajta,. Már nincs kedve reggel kelni, még az a szerencse, hogy oviba nagyon szeret járni és ezzel lehet csalogatni öltözni stb ...  Így megegyeztünk tegnap sütés közben, hogy akkor megyünk bárhova, ha ő akar. Nyilván lesz 1-2 kötelező kör, de okosan megoldjuk.
Fárasztóra sikeredett ez az év. Voltam nagyon lent, majd felül tudtam kerekedni a kesergésen. Amióta mindig félig teli a pohár - a félig üres helyett - kicsit másként látom a világot. Ehhez kellett az idő magamnak, a helyzetek értékelésének, az elfogadásnak, a túllépésre és az elengedésre. Sokszor kattogtam olyan helyzeteken, amin nem tudtam változtatni, bármennyire is szerettem volna. 
Lezárult egy felületes (baráti) kapcsolatom, amire szintén az idén jöttem rá, hogy felszínes, kívül csilli-villi, belül rohadó emberről van szó. Emellett új barátságokra sikerült szert tennem. 
Felújítottam az egész lakást, előtte egész nyáron csavarogtunk.
Nekiálltam tanulni, amivel új emberek jöttek be az életemben, új területet ismerhettem meg még akkor is, ha az elején a kötelezettség - kötelező jellege - miatt nagyon fáztam ettől az iskolától (munka miatt kell, semmi másért). Aztán elkezdtem élvezni. Február 6-án vizsgázom először, úgyhogy két ünnep között neki kell állni tanulni, aztán jön a nyelvvizsga, majd pár nap pihi Hollandiába gyerek nélkül.
Dorka hihetetlen gyorsasággal nő. Hirtelen 3 éves lett. Fejlődik, okosodik, ügyesedik, sokszor csak kapkodom a fejem. Az óvoda megkezdésével napi másfél óránk maradt egymásra, amit csak egymással töltünk. Nyilván van olyan, hogy barátok jönnek, mi megyünk, de alapvetően együtt vagyunk és igyekszünk tartalmasan eltölteni az időnket. 
Bár ennek az állításnak ez a hét abszolút ellentmond. Hétfőtől csütörtökig nem tudtam egy kerek órát felmutatni a gyerekkel az esti altatást leszámítva.
Hazaérkezés után Dorka beleült az ölembe a pici takarójával és csak ültünk, szívtuk be egymást. Olyan nyugi volt! 
A lakásunkat gyakorlatilag 2 hónapja nem láttuk nappali fényben - elvétve egy-egy napot -.
Olyan jó dolgok történtek velünk. Jó fej emberekkel ismerkedtem meg, az idei évben hatványozottam többet nevettünk, mint tavaly. Sokszor látjuk szebbnek a világot. Megállunk egy-egy dolog mellett, ami nem lényeges elengedjük.
Az idei karácsonyt is apa nélkül töltjük. El sem tudom képzelni, hogy ő mit érezhet az ünnepek közeledtével, főleg úgy, hogy nem tudnak Dorkával találkozni. Nem pörgök rajta, mert ha megszakadok sem tudok rajta változtatni. Teljes szívemmel-lelkemmel támogatom, imádom, szeretem, ő a másik életem értelme, de ennyit tudok tenni. 
Nekem az a dolgom, hogy minden rendben tartsak. Körülöttünk minden rendben legyen, biztonságban tudjon minket. Egy egészséges, normális - helyzethez képest - környezetet biztosítsak a gyereknek, nekem és ezt búslakodással nem lehet kivitelezni. Dorkának lehetőséghez képest egy boldog, nyugodt, kiegyensúlyozott gyerekkort kell biztosítanom, emellett mindent egyedül megoldanom - persze ez is kiélezve, mert ha akarom, van segítség -. Ezt csak egy olyan fantasztikus lelkületű, stramm gyerekkel tudom megvalósítani, mint Dorka. Aki alkalmazkodik minden helyzethez, ügyesen helyt áll, amikor kell, gyakran felnőtteket megszégyenítő módon. 
Persze, van mikor kivágnám. Szokott rossz napja lenni, olyankor minden nagyon szar, semmi sem jó. Kiakad, kiakadok, de ezeket túléljük és talán 1 - 2 - kezemen meg tudom számolni, hogy az idén mennyi ilyen volt. Minden rezdülését ismerem, amikor kijön reggel a szobából megmondom milyen napja lesz. Ismerem a hiányosságait, tudom min kellene javítani, de eljutottunk odáig, hogy 95%-ban lehet már rá szóval hatni. A 5% magába takarja azt, hogy leüvöltöm, a kezére csapok - bár ennek idejét sem tudom mikor volt utoljára precedens rá - büntibe rakom vagy csak szimplán nem foglalkozom vele.
Mindenesetre most a legfontosabb nemes feladat: Dorkának egy csodaszép karácsony kerekítése a lehető legnagyobb szeretetben ... és persze ajándékkal.
A következő videóval kívánunk mindenkinek áldott, békés karácsonyi ünnepeket! (ovisok előadásában).


Vigyázzatok magatokra és a családotokra!

2014. december 18., csütörtök

A karácsonyi műsorról

Én még ilyen csodát nem tapasztaltam, mint kedden a kismegyeri templomban! 
Imádtam, büszke voltam, elismertem, megcsodáltam és ámulattal vagyok azóta is, ha rá gondolok!
Annyira édesek, aranyosak, felkészültek, bátrak, ügyesek és csillogószeműek voltak az ovisok ... én tényleg csak szuperlatívuszokba tudok beszélni mind a résztvevőkről, mind a felkészítésről.
Kiálltak a nagyközönség elé, verset mondtak, énekeltek és "mutogatós verset" is előadtak. Haláli édesek voltak ...
Dorka olyan nagy beleéléssel énekelt, verselt, öröm volt nézni. Látszott rajta, hogy tudja kívülről az egészet, közben hallottam a hangját is a tömegben ... és olyan boldogság sugárzott róla. Annyira nagyon-nagyon-nagyon büszke voltam rá, még a könnyem is kijött és sajnáltam az időt a fotózásra és a videózásra. (egy videót készítettem azért, de az meglepi lesz)
Szóval az előadás nagyon tetszett. Az óvónők a felkészítéssel nagyon kitettek magukért. Komplett repertoárt adtak elő: szépen, hangosan, hangsúlyozva, az énekhangok is abszolút a helyükön voltak korukhoz képest, emellett kihangosítás nélkül csodaszépen zengett a templom. A gyerekek figyeltek az óvónőkre és látszott az abszolút összhang közöttük. 
Ezzel ellentétben nekem az iskolások előadása nem tetszett. Látszott, hogy készültek, látszott, hogy munka volt benne, nekem mégsem ... A narrátorok mikrofonba beszéltek, a többiek nem. Így gyakorlatilag mi, akik nem tudtuk mi mit követ, nem értettük sokszor, csak a cselekmény ismerete alapján lehetett kikövetkeztetni. A pásztorokból semmit sem hallottunk, ahogy a szent párból sem. A három királyok viszont nagyon helyesek voltak. A gyerekek elmondták a szöveget és slussz, emellett a narrátorok közül egyetlen kislány volt abszolút tökéletes, szépen, hangsúlyosan, tagoltam mondta a szövegét. Általában vagy hadartak, vagy ékelve mondták a szöveget egy levegővel úgy egybe. 
Az a narrátor, aki nekem a legjobban tetszett az egész előadásban, valószínűsítem kinek a csemetéje, mert anyukája annyira édesen izgult mögöttünk és mondta a gyerekkel együtt a szöveget, hogy öröm volt nézni :)
Eszembe jutott közben, hogy én ennyi idős voltam vagy talán egy évvel idősebb, amikor Somogyi Szabolccsal előadtuk öregek napjára a következő versikét, mely hatalmas siker volt és rengetegszer léptünk még fel ezzel.
Benedek Elek: Nagyanyóka és nagyapóka
Nagyanyóka: Hová, hová, nagyapóka?
Nagyapóka: Ne is kérdje, nagyanyóka. Nem tudom, mi történt velem, Minden délben fáj a fejem.
Nagyanyóka: Óh, óh, szegény nagyapóka, Látom én ezt már régóta. Van annak egy esztendeje, Minden délben fáj a feje.
Nagyapóka: Igaza van, nagyanyóka, Éppen egy esztendõ óta. De a séta, hál’ Istennek, Igen jót tesz a fejemnek.
Nagyanyóka: Nagyapóka, nagyapóka!...
Nagyapóka: Mért mosolyog, nagyanyóka? Csudálkozom mosolygásán...
Nagyanyóka: S én a maga fejfájásán.
Nagyapóka: Nagyanyóka, nagyanyóka, Lám, ezt én nem hittem volna! Máskor, fejem ha megfájult, Úgy megijedt, majd elájult!
Nagyanyóka: Igaza van, nagyapóka, De most nem fél nagyanyóka. Ismerem a szél járását: A nagyapó fejfájását. Fáj a feje, amióta. Lett magából nagyapóka. S azért van a sétálása, Hogy az unokáit lássa.
Nagyapóka: Tudja-e, mit, nagyanyóka?
Nagyanyóka: Hallom, hallom, nagyapóka.
Nagyapóka: Jöjjön velem, öreg párom, Ne csak az én fejem fájjon!

2014. december 16., kedd

Buszos és ovis szösszenetek

Tegnap Dorka a Kis karácsony, nagy karácsony c. dalt énekelte hangosan a buszon. 
Odajött egy nénike egy szem szaloncukorral és nekiadta Dorkának, a következő mondattal: "olyan szépen énekeltél kis csillag, hogy öröm volt hallgatni! Fogadd ezt a kis apróságot!" 
Dorka nagyon örült neki és szépen megköszönte!
Ma reggel Dorka nagyon-nagyon ... sőt ... szóval rosszul kelt, ami a buszozásra is rányomta a bélyegét.Ha felvettem nem volt jó, ha letettem, az sem, ha fogtam a kezét, ha nem. 
Az ilyen helyzeteket relatíve gyorsan megunom ... szóval leraktam, elengedtem a kezét és mondtam neki, hogy akkor most itt állhat szépen. 
Hatalmas krokodilkönnyekkel kérdezte, "akkor te most nem leszel az anyukám????" 
Elmondtam neki, ha nem mondja el a baja, nem tudok segíteni, ha csak simán böszme, azon sem. Amennyiben tud már normálisan viselkedni, szóljon. Imádom, szeretem akkor is ha butaságot csinál, de akkor fáj a szívem. Az átszállás után oldódott a hangulat. Igaz, ebben benne volt az is, ígéretet tettem arra vonatkozóan, hogy kivágom a francba, ha nem fejezi be ezt a viselkedést! 
Az ötös buszon már emberi módon tudott viselkedni. 
Ahogy leszálltunk, meglátta az óvodavezetőt és bűbájjá vált varázsütésre, hangos "jó reggelttel" üdvözölte és már fülig is ért a szája. Szereti ... Együtt mentünk az óvodáig és baromi jól esett, hogy az óvodavezető megdicsérte a csajom, hogy tegnap a próbán milyen ügyes volt!
Próbálnak. Ma a kismegyeri templomban lesz karácsonyi műsoruk az óvodásoknak délután 4 órakor. Számomra igazi meglepetés, mert Dorka nem hajlandó mondani róla semmit sem. Mindenesetre én izgulok helyette is. 
Elköszöntünk az óvónőtől, a sarok után Dorka megkérdezte: "ugye anya, hogy megdicsért az óvónéni, az melengette a szívedet?" - "Hát hogy ne melengetné! A legbüszkébb anyuka vagyok a világon!"
Beérkezvén a csoportszobába, Dorka szembetalálkozott A karácsonyfával, amit az óvoda Jézuskája hozott. Azt az ámulatot! Állt előtte, a kezét a szája elé tette és csodálta. nagyon édes volt!
Már ezért érdemes volt felkelni ma ... is :)

Vasárnapi hangulatok - sorozat -

Kedvenc képem! Csufizós Dorka! A kis kezeit úgy tartja ökölbe ujjanként, mint babakorában, amikor bohóckodott :)

Mérges Dorka

Szomorú Dorka

Csodálkozó Dorka

Nevetős Dorka

"Duhos Bika" - dühös bika Dorka :)

Jó éjszakát Dorka!

2014. december 8., hétfő

Mikulás, Mikulás hátán

Szerda: Joulupukki érkezett Győrbe. Dorka kiment Katival és Karcsi papával a Széchenyi-térre és a 1557895567. sorból az 1,60-es Karcsi papa nyakából nézte ... csak a feje búbját látta.
Pénteken az óvodával a Városházánál találkoztak a Mikulással, amiről Dorka csak annyit mondott, hogy "nagyon szépen nézett ki a Mikulás". Kaptak az oviban csomagot.
Pénteken elmentünk Alma koncertre! Aki teheti menjen! Kötelezővé tenném! Annyira nagyon jó volt, a felénél már én is roptam Ritával, Beni anyukájával karöltve! Szórakoztató volt felnőttnek, gyereknek! Régen mulattam ennyire jól ... miközben Tomival tegnap már azon nevettünk, hogy gond lehet, ha egy Alma koncert is ekkora örömet tud okozni a régi bulikhoz képest! :) ... tényleg nagyon szuper volt, 1000 Ft/fő.

Az emberi butaság mellett ismét nem tudtam elmenni szó nélkül.
Székek voltak kitéve, tehát volt lehetőség arra, hogy ülve nézzék végig a koncertet a résztvevők. Jobban mondva nézte volna, ha nem áll be a sok buta szülő a nézőközönség és a színpad közé. Akik ültek, semmit sem láttak. Hiába szóltak, szóltunk többször mi is, csak beálltak. Mi is álltunk, de oldalt, nem zavarva senkit. Majd a szülők valamilyen oknál fogva elkezdték a gyerekeket egyre jobban beszorítania  színpad felé. Nem tudom, hogy azért, mert ők szerettek volna jobban a színpad közelében lenni ... vagy mi okból ... mindenesetre Dorkát ki kellett szednem a tömegből, mert nem volt levegő, nem tudott táncolni sem, így az ölembe bulizott tovább.
Nem készült sok kép, mert folyamatosan mozgásban, pörgésben, ölelkezésben volt a két gyerek egymással és anélkül.
Ez a kedvenc képem. Rita fotózta.
Szerintem mindnyájan átéltük ezt az érzést, amikor tombol a zene a füledbe és lüktet a tested a ritmusra, mozog a tömeg körülötted, de te csak egyedül vagy, a saját zenédre táncolsz, önfeledten, ahogy te hallod, ahogy te parancsolsz a testednek,  vagy ahogy a ritmus mozgatja a tested ... ahol önmagad lehetsz, hiszen a tánc az önkifejezés egyik eszköze és a tánc a lélek rejtett nyelve.
Ez a kép számomra ezt jelenti. Csak ő, önfeledten, boldogan.

video video

Este 8 után értünk haza, gyorsan megfürödtünk, majd szombat 8:40-kor keltünk. Pont akkor, amikor Rozi mama felült a buszra Devecserbe és indult hozzánk. Ugyanis találkozott a Mikulással és elhozta Dorka meglepijét (millió csoki, kifestő, karkötőkészítő készlet stb ...) Mire kiértünk a nappaliba, nálunk is járt a Mikulás - Dorka nem vette észre, csak azért figyelt fel a csomagokra, mert Maja transzban volt, látva a kutyakaját és az ő ajándékát. Nálunk neki is van Mikulás, Nyuszi, szülinap, karácsony ... és hozzáteszem nagyobb lelkesedéssel keresi az ajándékot a fa alatt, mint mi -.
Anya összegyűjtötte az egész héten le-lepottyanó csomagocskákat, csokikat és segítettem a Télapónak. Dorka péntek este kipucolta a csizmáját konyharuhával és kitette a tetőtéri ablak alá, mivel "a rendes ablakkal a Mikulásnak annyi gondja lenne, felhúzni a redőnyt ... a bukóablakon meg csak bepottyantja az égből a csomagot és kész" (milyen igaza van Dorkának).

Vasárnap végére tele lett mindhárom ablakunk csokival.
Kati Mikulásának sapija és sálja. Ha engedi anyámét is lefotózom. Ő cicás sapival lepte meg Dorkát.
Anyám itt volt szombaton. Olyan jó volt, sajnáltam, hogy elment haza másnap reggel. Vasárnap délelőttre és ebédre a győri nagyszülőkhöz voltunk hivatalosak, itt is járt a Mikulás. Alvásra hazamentünk, majd Dorka keresztanyjáéknál folytatódott a délután. Annyi, de annyi, de annyi megszámlálhatatlanul sok édességet, sós ropogtatni valót, gyümölcsöt kapott Dorka, hogy ez már túlzás! Jövőre ismét behúzzuk a kéziféket ezzel kapcsolatban is. Valahogy ezt le kell redukálni, mert a lakásajtót, ha kinyitom Mikulás-csomag alkatrészek csusszanak ki a lépcsőházba ... kb. itt tartunk.
Persze ezzel együtt jött a folyamatos csipegetés. Egész nap evett Dorka, folyamatosan, de nem rendes ételt, hanem belecsipegetett egy kicsit a gumicukorba, egy kicsit a csokiba, beleharapott egy Mikulásba, majd megevett egy tányér húslevest, egy kis krumplit, majd újabb nasi és ez ment egész hétvégén. 5 Mikulással találkozott. Ezeknek mondott verset, énekelt, abszolút talpraesetten, nem félt Azon csodálkoztam, hogy nem vesztette el a varázsát a harmadik után.
Én elfáradtam, gyerek elfáradt, emellett pörgött a nyelve még tegnap este fél 9-kor is ... a fejét már nem bírta felemelni a párnáról, de mesélte az élményeit a hétvégével kapcsolatban.
A végére csak annyit mondott: "ugye holnap már nem jön több Mikulás?"
A végére hagytam a számomra legmeghatóbb történést az idei ünneppel kapcsolatban:
Szomszéd Kriszti Mikulása éjjel a bejárati ajtónkra tette a csomagját (Mikulás cipő filc anyagból), hiszen Dorka nagyon jó gyerek volt. Aztán egyre csak telt, hízott a kis csomag és reggelre minden ott lakó Mikulása meglepte Dorkát. Kilós nagyságúra duzzadt a csomag: a mogyorótól a hóemberes hűtőmágnesig minden volt benne.
Rettenetesen örült neki Dorka, nekem pedig melengette a szívem, hogy ennyire szeretnek minket ott, ahol lakunk.

2014. december 4., csütörtök

Amikor jó dolgok, jó emberekkel jönnek az utamba

A varázs, amiről írni fogok, vasárnap óta tart. Jó lenne, ha így maradna örökre. 
Tudom óriási kérés ... mégis ez lehetne az ajándékom a Jézuskától.
Vasárnap délután elkészítettük, este meggyújtottuk az Adventi-koszorún az első gyertyát.
Kalács-koszorú
 
Dorkával beszélgettünk az Adventi készülődésről, a karácsonyról, hogy hamarosan megszületik a kis Jézus, általában a szeretetről. Néztük a gyertya lángját és azt találtam mondani, hogy "milyen kár, hogy apa nem lehet velünk!" (nem mondtam még sosem olyan kezdetű mondatot a gyerek előtt, hogy szomorú vagyok vagy de kár ... hogy apád ...)  Majd a 3 éves lányom közölte velem, "na de anya! Apa mindig itt van velem! Egy dolgot tehetsz, hogy veled is itt legyen: játssz úgy, ahogy én és hidd el, nem fog hiányozni!" - nincs mit hozzáfűzni. Érti mindenki azt hiszem.
Hétfőn természetgyógyásznál, Évánál voltam, hatalmas testi-lelki feltöltődés. Beszélgettem vele: elmondtam neki, hogy kezdem a hitem elveszíteni az emberekben, az emberi jóindulatban. Mindenki panaszkodik, rohan, pörög, dolgozik, gyerekezik, közben megszakad. Pénztelenség van, nincs idő összeülni, ahogy régen egy-egy órát jó hangulatban beszélgetni, panaszáradat nélkül. Fellöknek, megnyomnak, leütnek, nem engednek leülni a buszon gyerekkel. Esik/szitál ez a valami (eső, köd akármi egyvelege) állok a buszmegállóban és magukba burkolózott emberek totális érdektelenséggel néznek ki a fejükből. Azt gondolom, hogy ott már baj van, amikor egy kisgyerek rád mosolyog és nem tudsz visszamosolyogni. Egy nagyon megterhelő időszakon vagyok túl, aminek még nincs teljesen vége, pár orvosi eredmény vár, de mivel most már tudom, hogy nincs gond, nem félek tőle. Azt mondta Éva, hogy lehet mindenkinek magában kell állítani egy kicsit és talán más szemmel látja a világot és fentről - mindenki abba hisz, akibe/amibe akar - csavar egyet a mindennapokon és "jóra fordulnak" a dolgok.
A keddi napunk rosszul indult. Elhagytuk Nyuszit, Dorka nagyon szomorú volt. Fent maradt a buszon, mire észbe kaptunk, a "busz elvitte". A városháza mellett megforduló összes buszt meggyanúsította Dorka, hogy AZ vitte el Nyuszit! Dorkát leraktam az oviban, jöttem dolgozni, amikor is az út szélén észrevettem egy Iphone 5-ös készüléket teljesen elázva. A lényeg, hogy sikerült megtalálni a készülék gazdáját és visszajuttatni neki. (emellett egy nagyon vicces családi helyzetet ismerhettem meg: anya-apa nem érti, hogy a 17 éves 'kisfiúk' mit keres Kismegyeren, amikor neki erre nincs dolga - gondolja apuka - ... miközben a 'kisfúnak' itt van udvarolni-valója 'érzékelve' a 'kisfiú' és 'kislány' igencsak pajzánra sikeredett dolgait :) 
Este Maja rosszul ugrott a kanapéra, nagyon sírt, én sokkot kaptam, még nem hallottam így nyüszíteni. Orvoshoz akartam rohanni, ám ismét bebizonyosodott, hogy a jutalomfalatnak gyógyító ereje van és így letudtuk a dolgot.
Jó tett helyében jót várj! 
Szerda reggel egy hölgy fogadott minket a buszmegállóban, majd közölte, hogy megtalálta Nyuszit! Ám bibi van, mert Nyuszinak nagyon megtetszett a néni munkahelye és bent maradt még éjszakára is dolgozni. Csütörtökön reggel már jön Nyuszi a busszal. Dorka akkora örömmel fogadta a hírt velem együtt, halálra köszöntük a hölgy kedvességét, hogy aznap mögénk ült és nem ment a szokásos helyére. Mosollyal töltött fel egész napra ez a két esemény. 
Délután suliba mentem; ott is fülig érő szájjal, a hülyék teljes nyugalmával, értelmet sugározva számoltam a bázis értékeket. Jól éreztem magam! Ezek az esték egyedül telnek. Nincs Dorka, többnyire nem is hívok vendéget, fárasztó nap szokott lenni. Ilyenkor nyakig kádban lazulás, ételrendelés, pattogatott kukorica és filmnézés. 2 óra a héten és ennyi elég.
Ma reggel megkaptam Nyuszit! Elfáradt a munkában, most már vágyott vissza Dorkához. Nagyon megköszöntem még egyszer! Leszálltam a buszról, irány a szokásos pogácsás néni. Ott jött a következő meglepi. Mivel látta a pogácsás néni, hogy mennyire el volt keseredve Dorka kedden reggel, készült neki egy kis meglepetéssel. Gyerek nem volt velem, de a nénike küldött neki egy csoki Mikulást és jelezte, hogy nagyon várta ma Dorkát, hogy már korán reggel mosolyt tudjon csalni az arcára.
Mindenesetre én mosolygok folyamatosan, hogy ennyire kedves, jóravaló, jólelkű, emberséges emberekkel találkozom. Akik tudják, hogy egy alvóka mekkora kincs, mennyire fáj egy gyereknek, ha elveszíti. El is rakhatta volna Nyuszit a hölgy. A boltos nénit nem kellett volna, hogy érdekelje Dorka krokodilkönnyei. 
A nagy számok törvénye alapján egy idő után tényleg visszamosolyognak. Lehet azt hiszik, gyagya vagyok, vagy csak tetszik nekik - nézzetek körbe az utcán, ki megy mosolyogva? Elárulom: gyakorlatilag senki!
Nem számít ilyenkor, hogy rohan, pörög, dolgozik, gyerekezik, fellök, megnyom, leüt, nem enged leülni, esik/szitál ez a valami (eső, köd akármi egyvelege), lekésed a buszt, sáros leszel, hogy napi 3-3,5 órát buszozol ...
Tényleg nem számít! Most valami olyan jó dolgot élek meg, amiben ezek a mindennapi bosszúságok eltörpülnek, nem veszem fel, nem fáj annyira. Feltöltődtem, ezzel töltöm a gyereket is. 
Biztos vagyok benne, hogy most ez leírtam valami szarság újra fog jönni, mert ez is mindig így van. Krisz is nagyon nehéz időszakot él meg, sokat panaszkodik, sokszor el van keseredve, de őt is csak úgy tudom életben tartani, ha én rendben vagyok. 
Tegnap este Skype-on hívtam egy Hollandiában élő barátomat. Annyira izgatott volt, elfelejtett köszönni, csak azt hajtogatta dadogva itt-ott holland szavakkal, hogy megérkezett a csomagom, amit múlt héten adtam fel neki és a lányának Mikuláscsomag gyanánt és hű, meg ha ... 
Boldogság töltött el az ő örömük! Arról nem beszélve, hogy mikor a lányának átadja szombaton, azt online élőközvetítésben láthatjuk majd :).
Fotózás volt szerdán az óvodában, hétfőn lehet a képeket megnézni. Dorka olyan izgatottan vette fel a harisnyát, a kis szoknyát és olyan nagyon csinos akart lenni. Jól esett a lelkemnek a gyermeki izgalom!
Érik az embert nap, mint nap negatív hatások, de amíg túl tudsz lendülni valami aprósággal: egy segítséggel, egy jó cselekedettel, egy jó szóval, egy öleléssel, egy kellemes mondattal, egy mosollyal, kedvességgel, nevetéssel, addig nem lehet baj, mert ezek az apróságok megadják a mindennapok szépségét. Annyi kell csak, hogy ne legyek érdektelen, magamba burkolózó, mint akiket a buszmegállóban látok és apró dolgokat meglássam a mindennapokban. 
Van a 100 nap boldogság c. dolog. Láttam már fotón, videón, olvastam blogot, olvastam kézzel írott leveleket. Jó dolognak tartom. Mégis elveszi a megélés, átélés pillanatát, mert miközben történés van, már kapod a telefont és fotózol, írsz vagy akármi. Még az írás talán nem is öli meg a pillanatot, mert azt lehet este is, miután elcsendesedik a ház. Szóval nem rossz ez, de valahogy nekem a megélés és a mélyre ülepedés kérdése nem áll össze egyben, időben.
Mindeközben én is hasonló dolgot csináltam. Apának, nap, mint nap, ám mivel törlődött az elmúlt 2 év minden adata, fotója, videója, hangfelvétele a telefonomról, ezért újra akartam kezdeni, de nem megy. Most nem. Meg akarom élni. Át akarom élni Dorkával, Dorka miatt.

Sokszor úgy elmentek a napok, hogy nem tudtam megmondani mit csináltam a gyerekkel, csak visszanéztem a fotókat és akkor láttam, hogy ezt most tényleg lefotóztam, most akkor ehhez mi is kötődik? Miért csináltam? Tehát itt van az „átélni nem tudás” és egy olyan dolog utáni hajtás, ami sosem lesz, amit sosem tudok átadni igazán, sosem tudom visszahozni, mert ilyen az élet, mert megy előre kegyetlenül és iszonyatos sebességgel.
Ma például alig várom, hogy 3 óra legyen, benyissak a csoportszobába és lássam Dorka csupa mosoly arcát, mert nem láttam tegnap reggel óta és megölelgessük egymást! (nem fogom közben lefotózni, pedig megérne egy misét)
Ennyin múlik ... na meg az elengedésen és a nem görcsölésen!

2014. december 2., kedd

Edvy Dorka Arany Lacija ... szabadverselés

Nagyon büszke vagyok a csajomra!
Van mit csiszolni a versen, de azt hiszem, hogy 3 évesen így mondja, már önmagában két kosárméret növelés :)