Összes oldalmegjelenítés

2015. március 13., péntek

Képek, a végén a heti agymenéssel Dorkától

Kriszti barátnőm nálunk járt. Neki nem lehet nemet mondani. Helyesebben lehet, csak nem érti a "nem"-et. Azt szoktam mondani neki, hogy "ez olyan: jön ha köll, ha nem!" 
Most egy kicsit elvonultam a világtól a tanulás okán. Van jó pár ismerősöm, aki totál vérig sértve hív fel telefonon, hogy miért nem keresem, mi a bajom, máskor hetente kétszer összefutottunk, mindig programszervezésben voltam, mi ez az eltűnés ... van aki sosem fogja megérteni ezt a helyzetet! Szívem szerint mennék folyamatosan, a buli ... naaaaaaaagyon hiányzik már ... még a szülinapom ünneplése is elmaradt ... szóval március 25, április 1 záróvizsga és kész, vége!
Krisztike készített pár fotót rólunk, nem a legjobb minőségűek, de a jó hangulatot tükrözik :)








Majd a végére a legnagyobb heti Dorka-beszólás:
"Te anya! Amíg apára vártunk a munkahelye előtt szerintem lebarnult a lábam!
A tied nem annyira, de majd nyáron napozhatsz és olyan szép színes leszel, mint én!"

2015. március 10., kedd

A deszka póz diadala avagy köszi Dóri!

Ez a bejegyzés Dóri ötlete alapján indult. 
Januárban sajnáltattam magam neki, hogy csokizaba van, nincs időm eljárni rendszeresen edzeni, Kicsit aggódom a vizsgáim miatt és ha én 'aggódom', akkor zabálok. Már voltak fenntartásaim magammal, de ezt mindig kompenzálni tudtam egy zacskó chips-szel este 11 órakor és ez gyorsan elhessegette a negatív gondolatok a testemmel kapcsolatban.
Rengeteg édességet eszem, emellett a mozgás, ami mindig végigkísérte az életem, elmaradt január óta. Tanultam, nem foglalkoztam vele, csak sajnálkozási szinten. A futás is szóba jött, mint alternatíva, de az rendszerességet igényel én most ezt nem tudom megoldani, mert akkor másból veszem el az időt ... legfőképp Dorkától, ami abban az esetben kivitelezhetetlen, hogy eddig legkésőbb fél 5-kor otthon kellett lennünk, mert szürkület után megvakultam. Most, a nappalok hosszabbodásával csillan némi fénysugár.
Olyan kellett, ami napi 2 percnél nem vesz többet igénybe, valamint nem kíván sok testmozgást :D Dóri a deszka-póz kihívást javasolta. Nekiálltam, majd idő-szűkére hivatkozva abbahagytam - ami egyébként lustaság volt csak -, majd újra elkezdtem és most az eredményt látva - félúton - újra neki fogok állni, amikor vége a vizsgáimnak és végigcsinálom becsületesen.
Ez lett belőle 2-3 hét alatt összességében:

 

28 napos kihívás - DESZKA PÓZ - Facebookon így megtaláljátok

2015. március 9., hétfő

2015.03.07.- Apa nap

Ugye ez a kép mindent elmond apával való találkozásról? Ahogy apa és lánya ölelik, szeretgetik egymást, ahogy földöntúli szerelemmel néznek egymásra ... így zajlott másfél órában.
Látható a lábuknál két kis alak, azok Dorka “kistestérei”, akik szerinte akkor költöznek csak be a pocakomba, ha apa hazajön, mert “az apáknak ez a költöztetés a dolguk, meg a sok munka messze.”
A látogatás nagyon jól sikerült, felemelő érzés volt látni életem két szerelmét így együtt. Hatalmas löketet adott Krisznek is, lelki töltődést, már nagyon szenvedtek mindketten egymás hiányától.
A felnőtteket meghazudtoló viselkedésről: 
Kint, a munkahely előtt még megy a huzavona, a türelmetlenség, azonban mikor kijön az ember ellenőrizni az iratokat és a beléptető rendszeren elindulunk, totális fegyelemmel, odafigyeléssel teszi a dolgát. Többlépcsős beléptetés van, mindegyik ponton ügyesen áthalad egyedül, mindenkinek köszön hangosan, csinálja, amit mondanak neki, majd a végén bevár és következek én. 
Volt, amikor verset szavalt a többieknek és követelte, hogy tapsolják meg ... volt, amikor leállt a sor, mert Dorka beszélgetésre invitálta a feletteseket és ők inkább a gyerekkel vitatták meg az élet nagy dolgait és türelemre intettek mögöttünk - nem túl kifinomultan - vagy 30 embert. 
Volt olyan is, hogy szakadó esőben szart takarítottam a parkolóban - mert Dorkának pisi lesz és jött mellé a kaki is - gyöngyházas, platform tűsarkúban, miniszoknyában szétázott hajjal és sminkkel és kínomban már hahotáztam a nevetéstől, velem együtt a többiek is ... csak ők az autókban ültek és bámulták nyál csorgatva a kivillanó fenekemet, mert ugye nem szarpucolásra készültem, hanem az uramhoz. Ott helyben, azt gondoltam ennél lejjebb már nem lehet ... de lehetett, mert egyszer félig összehányt büdös, koszos miniruhában, szintén tűsarkúban jelentem meg Krisz előtt. Dorka, miután összehányta magát az autóban, majd engem is, megérkezve a gyereket és az autót pocsolyából szedett esővízzel le/kitakarítottam, így frissen, üdén tudott apa elé járulni velem ellentétben.
Nincs fedett rész, ahova beállhatsz vagy víz vagy akármi ... bent az épületben, ha megengedik. Fél órával a megjelölt időpont előtt ott kell lenni, ha fúj, ha szakad, ha fagy, ha tűz a nap, ha tökig érő hó van ... ott kell lenni. Olyan nincs, hogy nem mész. Magad miatt, miatta. 
Vissza a találkozóra:
Eddig mindig a kísérőre kellett figyelni tapogatás okán, most a gyerek miatt kellett asztal alatt egymás kezét suttyomban megfogni, ugyanis simán rászólt Dorka az apjára, hogy csak neki adjon puszit, csak vele beszéljen, csak az ő kezét fogja, csak rá nézzen, csak neki meséljen, csak neki mindent! Krisz persze őt ölelte, őt csókolta, őt ringatta, az ő csöpp kezét fogta, az ő nyakába bújt bele, az ő szájára adott puszit, az ő haja illatát szívta be, az ő ölelését élvezte, csak Dorkának mesélte sorra a meséket, játszotta a szerepjátékokat, mutatta a repülőt és persze elverte anya fenekét. 
Ez Dorka számára egy nagyon fontos momentuma volt a találkozónak. 
Viccelek mindig a gyerekkel:
Én: "Apának vagy a Kincse, anyának a Manókája!"
Dorka: "Én apának vagyok a Manókája, neked pedig a Kincsed, te össze-vissza beszélsz, majd megmondom apának, hogy verje el a fenekedet!"
Dorka: "Apa, elvered a fenekét anyának, mert azt mondta, hogy neked vagyok a Kincsed és neki a Manókája?!"
Krisz: "El sem hiszed Manókám milyen szívesen elverném már anya fenekét" :D :D :D 
Ez most róluk szólt, boldog voltam, hogy részese lehettem, hogy újra van mit elraktároznunk a szívünknek, lelkünknek, ami újra erőt és hitet ad a következő 2 hónaphoz, amíg újra találkozhatunk. Dorka felvetette csütörtökön, hogy ő igazából tudja hol van a vasútállomás és elmegy “ededül” Kriszhez, csak rendeljem meg a “taxis bácsit”.
Sőt, megírta levélben - bemószerolt -, hogy ő már simán elmenne egyedül hozzá, hogy csak kettesben tudjanak lenni, de én nem engedem. Levonva a konklúziót: örülhettem, hogy ott lehettem.
Az elválás szomorúra sikeredett. Ölelték egymást néma csendben és potyogtak mindkettő könnyei. Láttam Dorkán, hogy mikor szóltak, vége a találkozónak, még körbenézett, mintha keresne valami indokot a maradásra, de felmérte a másodperc tört része alatt, hogy itt nincs választás. Dorkának egy hangja sem volt, csak potyogtak a könnyei a függőfolyosón, nézett maga elé, majd amikor kiértünk az épületből, elsírta magát és mondta, hogy "nagyon sajnálom apát, én inkább visszamegyek!"
Nem volt benne sem hiszti, sem akaratosság, csak maradni akarás és szeretet. Még öleltük egymást egy-két percig az épület előtt, majd megkérdeztem tőle, hogy indulhatunk-e, mert a taxis bácsi vár minket és indultunk a vasútállomásra, onnan haza. Otthon volt egy kis böszmülés a nem alvás és apahiány okán, de a pihenéssel kompenzáltunk mindent.
Este fürdés után azt mondta: "anya én olyan boldog vagyok, már nagyon hiányzott apa és most biztos nem kell olyat sokat aludni a következő találkozásig!" Majd elmesélte, hogy mit csináltak az apjával, mintha én ott sem lettem volna, de hagytam, mert élmény volt neki ... most a legnagyobb,
Hihetetlenül büszke vagyok rá és az apjára is!!

2015. március 6., péntek

Kötőhártya-gyulladás lelki hátteréről Dorka esetében

Minden betegségnek lelki háttere van, hiszek benne. 
A történet egy hónappal ezelőtt indult és most csúcsosodott ki. A végétől indulok.
Az óvodában olvastam, hogy kérik a gyerekeket, vigyenek be fényképet a családról, mert a héten erről a témakörről fognak beszélgetni. Nagyon jó feladat, nekem nagyon tetszik. 
Hazafele a buszon beszélgettünk Dorkával, otthon elővettünk egy fényképet - Dorka, apa, anya 2012. év karácsonyakor -. Láttam Dorkán, hogy elszomorodik. Este lefekvés előtt beszélgetésre invitáltam, kérdeztem miről szeretne beszélgetni? Azt mondta a családról. Elmondtam neki, hogy mi apával a világon mindennél jobban szeretjük, persze Maja is. Apának muszáj dolgoznia így, messze, nincs más választásunk, alkalmazkodni kell ehhez. Mi kemény csajok vagyok és ezt ügyesen csináljuk végig. Mondta, hogy nem azzal van a baj, hogy apa messze dolgozik, hanem az, hogy október óta nem találkoztak "munkahelyi szigorítások okán". Nincs tisztában a hónapokkal, mégis számon tartja. Tudja, sőt napok óta készül, szombaton végre együtt lehetünk ismét. Ma reggel úgy jött ki a szobájából, kócosan, fülig érő szájjal, szemei összeragadva, hogy mutatta 5 ujját, miszerint csak 5-öt kell aludni a viszontlátásig, készíti a szoknyáit, a szép cipőit, szép kabátot az indulásra, hogy csinos legyen, hogy "apa hanyatt vágja magát tőlem", "puszit adhassak és szorosan megöleljem".
Tegnap este színt vallott: ő nem akar a családról beszélgetni, csak velem, itthon, mert az oviba nem tudja úgy elmondani, ahogy akarja. Biztosítottam róla, hogy az óvónénik jól kérdeznek és beszéljen családon belül arról, amiről/akiről szeretne. Az oviba a gyerekekért sokszor az apukájuk megy, érte sosem megy apa. A múltkor valaki mondta neki, hogy értem az apukám jött. Nem cikizés volt benne, hanem jókedv/büszkeség a kisfiú részértől apukája felé, ám Dorka magára vette. Mondtam neki, hogy nagyon kevés kisgyereket hoznak el a nagypapáik alvás után, Dorkának milyen jó, hogy a nagypapa mehet érte. Ezt el is fogadta. Aztán valahogy olyan körmondat jött ki belőle, amitől a szívem szakadt meg. Lefordítva a lényeg az volt, hogy milyen élményekről beszéljen ő apával kapcsolatban, hiszen nem emlékszik semmire.
Meséltem neki millió-egy történetet, amiket egyébként elmondtam neki ezerszer, de most szívta magába és ahogy meséltem, láttam a szemeibe, a kézmozdulatain, a nevetésén ... újraéli őket.
Durcázásról: október óta nem találkozott Dorka az apjával. "Munkahelyi szigorítás okán". 
Eljutottunk odáig, hogy nem volt hajlandó beszélni Kriszről, már a Helló Kitty-s cukrot sem fogadta el, amit a postaládába szoktam rakni, apa küldte címszó alatt (ami csak apa és Dorka kiváltsága). Mondtam neki, hogy apának küldök levelet, szeretne-e rajzolni vagy levelet küldeni, apa hív telefonon, gyere beszélj vele; nem-nem-nem volt a válasz mindenre. 
2 hét kellett, mire megnyílt és elmondta mi a baja. Hiába kérdeztem, irányított játékkal próbáltam rájönni, rajzoltattam, meséltettem, nem felelt. Végül is kibökte, hogy nem haragszik ő az apjára, csak a munkájára és jöjjön most már haza, jó lenne többször találkozni. Lesz mit pótolni holnap.
A kötőhártya-gyulladás: nem szívesen látja, ami életében végbemegy, valamit nem akar meglátni.
Tudom, hogy jár Dorka agya. Tudom, hogy a saját szintjén elkezdte összerakni a dolgokat, mert vannak elszólásai - egy-egy megjegyzés -, ám amikor rákérdezek, terel, nem válaszol egyértelműen. Itt volt az óvodás feladat, 24 óra múlva már együtt leszünk újra apával, szerintem sok volt neki így egyben. 
Elvittem dokihoz. Nagyon csúnyán be volt gyulladva a szeme. megbeszéltük, hogy nem megy oviba, kaptunk mindketten Tobrexet. Másnapra teljesen tiszta lett a szeme, kétszeri cseppentés után. Nem gondolom, hogy a szemcsepp tett csodát ... az orra ezzel szemben nagyon folyik, éjjel ő alszik, én alig-alig, azt hallgatom, hogy horkol és hogy veszi a levegőt. 
Ma már péntek van, egyébként semmi baja sincs. Azt hiszem letisztultak benne a dolgok az apját illetően. Nem tudom miért gondolom sokkal többnek Dorkát, mint ami és miért várok el tőle olyan dolgokat, amiket én felnőttként sem tudok sokszor kezelni a hiány, a szomorúság okán. Hogyan várhatom el tőle, hogy érett emberként viselkedjen egy-egy helyzetben, amikor ez önmagában is sokszor nehéz, nemhogy helyzethez kötve szabályozások között. 
Mindenesetre felnőtteket meghazudtoló módon csinálja Édesem, amiért én nagyon büszke vagyok rá. Hálás vagyok, ahogy segítségemre van, ahogy önállósodik/önállósodott sokat - ami az óvodának nagy mértékben köszönhető - hogy nem hátráltat és nem nehezíti meg a helyzetünket az elfordulással, hisztikkel, kiborulásokkal, hogy imádja az apját és büszkén beszél róla, hogy rajzol neki, levelet ír gyűjti a Krisztől kapott dolgokat. Persze ez nagyban függ attól, hogy én hogyan nevelem, a környezet hogyan áll hozzá és hogyan segít neki/nekünk.
Mindenesetre el sem tudjátok képzelni, hogy azzal a döntésemmel, miszerint írok az életünknek ezen részéről, mekkora kő esett le a szívemről és mennyivel könnyebb írni így. Lesz mit pótolni!
Köszönöm nektek a biztató szavakat!

2015. március 4., szerda

Apáról

Direkt kerültem eddig minden olyan témát az írásaim kapcsán, ami Krisszel kapcsolatos.
Rájöttem, nem megy ebben a formában, hiszen az életünk szerves része így is.
Kötődnek hozzá érzelmek, sőt ilyen formában hatványozottan jönnek elő: túláradó öröm, boldogság, szerelem, szeretet, sok-sok nevetés, szívmegszakadás, szomorúság, gyomorideg, gyakorlatilag az érzelmi világ egész palettáját fel tudnám sorakoztatni a 60-90 perces találkozó vagy akár egy 10 perces telefonbeszélgetés kapcsán.
Nem tehetem meg, nem tudom megtenni a fenti okok kapcsán, hogy nem írok apával kapcsolatban , legalábbis a vele átélt percekről, órákról, mert ennyi jut nekünk.
Megélünk, átélünk, sokszor szárnyalunk, sokszor belehalunk, de élmény és ezeknek meg kell maradni. Többször észrevettem magamon, hogy nem írok, mert mind ahhoz a másik világhoz kapcsolódik, ami mellett azt hittem el lehet menni.
Nem lehet, hiszen nekünk nagyon sok élményünk ehhez kötődik. Sokszor Dorka viselkedése, öröme-bánata, ezzel párhuzamosan az érzelmi ingadozásai és az a hihetetlen, felnőtteket meghazudtoló érettség, ahogy viselkedik egy-egy randevú kapcsán.
Mindenkit, aki olvas, kérem az ezzel kapcsolatban a negatív kritikáktól mentesíteni a blogot!
Én nem fogok belebonyolódni sem magyarázkodásba, sem vitába, sem pro-kontra érvelésbe Dorka apját illetően, ezzel párhuzamosan nem fogok mentegetőzni, amiért így alakult az élete, amiért így alakult az életünk.
Ingoványos talajra evezek ezzel, tisztában vagyok, megvannak a buktatói, de azzal a dologgal ráérek akkor foglalkozni. Még mindig van egy - zárt blog - lehetőség, amit nagyon nem szeretnék. Ezt legalábbis nem akarom zárttá tenni!
Emellett sosem fogok pontos munkahelyi címet írni Dorka miatt ... mégis Dorkáért egy új fejezet kezdődik a blogban, holnap jövök az első bejegyzéssel.

2015. március 2., hétfő

Dorka a koromról

Dorka anyámmal konzultál telefonon szombat délelőtt:
"D: ... Rozi mama! Én szerelmes vagyok a Dávidba!

Rm: Ki az a Dávid?

D: Várj, megmutatom most neked a fényképen!

Rm: De én nem látom kit mutatsz a fényképen, így telefonon keresztül!
D: Nem baj, mindjárt szólok anyámnak, hogy vegye le a képet a falról, az én jó öreg anyámnak!"