Összes oldalmegjelenítés

2015. november 6., péntek

A Vakonyba

Mindenszentek napján a Vakonyba Bakonyba kirándultunk anyósomékkal, megmásztuk a Cserszneki Cseszneki várat. 
Délelőtti indulást követően Dorka kérdezgette, hogy látunk majd vakondot? Minden alkalommal igennel válaszoltam, bár nem értettem az összefüggést a vakond és a Bakony között. 
Majd a következő kérdésnél egyből rájöttem: Bakony helyett Vakonyt mondott és a vakonyt összekötötte a vakonddal.
Sokszor felmerül bennem a kérdés, hogy ennyire érthetetlenül beszélek vagy ennyire nem figyel oda/nem hall. 
Miután tisztáztuk a dolgokat, nekivágtunk a túrának. nagyon jó volt, nem megerőltető, viszont fent a várban sokszor kapaszkodni kellett el ne fújjon a szél minket. 
Nagyon szépen halad a felújítás, a kilátás pazar ... semmihez sem hasonlítható az őszi táj látványa.
Emellett Dorka számára hatalmas jelentőséggel bírt, hogy minden oldalról lovakat lehetett látni.
A vár belső falait nevesítette: miszerint ez egy szoba volt, ahol a hercegnők teáztak, amaz egy nagy bálterem, ahol mulattak, amott egy börtön ... "ahol a csúnya emberek vannak, akik elmentek gondolkozni és mikor megjavultak, kijönnek és jó emberré válnak."
Minden kutyát megsimogatott, merthogy állatot fel lehet vinni.
Gyűjtöttünk gyönyörű faleveleket, gesztenyét, diót.
Hazafele nagyon nehezen akarta venni az irányt Dorka. Folyton vissza akart menni játszani az egyik hercegnős-szobába. Mi anyósommal leindultunk, apósom maradt királyként Dorka királynő mellett.
10 perc múlva csatlakoztak hozzánk, majd közölték, hogy a pórnép - mi ketten anyósommal - üzenetet küldtünk a királynak és a királynőnek, hogy várjuk lent a faluban őket, hogy dicsőíthessük uralkodóinkat. Ez Dorkának nagyon tetszett, egyből megindult lefele ... majd mikor eljutott a kis agyáig, hogy biz' innen már hazafele vezet az út, közölte apósommal, hogy ő úgy hallja lent a faluból a pórnéptől, hogy inkább maradjanak ott fent :)
Annyira nevettünk rajta, de jött szépen, mikor mondtam neki hogy gyűjteni kell az őszi kosárkába a díszeket.
Volt egy kis nüansz ... amit nem kellett lerendeznem - de ezzel együtt tanulság volt a lerendezőnek - ami így volt tökéletes.
Nem engedtem meg Dorkának, hogy bemenjen egy a vár lábánál álló büfébe - előre láttam, hogy fagyin kívül nincs semmi - apósom bevitte a tiltásom ellenére. Dorka fagyit kért, kapott, majd mikor jött kifele, büszkén mutatta szerzeményét. Azzal a lendülettel visszafordítottam és mondtam neki, hogy most szépen lezongorázza a papájával, miért NEM kaphatja meg a fagyit. Kisvártatva jött ki egy szem kockacukorral :)
Tanulság volt nekik mindenképp. Elismerték ők is, hogy ez nem volt rendben így. 
Ha én valamire azt mondom, hogy nem, akkor az nem marad akkor is, ha a fene fenét is eszik.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése