Összes oldalmegjelenítés

2015. december 10., csütörtök

Mikulás 2016.

Dorka abszolút hisze benne, aminek én felettébb örülök. Volt természetesen magyarázkodás és megingás, de túllendült rajta és szentül hiszi, hogy a Mikulás rénszarvasai segítségével, szánján repül az égen és bekukucskál minden kisgyerek házába, aki jó, annak csomagot, aki rossz, virgácsot hoz. Nálunk Mikuláskor nincs ajándékozás, csak édesség. Bár most kivételt képzett a speckó helyzet, mivel péntek este tudtuk meg a diéta további folytatását, így Rozi mamáék Mikulása egy öltöztetős babát hozott Dorkának.
Otthon az ajtóra is, konyhába is rakott a Mikulás csomagot -- hálás köszönet a szomszédoknak -, illetve az ablakba rakott csizma is megtelt gyümölccsel és egy Elza-jelmezzel. (még jó, hogy nincs ajándékozás) A Télapó kicsit elszámolta magát a jelmez palástján lévő töménytelen mennyiségű csillámporral. Még most is csillog a lakás, a kutyával együtt. Sem az ülőgarnitúrából sem Majából nem sikerült még kisikálnom.
Pénteken a városháza előtt találkozott Dorka ovija a Mikulással. Hatalmas élmény volt Dorkának, viszont megjegyezte otthon, hogy "Mikulás segítői, a manók, azok nem igaziak voltak, mert kötős volt a cipőjük, gyerekek öltöztek be, ez egészen biztos anya!"
Kedden anyósom kavarodott meg a magyarázatban, amire Dorka egyből lecsapott.
Azt mondta anyósom, hogy ő megnézte a csokik feliratát és azokat, amik a csomagban vannak,l nyugodtan eheti Dorka, majd egyből javította magát, hogy nem is ő, hanem a Mikulás nézte meg.
Dorka válasza kapásból: "mama, te hezitálsz ... most miért nem tudod eldönteni, hogy ki nézte meg a csomagot?" 
Annyira kellett nevetnem, ki kellett mennem. Ez annyira magas labda volt, Dorka kapásból leütötte :) :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése